Eb 2024: Mitrovics duplázott, Szerbia legyőzte otthon Montenegrót

Vágólapra másolva!
2023.10.17. 22:45
null
Mitrovics duplája kellett a szerbek sikeréhez (Fotó: Getty Images)
Szerbia 3–1-re legyőzte Montenegrót hazai pályán kedden az Európa-bajnoki selejtező G-csoportjának 8. fordulójában.

A szerbek gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést Belgrádban. Rögtön a találkozó elején offenzívát indítottak, Montenegró pedig tíz percig sem bírta kapott gól nélkül. Alekszandar Mitrovics szombaton a Puskás Arénában – szerencsére – csupán lest követően talált a kapuba, ezúttal azonban nem hibázott, és már a 9. percben megszerezte a vezetést a szerbeknek. Látva az addigi játékot, úgy tűnt, Dragan Sztojkovics szövetségi kapitány együttese könnyedén elintézi Montenegrót, ám nem így történt.

A vendégek a szünet előtt egyenlítettek, a többek között a Manchester Cityt, az Intert és a Sevillát is megjáró, jelenleg a görög Olympiakoszban futballozó, rutinos Sztevan Jovetics sokkolta a hazaiakat. Dragan Sztojkovics a szünetben kettőt cserélt, próbálta támadóbb szelleművé alakítani együttesét, és ez sikerült is.

Alekszandar Mitrovics másodszor is megvillant, majd a hazaiak a harmadik gólt is megszerezték. Szerbia ezzel, ha nehezen is, de otthon tartotta a három pontot, a budapesti vereség (1–2) után odahaza legyőzte Montenegrót.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
8. FORDULÓ
G-CSOPORT
Szerbia–Montenegró 3–1
(1–1) – ONLIVE ITT!
Belgrád. G: A. Mitrovics (9., 73.), Tadics (77.), ill. Jovetics (36.)
Litvánia–Magyarország 2–2
(2–0)
Kaunas. G: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai (67. – 11-esből), Varga Barnabás (82.) – IDE KATTINTVA BŐVEBBEN!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4 +7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7 +6 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6–8 –2 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8–12 –4 6
5. Bulgária 6 2 4 3–10 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik