Vb 2022: Kovács István túl jó volt, ezért nem vezetett meccset – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.12.14. 15:59
null
Kollégái állítólag nem szimpatizáltak Kovács Istvánnal (képünkön jobbra), ezért nem kapott komolyabb lehetőséget (Fotó: Getty Images)
A román sportsajtóban megjelent információk szerint Kovács István nem a képességei alapján nem vezetett mérkőzést a katari labdarúgó-világbajnokságon. A háttérben állítólag személyes ellentétek álltak, amelyek abból fakadtak, hogy a nagykárolyi bíró túl komolyan vette a fizikai felkészülést – ez pedig sem Pierluigi Collinának, sem pedig Kovács kollégáinak nem tetszett...  


Kovács István
nyolc találkozón is negyedik számú játékvezető volt a világbajnokságon, a pályán azonban egyszer sem kapott lehetőséget – mindezt úgy, hogy korábban a Bajnokok Ligája elődöntőjében és az Európa-konferencialiga fináléjában is bíztak benne.

A román ProSport úgy tudja, Kovács annyira komolyan vette a fizikai felkészülést, hogy a mutatókban bőven jobban teljesített kollégáinál – jelen esetben vetélytársainál. A 38 éves bíró sebessége és állóképessége a forrás szerint olyannyira meglepte még a legnagyobb nevű játékvezetőket is, hogy ebből adódóan nem igazán szimpatizáltak Kováccsal.

Kovács kemény stílusa kivívta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) játékvezetői bizottságát irányító Pierluigi Collinának ellenszenvét is, a nagykárolyi játékvezető nem igazán tudott beilleszkedni a többi országból érkező bírók közé. Collina korábban így fogalmazott a bírói tesztekről:

A játékosokhoz hasonlóan a játékvezetőket is az edzések és a pályán nyújtott teljesítmények alapján ítéljük meg. Minden esetben körültekintően járunk el, hogy megtaláljuk a legalkalmasabb játékvezetői csapatokat.”

A románok korábbi játékvezetője, Adrian Porumboiu biztosra veszi, hogy Katarban történhetett valami a színfalak mögött, Kovácsra eredetileg ugyanis első számú játékvezetőként számítottak volna a vb-n.

Nem azért hívták meg, hogy tartalék legyen. Logikátlan, ha ennek az ellenkezőjét állítod. Ha egy bírót a segítőivel együtt neveznek egy világbajnokságra, akkor ott számítanak is rá. Katarban történhetett valami, amiért nem adtak neki lehetőséget” – mondta Porumboiu a román Sport.ro-nak.

Kovács anyagi szempontból tartalékbíróként sem járt rosszul: a FIFA hivatalos táblázata szerint meccsenként 2500 euró ütötte a nagykárolyi játékvezető markát. A kieséses szakaszba történő beválogatásért 70 ezer euró járt. Kovács ezek alapján több mint 36 millió forintot keresett Katarban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik