Jégkorong: a magyar szövetség elutasította a Miskolc óvását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.08. 21:10
Címkék
A Magyar Jégkorong-szövetség elnöksége elutasította a miskolciak óvását, melyet az egyik Vasas-játékos vélt jogosulatlan szereplése miatt adtak be

A borsodi klub hétfő esti tájékoztatása szerint a másodfokon eljáró elnökség helyben hagyta az első fokon ítélkező fegyelmi bizottság határozatát. Eszerint a Vasas Bp. Stars nem hibázott, amikor a korábban felfüggesztett eltiltással sújtott csatár Gergely Csabát a négy vitatott ob I-es mérkőzésen szerepeltette.

A Miskolcnak még három mérkőzése van hátra a bajnokság középszakaszából, és csak akkor jut be az elődöntőbe, ha mindegyik találkozóját alapjátékidőben, azaz három pontot érően megnyeri, s pénteken, az FTC pályáján legalább négy góllal diadalmaskodik. Minden más esetben az FTC lesz elődöntős, és találkozik a címvédő Fehérvárral.

Az elnökség hétfőn foglalkozott a sérülésekkel járó verekedésekkel tarkított két múlt heti Dunaújváros-Vasas mérkőzéssel. Az élvonalbeli klubok egyetértettek abban, hogy a középszakaszt és a szombaton induló rájátszást sportszerű légkörben kell befejezni. Döntöttek a különféle durva sportszerűtlenségek új büntetési tételeiről, ezek szigorúbbak a mostanáig érvényben lévőknél.
    
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik