Kapusta meglepetésben bízik

SZŰCS MIKLÓS jelenti OslóbólSZŰCS MIKLÓS jelenti Oslóból
Vágólapra másolva!
2004.04.14. 22:49
Címkék
Nehéz lenne azt mondani, hogy elégedetten, de azért mosolygott Dusan Kapusta, miközben többször is hangoztatta: két meccs után veretlenül, négy ponttal áll csapata, márpedig  ha csak a száraz tényeket nézzük  ennél többet nem lehetett kihozni a britek és a belgák elleni öszszecsapásból.Négy pont&
Való igaz, ez a maximum, s ami a nyitómeccset illeti, a brit együttessel szembeni 5–3-al nincs is semmi baj. Akadtak ugyan megingások, de összességében jól játszott a csapat, hozta a kötelezőnek tekinthető, ámde a rendkívül kellemetlen stílusban játszó ellenféllel szemben mégsem könnyű győzelmet. Hogy ezek után mi okozhatta a belga válogatottal szembeni kínlódást, s végül a nagynehezen kiizzadt 6–4-et, maga a kapitány sem tudta.Csak találgatni tudott…– Talán túlzottan magabiztosak voltak a fiúk – magyarázta. – Akárcsak a britek elleni meccsen, a belgáktól is nagyon gyorsan gólt kaptunk, és lehet, hogy ez zavarta meg a csapatot. ---- – Mi lehet az oka, hogy a játékosok két, egymást követő meccsen is ugyanabba a hibába estek?
– A koncentrálás hiánya. Még az öltözőben érezték magukat, miközben az ellenfél az első pillanattól kezdve nagyon figyelt, s azonnal kihasználta a hibákat. A belgák gyakorlatilag az első kapuralövésből gólt szereztek, ami szerintem Budait is megzavarta egy kicsit.
– A csapat zavarodottsága viszont túlságosan is sokáig tartott, hiszen ettől a belga együttestől – anélkül, hogy bárki is lenézné – nem lett volna szabad négy gólt kapni…
– Valahogy úgy lehettek vele a srácok, hogy előbb-utóbb úgy is betalál valamelyikük és megnyerik a meccset. Végül így is történt, de ehhez az kellett, hogy a harmadik harmadban már sokkal jobban koncentráljanak. Megérezték, hogy esetleg baj lehet, és ettől feljavult a teljesítményük.
– Miért kellett ezzel a befejező játékrészig várni?
– Profi játékosokról van szó, akiket persze az edző próbál felrázni, de nekik is tudniuk kell, mit lehet a pályán és mit nem. Sajnos a belgák ellen nem volt olyan hatékony a védekezésünk mint általában, mert mindenki úgy gondolta, ha az ellenfél játékosai már kétszer jól passzoltak, a harmadikat biztosan elrontják. Ezért kényelmesebbé váltak, bizonyos helyzetekben lassabban reagáltak, miközben a belgák csak nem tették meg azt a szívességet, hogy elrontsák a harmadik átadást.
– A koncentrálás hiánya viszont nem csak a védekezésben, de a támadásban is meglátszott, hiszen az ötven kapuralövési kísérletből mindössze hat gól született, míg a belgák a maguk négy gólját húsz lövésből hozták össze. Ezt nem tartja pazarló luxusnak?

A divízió&
Kis magyar hokitörténelem (Kis magyar hokitörténelem) ---- – Sok helyzetet elpuskáztunk, de ez már a britek elleni meccs második harmadára is jellemző volt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar játékosok az erősebb ellenféllel szemben jobban felszívják magukat. Ezen a két mérkőzésen túl kellett lennünk, mégpedig lehetőleg győzelemmel, és ez sikerült is. Most két olyan összecsapás következik, amelyen a papírforma nem a mi sikerünket ígéri. Biztos vagyok abban, hogy egészen más mentalitással játszik majd a csapat a norvégok és a fehéroroszok ellen, hiszen ott majd mi leszünk a belgák, vagyis az az együttes, amelyik szeretne meglepetést szerezni. És én nagyon bízok abban, hogy ez sikerülni is fog.
Kapusta tehát optimista, ami jó.
Egyébként szükség is lesz az elejétől az utolsó pillanatig tökéletesen koncentráló magyar válogatottra, hiszen a fehéroroszok eddig semmit sem bíztak a véletlenre, a 17–2-es gólkülönbségük önmagáért beszél, a norvégok pedig a britek elleni botlást (4–4-et játszottak velük úgy, hogy a második szünetben még a szigetországiak vezettek 3–1-re!) vélhetően éppen a magyarokkal szemben kívánják majd feledtetni. Ezen eredmény tudatában mindenesetre alaposan felértékelődik a britek elleni 5–3, arról nem is szólva, hogy két nap után a házigazdák a mieink mögött állnak, s a fehéroroszok is csak jobb gólkülönbséggel vezetnek. Jó lenne, ha ez a helyzet legalább nem rosszabbodna, bár az elkövetkezendő két nap sok mindenről dönthet: csütörtökön este fél 8-kor a norvégok, pénteken 4 órakor pedig a fehéroroszok ellen lépnek jégre a mieink, vagyis nem egészen 24 óra alatt két olyan meccset játszanak Ladányiék, amilyenből egy is elég lenne. ---- Nem csoda hát, ha a szerdai szünnapot alapvetően pihenéssel – egy könnyebb edzés azért belefért a délutáni programba – töltötték a magyar játékosok, így próbáltak hangolódni a nehéznek ígérkező két napra. "Pihenünk, elfelejtjük a belgák elleni meccset, és megpróbáljuk meglepni az ellent" – jegyezte meg befejezésül, immár tényleg mosolyogva, ráadásként egy csibészes kacsintás kíséretében Kapusta. Hofi Géza mondta egykoron egy focimeccs kapcsán, hogy amikor a bíró az elején szájába veszi a sípot és belefúj, az nem azért van mert jó neki, hanem onnantól tart a meccs. Nos, ha ezt az aranyigazságot sikerülne itt Oslóban is a fejekbe verni, abból még bármi kisülhetne.
Akár egy meglepetés is…

Az NSO ajánlja:
Divízió&

Jégkorong-világranglista







Szavazás

Mi lesz a vb-selejtezőn?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik