Jégkorong: Hetényi Z. már nem gondol a tengerentúlra

SZ. I.SZ. I.
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 15:32
A negyeddöntőben búcsúzott a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az EBEL 2013–2014-es szezonjától – a ligaújonc, lényegesen jobb erőkből álló Bozen búcsúztatta söpréssel –, a szakvezetés szerdán tart beszámolót a menedzsmentnek. A szezon közben szerződtetett válogatott kapus, Hetényi Zoltánnal még nem tárgyaltak, aki viszont lemondott a tengerentúli karrierről.
„Nehéz még bármit mondani a jövőről. Ocskay Gáborral már hétfőn volt egy szezonértékelő beszélgetésünk, de egy-két hét még biztosan kell ahhoz, hogy tisztábban lássak a jövőmet illetően. Az EBEL-teljesítményem alighanem jó ajánlólevél számomra máshol is, de konkrét megkeresésről még nem tudok” – mondta Hetényi Zoltán, aki jó döntésnek tartja, hogy két és fél szezonnyi légióskodást követően hazatért, és elfogadta a fehérváriak ajánlatát, akiknél jól érezte magát.

SZERDÁN ÉRTÉKEL A MENEDZSMENT ÉS A SZAKVEZETÉS
„Szerdán lesz menedzsmentülésünk, ahol az edzők tartanak beszámolót – nyilatkozta Ocskay Gábor, a Fehérvár szakosztály-igazgatója. – Ezt követően dolgozzuk ki a stratégiát a továbbiakra. A csapat dolgozik, készül a Magyar Kupára, még nem ért véget az idény. Az áprilisi világbajnokság után kezdjük összerakni a keretet. Hetényi Zolival egyelőre a szezont értékeltük, a jövő még nem került szóba.”
A kapus azt is elárulta: nem nagyon lát már esélyt arra, hogy visszatérjen a tengerentúlra. „És nem a rendőrségi ügyem miatt, hiszen január huszonhetedikén felmentettek. Inkább a korom miatt. Huszonhat éves vagyok, alacsonyabb ligákba már nem akarok elmenni, az AHL-be viszont inkább olyan fiatalokat keresnek, akiket az NHL-re lehet felépíteni.”

Az EBEL-negyeddöntő utolsó, pénteki mérkőzésén meglepetésre nem Hetényi Zoltán állt a Volán kapuja előtt, az érintett ezúttal magyarázattal szolgált.

„A csütörtöki edzést ki kellett hagynom, mert görcsölt a hasam. Ez máskor is előfordult már velem, volt olyan meccs is, amelyet így védtem végig. Elég kellemetlen érzés, de ha szükség lett volna rá, játszom a Bozen ellen. Az edző viszont fel akarta rázni a csapatot, ezért Bálizs Bence mellett döntött. Nem éltem meg rosszul, jó húzás volt, és nem sokon múlt, hogy bejöjjön.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik