Kaká dühös, levonult a pályáról

Vágólapra másolva!
2010.05.31. 10:55
null
Kakáék már a helyszínen készülnek a világbajnokságra (Fotó: Action Images – archív)
Úgy tűnik, nem felhőtlen a hangulat a világbajnokságra készülő brazil válogatott háza táján. A már Dél-Afrikában készülő csapat egyik edzésén Kaká, a selecao talán legnagyobb sztárja sértődötten levonult a pályáról.

A korábbi világbajnokságokkal ellentétben ezúttal nem hallani arról, hogy a játékosok és a szövetség között vita dúlna a világbajnoki címért járó prémiumról, de ennek ellenére vannak gondok a brazil válogatottnál.

A hírek szerint Kaká dühösen távozott a csapat egyik edzéséről. A Real Madrid futballistája nem zárt jó idényt, ebben szerepet játszott sérülése is, talán ezért reagált érzékenyen válogatottbeli csapattársa, Felipe Melo belépőjére.

Bár a Juventus középpályása többször is bocsánatot kért, csak az edzői stáb közbelépését követően állt helyre a rend, Kaká pedig állítólag levonult a pályáról.

Az aranylabdás labdarúgó még nincs százszázalékos állapotban, ezért szinte biztosan kihagyja a Zimbabwe (június 2.) és a Tanzánia (június 7.) elleni felkészülési mérkőzést, de a brazilok első csoportmeccsére (Észak-Korea lesz az ellenfél) valószínűleg felépül.

LUÍS FABIANÓNAK NEM SZÁMÍT A SZÉP JÁTÉK
 

A brazil válogatott elsődleges célja, hogy megnyerje a labdarúgó-világbajnokságot, akár úgy is, hogy nem játszik igazán szépen. Erről a csapat egyik támadója, Luís Fabiano beszélt, hozzátéve, hogy a maga részéről a gólkirályi címre tör. „Olyan szakaszban vagyok, amikor több célom is van – jelentette ki az FC Sevilla alkalmazásában álló futballista vasárnap sajtótájékoztatón a dél-afrikai Randburgban. – Az egyik az, hogy itt legyek, ez már teljesült. A másik és egyben a legfontosabb, hogy világbajnokságot nyerjünk. A harmadik a gólkirályi cím, ami pedig közös erőfeszítésünk eredménye lehet."


Arra a felvetésre, hogy a jelenlegi brazil válogatott inkább harcosan, mint szépen játszik, úgy reagált: „ha piszkosan kell futballozni a sikerhez, azt tesszük, csak a győzelem számít".

A brazilok az észak-koreaiakkal, az elefántcsontpartiakkal és a portugálokkal mérkőznek a jövő pénteken kezdődő tornán a G-csoportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik