Euro 2012: Advocaat elmondta, semmit sem tudtak a balhéról

Vágólapra másolva!
2012.06.13. 00:22
A labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjában a társházigazda Lengyelország 1–1-es döntetlent játszott Oroszországgal. Dick Advocaat, az oroszok holland szövetségi kapitánya a találkozó után elárulta, hogy csapata semmit nem érzékelt a találkozót megelőző hatalmas szurkolói balhéról.

„Amikor elhúztunk egy nullára, azt hittem, hogy akárcsak a csehek ellen, most is több hely lesz majd a támadásainknak. A mérkőzés azonban nem így alakult. Túl gyorsan elveszítettük a labdákat, amikor pedig visszaszereztük, a lengyelek vissza tudtak zárni. Túlságosan nyílttá tettük ezzel az összecsapást” – magyarázta a döntetlen okát Advocaat, aki elmondta, a meccs előtti balhé híre nem jutott el a szbornajához.

„Hogy őszinte legyek, a játékosaimmal együtt semmit sem láttunk és semmit sem hallottunk az eseményekről. Nem is tudom igazából, hogy mi történt” – mondta a holland szakember.

Andrej Arsavin, az oroszok csapatkapitánya is a csapat rossz felfogásában látta a győzelem elszalasztását. „Nagyon nyílt futball zajlott a második félidőben, ami megadta a lengyeleknek az egyenlítés lehetőségét, és végül ők jöttek ki jobban a szituációból. Mi egy kicsit tompák voltunk, és nem tudtunk olyan nyomást gyakorolni ellenfelünkre, amilyet szerettünk volna” – mondta a támadó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik