Reichel: ajándék a svájciaknak

SZŰCS MIKLÓS jelenti PrágábólSZŰCS MIKLÓS jelenti Prágából
Vágólapra másolva!
2004.05.04. 22:49
Címkék
A csehek megdolgoztak a könnyebbnek ígérkező negyeddöntőért, efelől semmi kétség: a hazai válogatott az egyetlen, amely százszázalékos teljesítménnyel zárta a középszakaszt, s mint ilyen, favoritként vághat neki a szerdán kezdődő, s immár egyenes kieséses rendszerben zajló negyeddöntőnek, ahol az ellenfél az F jelű csoport negyedikje, azaz az amerikai együttes lesz.
Az ehhez vezető út utolsó lépéseként hétfő este varázslatos hangulatú összecsapáson, majdnem 18 ezer (!), többnyire fanatikus szurkoló jelenlétében gázoltak át Jagrék a vb előtt Budapesten edzőtáborozó kanadaiakon. A találkozó parádés játékot hozott, a csehek villogtak, trükköztek, szebbnél szebb gólokat lőttek, miközben a jobbára csak önmagukat kereső tengerentúliaknak bizony szerencséjük sem volt: kétszer is a kapuvas mentette meg Vokoun hálóját a góltól.
De higgyék el, nem ezen múlt.

Nem erre számítottak a németek: a svájciaktól elszenvedett 1–0-s vereség miatt lemaradtak a világbajnoki negyeddöntôrôl
Nem erre számítottak a németek: a svájciaktól elszenvedett 1–0-s vereség miatt lemaradtak a világbajnoki negyeddöntôrôl
Nem erre számítottak a németek: a svájciaktól elszenvedett 1–0-s vereség miatt lemaradtak a világbajnoki negyeddöntôrôl
Slavomir Léner játékosai egyszerűen jobbak voltak, egységesebb csapatot alkottak, s valamicskét visszahoztak a régmúlt idők legendás kombinatív játékából. Nem csoda hát, ha az utolsó perceket felállva, együtt ugrálva tombolták végig a nézők, s úgy remegett alattuk az újonnan épült Sazka Aréna, hogy időnként bizony félő volt, összeomlik. Ezt az örömmámort látva óhatatlanul elgondolkozik az ember azon, vajon mi lesz itt, ha mondjuk vasárnap este világbajnoki döntőt játszik a cseh válogatott.
Félelmetes lesz, az tuti…
Amúgy az eddig látottak alapján erre minden esélye megvan a Léner-csapatnak, amely ugyebár a nem túl acélos amerikaiakat szeretné hazaküldeni a negyeddöntőt követően. Apropó, hazamenetel! Keddre már csak az maradt nyitott kérdésként, hogy az osztrákok, az oroszok és a dánok mellett melyik lesz a negyedik gárda, amely a 9–12. helyen végezve befejezi a világbajnokságot. A németeknek már a döntetlen is elegendő lett volna a nyolc közé jutáshoz a svájciak ellenében, és sokáig úgy tetszett, az egy pont megszerzésével nem is lesz semmiféle gondjuk: a mérkőzés első felében inkább ők támadtak, helyzeteik is adódtak, igaz, ennél tovább nem jutottak. Aztán a 34. percben Reichel kapitális hibája a feje tetejére állított mindent: a védő a saját kapuja előtt veszítette el a korongot, amit Wirz köszönt szépen, majd Kölzig válla felett nagyon okosan a jobb felső sarokba emelte a pakkot. A hátralévő időben a svájciak igyekeztek lassítani, töredezni a játékot, s a németek hiába görcsöltek – pedig emberelőnyben is voltak néhányszor –, képtelenek voltak betalálni. Így tehát Hans Zach játékosai az odahaza vélhetően csalódást jelentő 9–12. helyen végeztek, míg a svájciak a szlovákokkal csaphatnak össze a negyeddöntőben, ahol az eddig említett mérkőzéseken túlmenően lett–svéd és kanadai–finn derbit is rendeznek. Szóval lesz min csemegézni az elkövetkező napokban is…

Szavazás

Ki nyeri a vb-t?

---- 5 ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik