Forlán sérülten játszott a hollandok ellen

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 09:42
null
Forlán erejéből ezúttal egy gólra futotta (Fotó: Reuters)
Diego Forlán csalódott volt, hogy Uruguay 3–2-es vereséget szenvedett Hollandiától a világbajnokság elődöntőjében, és csalódott volt amiatt is, hogy sérülése miatt nem tudta végig a pályán segíteni csapatát.

„Olyan közel voltunk a döntőhöz... Nagyon csalódott vagyok, mivel megvoltak a helyzeteink, de nem használtuk ki őket – nyilatkozta a tegnapi elődöntőt követően a 31 éves Diego Forlán. – Nagyon sajnálom, mert páratlan lehetőséget szalasztottunk el. A második félidőben volt esélyünk a gólszerzésre, akkor nekünk állt a meccs. De mi nem lőttünk gólt, a hollandok pedig igen."

Az Atlético Madrid támadója az egész világbajnokságon a hátán vitte Uruguayt, összesen négy gólt szerzett a tornán, az egyiket éppen az elődöntőben: távoli lövését nem tudta védeni Maarten Stekelenburg. Éppen ezért sokan csodálkoztak, amikor a 84. percben Oscar Washington Tabárez cserélt, és a szőke csatárt hozta le a pályáról. A szakember a meccs után elmondta, a támadó sérülten játszott, ezért cserélte le.

„Forlánnak az első perctől kezdve gondjai voltak. Sérülten futballozott, és a végén nem tudta folytatni a játékot" – nyilatkozta Tabárez, az uruk szövetségi kapitánya.

„Fájdalmai voltak, és a meccs közben úgy döntöttük, hogy friss embert küldünk be a helyére. Nem volt túl komoly a sérülés, de nyilvánvaló, hogy nem volt százszázalékos állapotban a hajrában" – indokolta meg döntését a szakember.

„Már a meccs elején is éreztem a fájdalmat, és a folytatásban ez csak rosszabbodott" – mondta sérüléséről Forlán.

„Ez volt pályafutásom legfontosabb meccse, és én nem voltam száz százalékig fitt. Nagyon rosszul érzem magam, hogy nem tudtam a legjobbamat nyújtani. Fáradt vagyok, a testem ennyire volt képes. Hatvanhét mérkőzést játszottam a szezonban, és ez egyszerűen túl sok volt" – szomorkodott a támadó, aki várhatóan ott lehet majd a szombati bronzmérkőzésen, ahol vagy Spanyolország vagy Németország vár a dél-amerikaiakra.

Az is elképzelhető, hogy Forlán számára ez lesz az utolsó lehetőség, hogy világbajnoki mérkőzésen játszhasson, hiszen 35 éves lesz a következő, brazíliai torna idején.

A MÉRKŐZÉS ÖT GÓLJA
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik