Büntetőkkel szenvedett vereséget hazai pályán a fehérvári együttes

Vágólapra másolva!
2007.11.16. 22:14
Az Erste Bank ligában, az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában hazai pályán büntetőkkel kapott ki az Alba Volán az osztrák Innsbruck csapatától. A fehérváriak a második harmad elején Vaszjunyin Artyom találatával egyenlítettek, a gólban ismét tevékenyt részt vállalt a gárda közelmúltban szerződtetett légiósa, Toni Sihvonen.
Hazai jégen egy ponttal gazdagodott az Alba Volán
Hazai jégen egy ponttal gazdagodott az Alba Volán
Hazai jégen egy ponttal gazdagodott az Alba Volán
Hazai jégen egy ponttal gazdagodott az Alba Volán

A fehérváriak kezdték aktívabban a találkozót, igaz Heimo Lindner révén az osztrák csapat jutott vezetéshez a nyolcadik perc közepén. A harmadban azt követően nagy erőket mozgósított az egyenlítésért a hazai csapat, de hiába vették célba tizenegy alkalommal is az innsbruckiak kapuját - két percig emberelőnyben is játszhattak -, az előző fehérvári találkozót kapott gól nélkül letudó Mikko Strömberg mindannyiszor hárított.

A második harmad kimaradt innsbrucki emberelőnnyel indult, ugyanezt a szívességet a hazaiak nem tették meg a vendégeknek, hiszen Vaszjunyin Artyjom találatával egyenlítettek a 24. perc végén. A gólnál a fehérváriak két légiósa, Toni Sihvonen és Michal Stastny jegyzik az asszisztokat, előbbi közelmúltbeli szerződtetése telitalálatnak tűnik, hiszen érkezése óta minden fehérvári gólban benne volt.

A második harmad hátralévő része a játék képe és a lövési mutatók alapján, bár többször is emberhátrányban játszottak, egyértelműen az osztrákoké volt, de a vezetést nem sikerült visszavenniük.

A harmadik harmadban ismét kiegyenlítődött a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek a gólszerzésre - összesen 19 alkalommal próbálkoztak kapura lövéssel a csapatok -, akár egynek az értékesítése is elegendő lehetett volna a mérkőzés megnyeréséhez, de Budai Krisztián és kollégája a túloldalon is mindent védett. A hazaiak a hajrában emberelőnyben játszhattak, de nem tudtak élni a lehetőséggel, ezt a végén igen sajnálhatták...

Miután a hosszabbítás nem hozott döntést, a már leginkább a büntetőkre tartalékoló vendégek - egy kapura lövésük volt a túlórában, a hazaiak háromszor veszélyezettek - megnyerték a büntetőpárbajt: a harmadik sorozatban Marko Mäkinen a kapuba talált, Palkovics Krisztián lövését viszont védte Strömberg.

ERSTE BANK LIGA, OSZTRÁK ÉLVONALBELI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ, 21. FORDULÓ:

ALBA VOLÁN-INNSBRUCK 1-2-BÜNTETŐKKEL (0-1, 1-0, 0-0, 0-0, 0-1)
Székesfehérvár, 2000 néző, V: Jelinek, Hütter, Erd (mindhárom osztrák)
Alba Volán: Budai – Tokaji, Horváth A., Benk, Ocskay, Palkovics, Galvins, Allan, Vaszjunyin, Sihvonen, Stastny, Kangyal, Ondrejcik, Gröschl, MacSweyn, Kovács Cs., Svasznek, Borostyán, Fodor, Majoross, Sofron. Edző: Jan Jasko
Innsbruck: Strömberg – Klimbacher, Unterluggauer, Dagenais, Pare, Ofner, Helfir, Larocque, Razingar, Darby, Mäkinen, Hohenberger, Schwitzer, Müller, Pewal, Lindner, Gruber, Hanschitz. Edző: Pat Cortina
Gólok: 7.28: Lindner (Hohenberger, Pewal, 0–1). 23.52: Vaszjunyin (Sihvonen, Stastny – emberelőny – 1–1). Mäkinen – győztes büntető
Kiállítások: 4, ill. 10 perc

TOVÁBBI EREDMÉNYEK:
Villacher SV Red Bull Salzburg 3-5 (3-0, 0-2, 0-3)
HK Acroni Jesenice Vienna Capitals 0-5 (0-1, 0-2, 0-2)
Klagenfurter AC Olimpija Ljubljana 6-2 (1-0, 3-2, 2-0)
Black Wings Linz Graz 99ers 4-1 (3-0, 1-1, 0-0)

AZ ÁLLÁS
1. Vienna 21 14 1 4 2 86–46 34
2. Jesenice 21 8 7 1 5 66–52 31
3. Innsbruck 21 7 7 1 6 75–57 29
4. Linz 21 12 1 3 5 69–54 29
5. Salzburg 21 10 4 7 69–67 24
6. Villach 21 6 4 4 7 57–64 24
7. Graz 21 4 5 4 8 60–77 22
8. Klagenfurt 21 7 2 3 9 60–66 21
9. Ljubljana 21 5 3 2 11 55–63 18
10. ALBA VOLÁN 21 2 3 16 35–86 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik