Eb 2024: C. Ronaldo duplázott, Portugália és Izland is gálázott

Vágólapra másolva!
2023.10.16. 22:54
null
Cristiano Ronaldo (fehérben) alábök, Portugália vezet (Fotó: Getty Images)
A jövő nyári labdarúgó Eb-selejtezők J-csoportjában a már biztosan csoportelső Portugália egy félidő alatt öt gólt rámolt be Bosznia-Hercegovina kapujába, Izland hazai pályán aratott magabiztos győzelemmel tartotta életben matematikai esélyét, míg Szlovákia Luxemburg vendégeként nyert, így gyakorlatilag már nyeregben érezheti magát a csoport második helyét illetően.

Portugália valóságos gálát rendezett a Zenicán a bosnyák válogatott vendégeként, s a 203. válogatott mérkőzésén szereplő Cristiano Ronaldo vezérletével gyakorlatilag húsz perc alatt eldöntötte a mérkőzést. Az ötszörös aranylabdás 38 éves támadó előbb a 3. percben egy büntetőt váltott gólra – Adrian Barisic kezére pattant a labda, a török Halil Ümit Meier pedig a büntetőpontra mutatott. A huszadik perc végén CR megszerezte a 127. válogatott gólját is, miután Joao Félix indítását átpöccintette a kimozduló Ibrahim Senic kapus fölött, majd néhány perccel később a VAR-szobából is rábólintottak a találatra. Öt perccel később a PL-ben szeptember legszebb gólját szerző Bruno Fernandes is feliratkozott a gólszerzők közé. A bosnyák összeomlás ezzel még nem ért véget, Joao Cancelo után ugyanis Joao Félix sem akart lemaradni az gólszerzők listájáról. A 0–5-ös első félidőt nem követte hasonló gólzápor a másodikban, sőt, ugyan a vendégek birtokolták jóval többet a labdát, a fordulás után egyetlen, kaput eltaláló lövést sem láthatott a zenicai stadion 13 000 fős közönsége. A portugálok továbbra is hibátlanok, a bosnyák válogatott pedig ezzel a vereséggel leiratkozott az első két helyért folyó harcról – igaz, a rájátszásnak biztos résztvevője az NL-helyezésének köszönhetően.

Szintén gálázott az izlandi válogatott, amely a már biztosan a csoport utolsó helyén záró Liechtensteint fogadva szerzett négy gólt, ám könnyen lehet, hogy ezzel együtt hiába volt a gála. A hazaiak az első félidőben Gylfi Sigurdsson büntetője után a 44. percben Alfred Finnbogason révén kétgólosra növelték az előnyüket, ám nem sokon múlott, hogy ne 2–2 legyen az állás a szünetben. Ehhez csak annyi kellett, hogy a vendégek a ráadás harmadik percében Sandero Weiser révén tizenegyest hibázzanak, majd a VAR döntése alapján a játékvezető érvénytelenítse Dennis Salanovic gólját a 45+5. percben. A fordulás után Sigurdsson megszerezte második gólját is, a végeredményt pedig negyedórával később Hakon Haraldsson állította be. Hiába nyertek azonban az izlandiak 4–0-ra, a továbbjutásra már csak matematikai esélyük van.

Mégpedig azért, mert Szlovákia Dávid Duris 77. percben szerzett góljával nagy nehezen begyűjtötte a három pontot (0–1) Luxemburgban, amivel óriási lépést tett az egyenes ági kijutás felé.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
8. FORDULÓ

J-CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–Portugália 0–5 (0–5)
Zenica. G:
C. Ronaldo (3., 20. – az elsőt 11-esből), Bruno Fernandes (25.), J. Cancelo (32.), Joao Félix (41.)
Izland–Liechtenstein 4–0 (2–0)
Reykjavík. G:
Sigurdsson (22., 49. – az elsőt 11-esből), A. Finnbogason (44.), Haraldsson (63.)
Luxemburg–Szlovákia 0–1 (0–0)
Luxembourg. G:
Duris (77.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 8 8 32– 2 +30 24
2. Szlovákia 8 5 1 2 11– 5 +6 16
3. Luxemburg 8 3 2 3 8–18 –10 11
4. Izland 8 3 1 4 15–10 +5 10
5. Bosznia-Hercegovina 8 3 5 7–14 –7 9
6. Liechtenstein 8 8 1–25 –24 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik