A Vasas lehet a folyamatosan fejlődő klub mintapéldája

PAUNOCH PÉTER (BLOG)PAUNOCH PÉTER (BLOG)
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 21:45
null
Ünnepelhetnek a Vasasnál – nagy fölénnyel nyerik meg az NB II-t (Fotó: Tumbász Hédi)
A héten befejeződik az NB II-es bajnokság, amelyet utcahosszal nyerhet meg a jelenleg 10 pontos előnyel vezető Vasas, amelynek elmúlt két és fél éves építkezését példaértékűnek tartom – érdemes közelebbről is szemügyre venni a klub működését, a sikeres szereplés összetevőit.

 

 

A Vasas szereplését hosszabb ideje nyomon követjük, hiszen ügynökségünk képviseli a nagyszerű szezont produkáló, 34 bajnoki meccsből 23-on gólt sem kapott gól nélküli Jova Leventét és a klub élesszeműjátékosmegfigyelőinek munkáját dicsérő, a Ferencváros utánpótlásából az NB II-be berobbanó IyinborPatrikot aki azóta már az U'21-es válogatottban is bemutatkozhatott.

A sikeres szereplés és a hosszú távon eredményes szakmai munka alapja minden klubnál egy elhivatott, jó sportigazgató. A Vasasnál Nagy Miklós 2019 decemberében vette át a sportigazgatói feladatkört: üzletember, sportigazgató – megszállott. Kisebbségi tulajdonosként, illetve a klub utánpótlását adó Kubala Akadémia tulajdonosaként a saját pénzét (is) kockáztatja, ezért kicsit más helyzetben van többi, hazai sportigazgatóhoz képest. Fontos kiemelni, hogy nem rest tanulni, edzői, sportigazgatói, akadémiai igazgató minősítéseket is szerzett az elmúlt években, nem rég a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt is elmondta, hogy egy belgiumi képzésen is részt vett. A tanulás iránti nyitottság pedig az egész klubra átragad, a Vasas környezetéből többen megfordultak a Football Education Center hazai tanfolyamain is (a következő, nyári képzésekre már elindult a jelentkezés).

A csapatépítés szempontjából a klub egyik legnagyobb érdeme, hogy eredménykényszer alatt játszva is – hiszen a tavalyi 3. hely után idén már kötelező elvárás volt a csapattal szemben a vezetőség részéről a feljutás kiharcolása – több fiatal kulcsemberré tudott válni, a rutinos játékosok mellett hozzá tudott járulni az eredményes szerepléshez. Ahogy Nagy Miklós az idézett interjúban mondta, az öltöző összetételénél figyelni kell arra, hogy a játékosok mentalitásban, korban, játéktudásban jól kiegészítsék egymást, összhangban legyenek egymással és a szakmai stábbal is.

A fiatalok között, a 20 évesen 29 bajnokin szerepelt Iynbor mellett említhetjük a két éve Fehérvárról szerződtetett belső középpályást, a 18 esztendős Szilágyi Szabolcsot is, aki 19 meccsen játszott az NB II-ben és két gólt szerzett vagy ott van a győri utánpótlásból két éve, 19 évesen érkezett, ebben az idényben 23 bajnokin szerepelt Hidi M Sándor és a télen Siófokról megszerzett, tavasszal három góllal jelentkező, 21 éves cipf Dominik. Továbbá a fiatalok közül a Kecskemétről igazolt, 19 éves Szalai József, az Újpestről két éve szerződtetett, 18 éves Sztojka Dominik, illetve a 19 esztendős, saját nevlésű Kapornai Bertalan is meg tudta mutatni magát. Mindez éppen annak is köszönhető, hogy Nagy Miklós a Kubala Akadémián folyó munkát is napi szinten igazgatja, szemmel tartja, és jól ismeri a korosztályos tehetségeket – nemcsak a saját klubjából, hanem az országos szinten is. Ez teszi lehetővé, hogy már 20 éves kor előtt olyan labdarúgókat tud szerződtetni, akikben látja a hosszú távú fejlődés lehetőségét, tudja, hogy az utánpótlásból kikerülve a felntőccsapatnak is a segítségére tudnak lenni.

A Vasas tökéletes példája annak, hogy a labdarúgás egy örökös építkezési folyamat – ezt vallja Nagy Miklós is. Az pedig, hogy tavaly nem sikerült a feljutás, annak a jele volt, hogy a csapat még nem állt igazán készen az NB I-es szereplésre, további fejlődésre, a játékoskeret további alakítására volt szükség, mostanra viszont minden szempontból megérett a klub az osztályváltásra, igaza van a sportigazgatónak, abban, hogy kinőtték az NB II-t. Kuttor Attila személyében sikerült megtalálni azt az edzőt, aki folytatni tudta az elmúlt évek építkezését, hogy aztán NB II-es bajnokként, a legtöbb győzelemmel (most 25), legkevesebb vereséggel (3), legtöbb szerzett (77) és legkevesebb kapott góllal (19) jusson fel az első osztályba a Vasas.

Közben pedig a klub hátországa is szépen fejlődötthiszen elkészült a stadion és az akadémia is kiemelt minősítésű lett. Ezek mind kellettek ahhoz, hogy a klub lépésről lépésre előretudjon lépni, mind a pályán, mind azon kívül.

A fejlődés igazi fokmérője persze a következő idényben az NB I-es szereplés lesz. Nagy Mikós hangsúlyozta, elsősorban magyar játékosokra, az elmúlt években kialakított, több korábbi válogatott játékost is soraiban tudó keretre alapozva, a fiataltszabályt betartva szeretnének jövőre bennmaradni az élvonalban, az azt követő idényben pedig már a felsőház (1–6. helyezés) lehet a cél. Amennyiben a két és fél éve megkezdett úton tovább tud fejlődni a Vasas, reális célnak tűnik, hogy a következő években már ne a bennmaradásért, hanem a nemzetközi kupaindulás kiharcolásáért indulhasson harcba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik