Hoki: idén is lesz, aki Újvárosból igazol Fehérvárra

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2013.05.26. 11:24
Most beszélhetnénk két EBEL-csapatról is, de a sors és a „sógorok” máshogy gondolták, úgyhogy a DAB felturbózott változatának elképzelt Docler Budapest nem került be, maradt egyetlen képviselőnknek az Alba Volán. Viszont más is van, ami összeköti a klubokat: egyhuzamban a hatodik nyáron akad játékos, aki Újvárosból az EBEL-ért igazol Székesfehérvárra. A 2013-as érkező Kiss Dániel.

„Sok rutinos hátvéd hagyja abba a hokit vagy távozott a Fehérvártól, helyüket fiatalokkal töltik fel, így kerültem a képbe én is – mondta Kiss Dániel a Jégkorongblognak. – Nagyon jó munkát végeztünk az elmúlt években Dunaújvárosban, de úgy érzem, az EBEL-ben nagyobb a fejlődési lehetőség, sok mindent tanulhatok ott. Egymás után háromszor az utolsó körben estem ki a vébé előtt a válogatott keretből, igaz, egyszer kéztörés miatt, remélem, sikerül annyit fejlődnöm, hogy jövőre ott lehessek a világbajnoki keretben.”Kiss Dániel a Jégkorongblognak. – Nagyon jó munkát végeztünk az elmúlt években Dunaújvárosban, de úgy érzem, az EBEL-ben nagyobb a fejlődési lehetőség, sok mindent tanulhatok ott. Egymás után háromszor az utolsó körben estem ki a vébé előtt a válogatott keretből, igaz, egyszer kéztörés miatt, remélem, sikerül annyit fejlődnöm, hogy jövőre ott lehessek a világbajnoki keretben.”

Kiss átigazolásának másik oldala, hogy új vezető- és másodedző után végre új játékosa is van a Fehérvárnak, amelytől eddig csak távoztak a hokisok: Vas Márton, Sofron István, Horváth András, Hajós Roland és az összes légiós. Ocskay korábban Vas János, Kóger Dániel, Nemes Benjámin és Nagy Krisztián megkörnyékezésére is utalt: nos, Nemes szerződtetése a zuhanyhíradó szerint összejöhet, Nagy viszont az érettségijére koncentrál egyelőre, és csak a nyár közepén választ magának csapatot, Kóger és Vas pedig maradna külföldön. Onnan érkezhet ugyanakkor kanadai-horvát Adam Naglich és a kanadai Andrew Sarauer, akiket Marty Raymond vezető- és Rob Pallin másodedző jól ismer. Szóval alakul a Fehérvár.

A DAB-nál Stephan Lund és Galanisz Nikandrosz után a többiek is sorra kerültek a szerződés-hosszabbításokat illetően: csupán Kiss Tamás, Papp Csaba és Papp Viktor van hátra, Strenk Hunorból ugyanakkor edző lesz. Légiósokról és egyéb igazolásokról egyelőre nincs hír, de miként az ügyvezető, idősebb Azari Zsolt korábban többször elmondta, a Mol Liga szintjéhez bőven akad játékos a nyár közepén is…

Végre érkezik is valaki Miskolcra: a Jegesmedvékhez igazol a szlovák Extraliga-győztes Juraj Faith. A 37 éves csatár játszott a francia és a német első osztályban is, legutóbb az EHC Freiburgban hokizott, de sérülés miatt csak 11 meccset játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik