Eb 2016: a francia–román területi vitában is döntött… – így láttuk Kassait

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2016.06.11. 00:12
null
Kassai jól vezette a találkozót (Fotó: Action Images)
A Franciaország–Románia Európa-bajnoki nyitó mérkőzés Dimitri Payet zseniális góljával 2–1-re a házigazda javára dőlt el. A találkozót a Kassai Viktor vezette magyar játékvezetői stáb dirigálta, amelynek több nehéz szituáció is kijutott, ám összességében nem róla fog szólni a meccs másnapja.

A legfontosabb szempont: Kassai Viktor végig kézben tartotta az összecsapást, egyetlen ítéleténél sem volt látványos kifakadás, ami egyrészt mutatja nagy tapasztalatából fakadó tekintélyét, másrészt hogy ítéletei összességében megállták a helyüket.

Véleményünk szerint két kulcsjelenetnél is jól döntött. Egyrészről Olivier Giroud góljánál ugyan néhányan szóvá tették, hogy a francia csatár nekiütközött Ciprian Tatarusanu kezéhez, az elmúlt évek tendenciái és játékvezetői felfogásban bekövetkező változása alapján azonban az lett volna meglepő, ha ezért kifelé fúj. Másrészről a románoknak jogosan járt a tizenegyes.

A sárga lapok „ültek”, a játék folyamatosságát szokásának megfelelően jól biztosította, a meccs végén volt egy egészen kiváló előnyszabálya. A segítőivel alapvetően jól működött együtt: a félütemnyi késlekedés alapján úgy tűnt, hogy a büntető befújása csapatmunka eredménye (ahogy a másik oldalon Giroud esésénél is jelzett az alapvonalon álló Farkas Ádám: nem jár 11-es), a meghatározó lesszituációk esetében jó döntés született – különösen Ring Györgynek voltak kritikus helyzetekben jó zászlójelzései –, hazai oldalról elmaradt viszont egy nyilvánvaló szöglet.

A román sajtó minden bizonnyal előveszi még – ahogy a ProSport a tudósításában meg is tette –, hogy Florin Andonét a 39. percben gyanús körülmények között térden találták, ám az ellenőri jelentésben ez a jelenet aligha lesz meghatározó.

Egyet lehet érteni azzal, ahogy az első értékelések és a szakfórumok látogatóinak többsége fogalmaz: Kassai képes jobb teljesítményre is, de jól fújt, az elmúlt nagy tornák nyitó meccsei rendre rosszabb teljesítményt hoztak, ő pedig bizonyította, hogy nem érdemtelenül lett az övé az Eb kezdő sípszava.

A magyar nézők pedig Kassai közreműködésének köszönhetően egy újabb, összeállításokba kívánkozó aranyköpéssel gazdagodtak Hajdú B. István jóvoltából: „Ezt is megértük, hogy a franciaromán területi vitát egy magyar dönti el.” Klasszik.

ÖN SZERINT ROSSZUL LÁTTUK? ÖN HOGY LÁTTA A MAGYAR JÁTÉKVEZETŐI STÁBOT? NE TARTSA MAGÁBAN! OSSZA MEG KOMMENTBEN – ÚRIEMBER MÓDJÁRA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik