Miért HARC, miért nem JÁTÉK?

Vágólapra másolva!
2013.09.05. 12:09
A magyar NBI első négy fordulójában számolatlanul állították ki a játékosokat a bírók. A szakemberek elkezdték boncolgatni, vajon miért...
A magyar NBI első négy fordulójában számolatlanul állították ki a játékosokat a bírók. A szakemberek elkezdték boncolgatni, vajon miért is van ez így, mi történhetett? Én sem voltam rest, múlt hétvégén 5 bajnokit néztem meg a tv-ben, és mivel hosszú hétvége volt, így a magyar bajnokik mellé csaptammég 2 Bundesliga és 2 spanyol bajnoki mérkőzést is. Tanulságos volt…
A magyar bajnokikon a csapatok egyértelműen alakzattartó játékot játszanak. Az edzők a felállási formák számháborújában próbálják kitalálni, hogy az ellenfélből kinek ki lesz a párja, majd ezek a párok találkoznak egymással.
Ha közel hasonló erejűek, becsülettel gyűrni kezdik egymást a közönség soraiból felcsattanó „HARCOLJATOK! HARCOLJATOK!” csatakiáltások közepette.
Ha az egyik játékos lényegesen gyorsabb, technikásabb, akkor a másik tűzoltásként jó nagyot rúg bele - persze nem szándékosan - a bíró meg ha tetszik, ha nem, kiállítja.
Szakértők szerint (én is osztom) az elmúlt négy fordulóban jó iramú meccseket láthattunk idehaza. Csapataink - feledtetni akarván a csúfos kupaszereplést - cirkuszt és kenyeret adtak a népnek, és lám, a nép meg is bocsájtott, hiszen a fiúk kitették szívüket-lelküket a pályára. Kicsit ugyan ész nélkül, de az sem volt baj, ha jött a piros lap, mert legalább harc volt a pályán.
De miért HARC, miért nem JÁTÉK?
A hazai edzőképzés 5-7 évesekről szóló tananyagaiban azt láthatjuk, hogy az 1:1 ellenipárharcon van a fő hangsúly. De biztos, hogy egy 5-7 éves gyereknek erre van szüksége? Mi az oka annak, hogy nem azt írták a szerzők/oktatók, hogy 1:1 ellenifeladatmegoldás, vagy még inkább 1:1 ellenijátékhelyzet megoldás? Mert a szavak közötti különbség szinte vibrál, figyeld csak meg:
1:1 ellenipárharc - 1:1 elleni játékhelyzet megoldás
Tapasztalatom azt mutatja, hogy az 1:1 elleni játékhelyzet megoldás tanulásából játék fog születni és nem eszetlen pár(erő)harc. Persze ehhez stílusra van szükség. Játékhelyzetet csak úgy lehet megoldani, ha van egy filozófiánk, egy gondolatunk, egy elképzelésünk arról, hogy a játékot hogyan képzeljük. Ennek az elképzelésnek a fizikai kivetülése, a gondolat megjelenítése a stílus. Labdabirtokláson alapuló, rövidpasszos, földön tartott labdákkal szeretnénk játszani, ebből fakad, hogy úgy kell a játékot szerveznem, hogy a labda körül döntő létszámfölényben legyünk…és itt jön be a rendszerelmélet.
Nagy edzőink, akik stílust teremtettek, mindig rendszerben gondolkodtak
Hogy néz ki az 1:1 elleni játékhelyzet megoldás támadásban, ebben a stílusban?
„Nálam van a labda. Tudok-e az ellenfél kapuja felé menni, van-e előttem üres terület?
Igen! Akkor rágyorsítok és irány a kapu.
Nem. Ha lendületből átjátszom az előttem lévő védőt, akkor megnyílik előttem az üres tér és tudok a kapu felé haladni?
Igen! Akkor cselezek.
Nem. Van körülöttem olyan játékos (döntő létszámfölény a labda körül), akinek ha lepasszolom tudja tovább folytatni a játékot?
Igen! Akkor passzolok.
Nem. Meg tudom-e várni, hogy közel érjen hozzám a társ és lejátszhassuk a 2:1 elleni játékot?
Igen! Akkor megvárom és lejátszom a 2:1-et.
Nem. Akkor fedezem a labdát, megpróbálom tisztára játszani magam, és oldalra, vagy hátra kiszabadítani a labdát, hogy azt a csapatom tudja tovább birtokolni és tudjon tovább támadni.”
Igen vagy nem?
Az egyszerű választásos módszer.Minden szituációt le kell tudnom a döntés ilyen egyszerű szintjére hozni. Nem párharcra tanítom a gyerekeket, hanem játékhelyzetet felismerni és azt megoldani. Lehet-e a játékhelyzet megoldását játék nélkül gyakorolni? Aligha. Steril, izolált, kiragadott helyzetek gyakorlása, vagy játék közben lesz több mérkőzésszerű játékhelyzet? Nyílván játék közben… De komolyan, ez tényleg bonyolultnak tűnik? Pedig elég lemenni egy játszótérre és megkérdezni egy 5-7 éves gyereket, hogy mit szeret a fociban, a párharcot, vagy játszani?
Mondjuk, hogy mi milyen fineszesek vagyunk, meg, hogy a magyar találékonyság, rafináltság… csak, hogy ez görcsöt kapott az elmúlt 30 évben! Mert párharcolunk! Ha én fineszes vagyok, akkor párharcolni akarok, vagy cselesen kikerülöm a párharcot? Az analógiák tana szerint a ninja ha nyílt harcra kényszerül, akkor valahol hibázott. Miért? Azért mert ő az álcázás, a lesből támadás, a fortélyok nagymestere. Sosem támad szemtől szemben; mire az ellenfele észbe kap, már vége is a küzdelemnek.
Érdekességként megemlítem: az Anderlecht U12-es csapata nem párharcol. Tavasszal jártak nálunk, és az edzőjük elmondta, ők játékhelyzet megoldásra tanítják a gyerekeket. Valami lehet is benne, mert tönkrevernek mindenkit...
Tegyük fel, beiratkozol egy edzőképzésre
Az egyik előadásban 5-7 éves gyerekeket párharcoltatunk előtted, a másikban a magyar tradíciókról és fineszes játékról beszélünk neked, majd a harmadikban alakzattartó gyakorlatokat, sablonokat tömünk a fejedbe, végül a negyedik előadásban arról beszélünk, hogy kreatív játékosokat kellene nevelned. Akkor most játszunk, vagy sem? De ha nem, ha harcolunk, akkor miért nem azt tanítjuk meg neked, hogy hogyan kell a gyerekeknek a másik gyereket párharcban legyőzni? Minek akkor a magyar stílusról az előadás, minek ezzel húzni az időt, összezavarni a fejedet? Meg kéne érteni végre, hogymég nincs egységes filozófiánk, addig gondolatunk sincs, ami fizikálisan kikristályosodhatna a stílusban.
Hibát hibára halmozunk
Olyan információkkal béleljük ki az előadásokra lelkesen érkező edzők fejét, melyek kioltják egymást – mint, mikor az egyik hullám kioltja a másikat. Az képzésről hazatérő jó szándékú edző érzi, hogy valami új rezgés kapcsolódott be a szervezetébe, de nem érti mi az és hogyan bánjon vele… Végül marad a megszokásainál, mert az egymásnak ellentmondó információk hamarabb kioltják egymást, mintsem áttörhetnék benne a görcsös zárlatot.
Persze az edzőképzők is jó szándékúak, hisz végeredményben nyitni próbálnak. Kár, hogy ezzel a jó szándékukkal egyelőre csak a pokolba vezető utat tudják kikövezni.
Segít az analógiák tana, segít a logika, segít a rendszerelmélet és a józan paraszti ész abban, hogy akinek ezt meg kell tenni, az rendszerezze a gondolatait, és görcsöktől mentes, egy irányba haladó intenzív rezgésekkel robbantsa szét a jelenlegi diszharmóniát!
Bennem bekapcsolódott egy relé.
Ennek megvannak az eredményei is, amit meg fogok osztani az olvasókkal.
Mert ki mint vet, úgy arat.
Mivel azt már tudjuk, hogy az 5-7 éves gyerekek párharc oktatása adja a „harcoljatok” focit, sok piros lappal, dagadt bokával és nemzetközi kupából való kiesésekkel, már csak az a kérdés:
vajon mit adna a magyar focinak a JÁTÉKHELYZET MEGOLDÁS OKTATÁSA?
A magyar NBI első négy fordulójában számolatlanul állították ki a játékosokat a bírók. A szakemberek elkezdték boncolgatni, vajon miért is van ez így, mi történhetett? Én sem voltam rest, múlt hétvégén 5 bajnokit néztem meg a tv-ben, és mivel hosszú hétvége volt, így a magyar bajnokik mellé csaptammég 2 Bundesliga és 2 spanyol bajnoki mérkőzést is. Tanulságos volt…
A magyar bajnokikon a csapatok egyértelműen alakzattartó játékot játszanak. Az edzők a felállási formák számháborújában próbálják kitalálni, hogy az ellenfélből kinek ki lesz a párja, majd ezek a párok találkoznak egymással.
Ha közel hasonló erejűek, becsülettel gyűrni kezdik egymást a közönség soraiból felcsattanó „HARCOLJATOK! HARCOLJATOK!” csatakiáltások közepette.
Ha az egyik játékos lényegesen gyorsabb, technikásabb, akkor a másik tűzoltásként jó nagyot rúg bele - persze nem szándékosan - a bíró meg ha tetszik, ha nem, kiállítja.
Szakértők szerint (én is osztom) az elmúlt négy fordulóban jó iramú meccseket láthattunk idehaza. Csapataink - feledtetni akarván a csúfos kupaszereplést - cirkuszt és kenyeret adtak a népnek, és lám, a nép meg is bocsájtott, hiszen a fiúk kitették szívüket-lelküket a pályára. Kicsit ugyan ész nélkül, de az sem volt baj, ha jött a piros lap, mert legalább harc volt a pályán.
De miért HARC, miért nem JÁTÉK?
A hazai edzőképzés 5-7 évesekről szóló tananyagaiban azt láthatjuk, hogy az 1:1 ellenipárharcon van a fő hangsúly. De biztos, hogy egy 5-7 éves gyereknek erre van szüksége? Mi az oka annak, hogy nem azt írták a szerzők/oktatók, hogy 1:1 ellenifeladatmegoldás, vagy még inkább 1:1 ellenijátékhelyzet megoldás? Mert a szavak közötti különbség szinte vibrál, figyeld csak meg:
1:1 ellenipárharc - 1:1 elleni játékhelyzet megoldás
Tapasztalatom azt mutatja, hogy az 1:1 elleni játékhelyzet megoldás tanulásából játék fog születni és nem eszetlen pár(erő)harc. Persze ehhez stílusra van szükség. Játékhelyzetet csak úgy lehet megoldani, ha van egy filozófiánk, egy gondolatunk, egy elképzelésünk arról, hogy a játékot hogyan képzeljük. Ennek az elképzelésnek a fizikai kivetülése, a gondolat megjelenítése a stílus. Labdabirtokláson alapuló, rövidpasszos, földön tartott labdákkal szeretnénk játszani, ebből fakad, hogy úgy kell a játékot szerveznem, hogy a labda körül döntő létszámfölényben legyünk…és itt jön be a rendszerelmélet.
Nagy edzőink, akik stílust teremtettek, mindig rendszerben gondolkodtak
Hogy néz ki az 1:1 elleni játékhelyzet megoldás támadásban, ebben a stílusban?
„Nálam van a labda. Tudok-e az ellenfél kapuja felé menni, van-e előttem üres terület?
Igen! Akkor rágyorsítok és irány a kapu.
Nem. Ha lendületből átjátszom az előttem lévő védőt, akkor megnyílik előttem az üres tér és tudok a kapu felé haladni?
Igen! Akkor cselezek.
Nem. Van körülöttem olyan játékos (döntő létszámfölény a labda körül), akinek ha lepasszolom tudja tovább folytatni a játékot?
Igen! Akkor passzolok.
Nem. Meg tudom-e várni, hogy közel érjen hozzám a társ és lejátszhassuk a 2:1 elleni játékot?
Igen! Akkor megvárom és lejátszom a 2:1-et.
Nem. Akkor fedezem a labdát, megpróbálom tisztára játszani magam, és oldalra, vagy hátra kiszabadítani a labdát, hogy azt a csapatom tudja tovább birtokolni és tudjon tovább támadni.”
Igen vagy nem?
Az egyszerű választásos módszer.Minden szituációt le kell tudnom a döntés ilyen egyszerű szintjére hozni. Nem párharcra tanítom a gyerekeket, hanem játékhelyzetet felismerni és azt megoldani. Lehet-e a játékhelyzet megoldását játék nélkül gyakorolni? Aligha. Steril, izolált, kiragadott helyzetek gyakorlása, vagy játék közben lesz több mérkőzésszerű játékhelyzet? Nyílván játék közben… De komolyan, ez tényleg bonyolultnak tűnik? Pedig elég lemenni egy játszótérre és megkérdezni egy 5-7 éves gyereket, hogy mit szeret a fociban, a párharcot, vagy játszani?
Mondjuk, hogy mi milyen fineszesek vagyunk, meg, hogy a magyar találékonyság, rafináltság… csak, hogy ez görcsöt kapott az elmúlt 30 évben! Mert párharcolunk! Ha én fineszes vagyok, akkor párharcolni akarok, vagy cselesen kikerülöm a párharcot? Az analógiák tana szerint a ninja ha nyílt harcra kényszerül, akkor valahol hibázott. Miért? Azért mert ő az álcázás, a lesből támadás, a fortélyok nagymestere. Sosem támad szemtől szemben; mire az ellenfele észbe kap, már vége is a küzdelemnek.
Érdekességként megemlítem: az Anderlecht U12-es csapata nem párharcol. Tavasszal jártak nálunk, és az edzőjük elmondta, ők játékhelyzet megoldásra tanítják a gyerekeket. Valami lehet is benne, mert tönkrevernek mindenkit...
Tegyük fel, beiratkozol egy edzőképzésre
Az egyik előadásban 5-7 éves gyerekeket párharcoltatunk előtted, a másikban a magyar tradíciókról és fineszes játékról beszélünk neked, majd a harmadikban alakzattartó gyakorlatokat, sablonokat tömünk a fejedbe, végül a negyedik előadásban arról beszélünk, hogy kreatív játékosokat kellene nevelned. Akkor most játszunk, vagy sem? De ha nem, ha harcolunk, akkor miért nem azt tanítjuk meg neked, hogy hogyan kell a gyerekeknek a másik gyereket párharcban legyőzni? Minek akkor a magyar stílusról az előadás, minek ezzel húzni az időt, összezavarni a fejedet? Meg kéne érteni végre, hogymég nincs egységes filozófiánk, addig gondolatunk sincs, ami fizikálisan kikristályosodhatna a stílusban.
Hibát hibára halmozunk
Olyan információkkal béleljük ki az előadásokra lelkesen érkező edzők fejét, melyek kioltják egymást – mint, mikor az egyik hullám kioltja a másikat. Az képzésről hazatérő jó szándékú edző érzi, hogy valami új rezgés kapcsolódott be a szervezetébe, de nem érti mi az és hogyan bánjon vele… Végül marad a megszokásainál, mert az egymásnak ellentmondó információk hamarabb kioltják egymást, mintsem áttörhetnék benne a görcsös zárlatot.
Persze az edzőképzők is jó szándékúak, hisz végeredményben nyitni próbálnak. Kár, hogy ezzel a jó szándékukkal egyelőre csak a pokolba vezető utat tudják kikövezni.
Segít az analógiák tana, segít a logika, segít a rendszerelmélet és a józan paraszti ész abban, hogy akinek ezt meg kell tenni, az rendszerezze a gondolatait, és görcsöktől mentes, egy irányba haladó intenzív rezgésekkel robbantsa szét a jelenlegi diszharmóniát!
Bennem bekapcsolódott egy relé.
Ennek megvannak az eredményei is, amit meg fogok osztani az olvasókkal.
Mert ki mint vet, úgy arat.
Mivel azt már tudjuk, hogy az 5-7 éves gyerekek párharc oktatása adja a „harcoljatok” focit, sok piros lappal, dagadt bokával és nemzetközi kupából való kiesésekkel, már csak az a kérdés:
vajon mit adna a magyar focinak a JÁTÉKHELYZET MEGOLDÁS OKTATÁSA?

***

Köszönöm, hogy olvastál és figyeltél.

Amennyiben bővebben is elmerülnél a fenti témákban, bármikor szívesen látlak blogoldalamon.

Kun István

a Csendes Edző

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik