Hatalmas Volán-lépés

Tudósítók: MOLNÁR ALEXA, SEBASTIAN TAMÁS, SZŰCS MIKLÓSTudósítók: MOLNÁR ALEXA, SEBASTIAN TAMÁS, SZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.03.12. 22:17
Címkék
"Na, mégsem lett 4–0 a Volánnak" – mondta cinkos mosollyal az arcán még a csütörtöki székesfehérvári meccs után Dusan Kapusta, a Dunaújváros szakvezetője. A megjegyzése természetesen nem volt véletlen, ugyanis az első két találkozó eredményének ismeretében (3–1 és 1–0), már mindenki arról beszélt, hogy az Alba "söpréssel", azaz négy egymást követő összecsapás megnyerésével nyeri a Borsodi Ligát. Ám Kapusta amondó volt: várjuk meg a végét…
Aztán a DAC csütörtökön büntetőkkel győzni tudott Székesfehérvárott, s ezzel új helyzet alakult ki: amennyiben Ladányiék pénteken odahaza is "behúzzák" a meccset, úgy gyakorlatilag elölről kezdődhet a finálé, Volán-siker esetén viszont hétfőn saját pályájukon már a bajnoki aranyéremért játszhatnak Ocskayék.
Nagy, az eddigieknél nagyobb volt tehát a tét…
Lehet, hogy ez jót tett a csapatoknak, mert Dunaújvárosban az idei sorozat talán legjobb első harmadát produkálták: az eddig megszokott túlbiztosított felfogást sutba dobva mindkét oldal nyíltan támadott, s ebből következően a kapuk is felváltva forogtak veszélyben: a 9. percben az emberhátrányban játszó Volán szerzett kis híján gólt Csibi révén, a 15.-ben pedig a fekvő Budai mellett Borbás lőtt mellé, pedig ha csak eltalálja a kaput… Gól azonban nem született, miként a játékrész utolsó percében Tokaji lövésénél sem rezdült meg a Volán hálója, pedig ez is gólt ígérő kísérlet volt. Az imént említett legnagyobb lehetőségek mellett még akadt jó néhány alkalom, amikor Halmosinak vagy Budainak kellett kritikus szituációban hárítania, különösen a fehérvári Sille és az újvárosi Ladányi volt elemében, már ami a kapura lövéseket illeti.
A gól nélküli, ám igen jó iramú első harmadot hasonló követte: a csapatok továbbra is pörögtek, Budainak és Halmosinak – különösen az emberelőnyök alkalmával – rengeteg munkája akadt, ám mindketten tökéletesen zártak.
Egészen a 35. percig…

A felvétel mindent elárul: Kangyal (balra) és a többi székesfehérvári valósággal átgázolt Orsón és a dunaújvárosiakon
A felvétel mindent elárul: Kangyal (balra) és a többi székesfehérvári valósággal átgázolt Orsón és a dunaújvárosiakon
A felvétel mindent elárul: Kangyal (balra) és a többi székesfehérvári valósággal átgázolt Orsón és a dunaújvárosiakon
Ekkor viszont Svasznek gondolta azt, hogy a kék vonalról megenged egy löketet, ám nem igazán sikerült jól, így vélhetően maga sem gondolta komolyan, hogy ebből bármi lehet. Egészen addig igaza is volt, amíg az első pillanatban hárító Halmosi addig-addig ügyetlenkedett, mígnem sikerült úgy 30-40 centivel a gólvonal mögé erőszakolnia a korongot.
Csúnya, pokolian csúnya potyagól volt…
Az újvárosi játékosok nem győzték vigasztalni az addig valóban parádésan védő kapusukat, miközben a másik oldal elkönyvelhette: ezen a góldúsnak (egy darabig) korántsem nevezhető összecsapáson egy csúnyácska, ám de rendkívül fontos találattal vezetést szereztek. Egyébként az eredmény ilyeténképpen való alakulása addig egyáltalán nem volt benne a meccsben, ugyanis a Volán és a DAC tökéletesen egyenrangú félként hokizott, így érezhető volt, hogy egy-egy hiba sok mindenről dönthet. A játékrész hátralévő percében mindenesetre már nem volt esély az újabb gólra, ugyanis a fehérváriak igyekeztek a lehető legkevesebbet kockáztatni, a hazaiakat pedig érezhetően megzavarták a történtek.
S hogy mennyire, az csak a befejező húsz percben derült ki…
A 45. percben egy peches pillanat mindent eldöntött: Ondrejcik komolynak talán nem nevezhető lövési kísérlete után a korong megpattant Vargyas korcsolyáján, s a jobbra mozduló Halmosi mellett a pakk a bal sarokba csúszott. Nem sokkal később egy, a kapu elé élesen belőtt korongot tessékelt Csibi a hálóba, majd 31 másodperc elteltével Palkovics nem túl erős lövését nézte el Halmosi.
Szétesett a Dunaújváros.

Dusan Kapusta Kiss Tamást küldte a kapuba, ám ez már csak amolyan tűzoltás lehetett, s annak sem volt a legjobb: a Volán villogott, a Volán trükközött, miközben a másik oldalon Budai továbbra is mindent védett. S ahogy az ilyenkor már megszokott, a ritmust elkapó csapatnak minden bejött: az utolsó három percben még Fodor és Csibi – ő immár másodszor – is betalált, így fél tucat lett a vége.
Ami sok.
Különösen úgy, hogy ebből ötöt az utolsó harmadban szereztek a vendégek. No nem azért, mintha bármi jelentősége lenne, de ezúttal talán még Kapusta is kiegyezett volna a 0–4-gyel…

A négy győzelemig tartó bajnoki döntő állása: 3–1 az Alba Volán javára

Következik: 5. mérkőzés, március 15., hétfő, Székesfehérvár, 18.00 (Sport1)


2/3. rész: Mestermérleg, a palánk mellől
3/3. rész: A mezőny legjobbja: Budai Krisztián
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik