Jégkorong: a Ljubljana vár a Fehérvárra az Ocskay-emléktorna döntőjében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.06. 22:33
A házigazda Fehérvár AV 19 és az Olimpija Ljubljana jégkorongcsapata vívja vasárnap a hatodik alkalommal kiírt ifj. Ocskay Gábor-emléktorna döntőjét. A hazaiak a Miskolcot, a szlovénok a Graz 99ers csapatát győzték le szombaton.

A szombati napra csaknem 3000-en látogattak ki a csarnokba. A helyi szurkolók többek között „Becsület, Példakép, Igen, az Ocskay Gabi!”, „Mindörökké 19” és „Sosem feledünk” feliratú transzparenseket feszítettek ki. A fehérváriak a 2009-ben elhunyt ifj. Ocskay arcképével díszített fekete mezben játszottak, ezekre lehet licitálni a klub honlapján.

A nap első összecsapásán kilenc perc után már 2–1-re vezetett a Ljubljana, amely aztán a záró harmadban még kétszer volt eredményes.

A két magyar együttes mérkőzése roppant egyoldalú volt. Az osztrák liga jövő pénteki rajtjára készülő Fehérvár a 10. percben már négy góllal terhelte meg az éppen innen Miskolcra igazolt Bálizs kapuját. A Mol-ligás borsodiak elvétve tudtak bejutni a hazaiak harmadába, és az egyik kósza ellentámadás végén szépítettek.

A második játékrész legelején az addig három gólpassznál járó Marino is betalált, majd ezt követően már nem támadott a korábbi vehemenciával a Fehérvár, de így is magabiztosan nyert. LoVecchio mesterhármassal és gólpasszal járult hozzá a történelmi sikerhez: a lőtt gólok és a gólkülönbség tekintetében tornarekord született.

A vasárnapi döntő 18 órakor kezdődik, a harmadik helyért 15 órakor csap össze a Miskolc és a Graz.

OCSKAY GÁBOR-EMLÉKTORNA
ELŐDÖNTŐK

Fehérvár AV19–Miskolci Jegesmedvék 9–2 (4–1, 4–1, 1–0)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Graz 99ers (osztrák) 4–1 (2–1, 0–0, 2–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik