Eb 2024: most már biztos az észt pótselejtező; szlovén és cseh 3. kalap

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.21. 10:15
null
Az észtek (fehérben) vasárnap Svédországban 2–0-s vereséggel, csoportjuk utolsó helyén fejezték be selejtezős szereplésüket, de Kulusevskiékkel ellentétben, az NL-nek köszönhetően készülhetnek a pótselejtezőre (Fotó: AFP)
A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatában hétfőn újabb három csoportban fejeződtek be a küzdelmek – tovább tisztult a kép a sorsolási kalapok és a pótselejtezőben részt vevő csapatok terén.

 

A december 2-i sorsolásnál már biztosan 2. kalapos magyar válogatott számára a legfontosabb kérdés az Eb-selejtezők hajrájában, hogy hogyan alakulnak a hátralévő meccseken a sorsolási kalapok, kik lehetnek majd a lehetséges ellenfeleink.

Hétfőn eldőlt, hogy Skócia és Szlovákia mellett Szlovénia, Csehország és Hollandia kerül a csoportmásodikokból álló 3. kalapba. Ezen országok válogatottjai közül egyet kaphat tehát a magyar csapat a sorsolásnál, de itt még egy hely kiadó, és nagy valószínűség szerint a D-csoport 2. helyezettje érkezik még ide. Ha Horvátország kedden az esélyeknek megfelelően megveri otthon Örményországot, akkor biztos, hogy a D-csoport másodikja kerül a 3. kalapba: vagy a horvátok (ha a törökök pontot szereznek Walesben), vagy a törökök.

Szerbia már biztosan 4. kalapos lesz, ahogy várhatóan Olaszország is, az olaszoknak csak akkor lehet esélyük feljebb kerülni, ha a horvátok kikapnak az örményektől, vagy ikszelnek és Wales pedig megveri Törökországot, utóbbi esetben a szigetországiak jutnának ki az Eb-re és az ő gólkülönbségük rosszabb, mint az olaszoké, így az összesített rangsorban mögéjük kerülnének. Biztosan a 4. kalapba kap majd besorolást az I-csoport 2. helyezettje, Románia vagy Svájc. Abban a csoportban a kétpontos előnnyel élen álló románok fogadják kedden a 2. helyen álló svájciakat, és ha pontot szereznek, akkor megnyerik a csoportot, és Magyarországhoz hasonlóan a 2. kalapba kapnak besorolást, vereség esetén viszont a 4. kalapból összekerülhetnek a mieinkkel is az Eb-sorsolásnál. A 4. kalapba kerül továbbá a pótselejtezőből érkező három csapat – a 4. kalapos csapatok is a mieink lehetséges ellenfelei közé tartoznak, ahogy az 1. kalapos gárdák is..

Ami még hétfőn biztossá vált, hogy Németország, Portugália, Franciaország, Belgium és Spanyolország mellett Anglia kerül az első kalapba, a másodikba, vagyis a mieink és Ausztria mellé pedig Dánia és Albánia. A 2. kalapban a maradék két helyre pedig a D- és I-csoport győztese érkezik (Törökország vagy Horvátország és Románia vagy Svájc).

Mostanra az is eldőlt, hogy a Nemezetek Ligája D-ligájának legjobb csapata,Észtország pótselejtezőt játszhat az A-ágon (függetlenül attól, hogy Eb-selejtezős csoportjában csak 5. lett egy ponttal, Belgium, Ausztria, Svédország és Azerbajdzsán mögött), amelynek a másik biztos résztvevője Lengyelország lesz. Ide kerül továbbá Wales vagy Horvátország és sorsolással a finn, ukrán, izlandi trió valamelyike. A B-liga pótselelejtezős ágán Izrael és Bosznia-Hercegovina helye biztos, mert az NL-ben csoportgyőztesek lettek és hozzájuk csatlakozik a finn, ukrán, izlandi trióból két csapat (sorsolással).A C-ágon Grúzia, Görögország, Kazahsztán és Luxemburg játszik majd jövő márciusban pótselejtezőt, mindegyik ágról egy csapat juthat ki az Eb-re.

EB-PÓTSELEJTEZŐ
(2024. március 21. és 26. között, sorsolás: 2023. november 23.)

A-ág csapatai:Lengyelország,Wales vagy Horvátország, Izland/Finnország/Ukrajna (a három között sorsolás dönt), Észtország
B-ág csapata: Izrael, Bosznia-Hercegovina,Izland/Finnország/Ukrajna– a háromból két csapat (sorsolás dönt)
C-ág csapatai: Görögország, Grúzia,Kazahsztán,Luxemburg,

Mindegyik ágon elődöntőt és döntőt rendeznek, a párharcok egy meccsen dőlnek el, a selejtezős ágak győztesei jutnak ki az Eb-re.

A 2024-ES EB-RE MÁR KIJUTOTT CSAPATOK
CSAPAT IDŐPONT KORÁBBIRÉSZVÉTELEK SZÁMA SORSOLÁSI KALAP
Németország 2018. szeptember 27. (mint rendező) 13 1.
Belgium 2023. október 13. 6 1.
Franciaország 2023. október 13. 10 1.
Portugália 2023. október 13. 8 1.
Spanyolország 2023. október 15. 11 1.
Skócia 2023. október 15. 3 3.
Törökország 2023. október 15. 5 2./3.
Ausztria 2023. október 16. 3 2.
Anglia 2023. október 17. 10 1.
MAGYARORSZÁG 2023. november 16. 4 2.
Szlovákia 2023. november 16. 2 3.
Albánia 2023. november 17. 1 2.
Dánia 2023. november 17. 9 2.
Hollandia 2023. november 18. 10 3.
Románia 2023.november 18. 5 2./4.
Svájc 2023. november 18. 5 2./4.
Szerbia 2023. november 19. 5 4.
Olaszország 2023. november 20. 10 3./4.
Szlovénia 2023. november 20. 1 3.
Csehország 2023. november 20. 10 3.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik