Euro 2012: Susic álma egy 2-2-es döntetlen Lisszabonban

Vágólapra másolva!
2011.11.12. 09:11
Pénteken rendezték a 2012-es Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzéseit, közöttük a bosnyák–portugál összecsapást. A vendégek Edin Dzekóra, a hazaiak Cristiano Ronaldóra készültek gőzerővel, de egyik klasszis sem talált a kapuba – ahogyan társaik sem.

A két válogatott szövetségi kapitányai másként értékelték a 0–0-t: míg a portugál bosszankodott miatta, a hazai reménykeltőnek találta.

„Nem rossz eredmény ez, voltak jó lehetőségeink, akár a portugáloknak, csak éppen a labda nem akarta, hogy győzzünk – mondta a hazaiak 56 éves szövetségi kapitánya, Safet Susic. – A portugál remek csapat, erős játékosokkal minden poszton. Csalódottak voltak az eredmény miatt, bár némileg mi is. Azért most már megtudták ők is, hogy milyen erősek vagyunk. Talán jobb is, hogy Lisszabonban dől el a továbbjutás, hetvenezer néző előtt. Szerintem játszunk ott egy kettő kettes döntetlent..."

A legilletékesebb személy a döntetlen kimenetel kapcsán a csereként beállt Vedad Ibisevic, aki a legvégén kihagyta a mérkőzés helyzetét.

„Megvolt a lehetőségem, ám pechemre a labda felpattant a lövés előtt. A gól roppant sokat jelentett volna nekünk, azonban nem szabad az eredmény miatt lógatni az orrunkat. A lisszaboni atmoszféra teljesen más lesz, mint az itteni, de biztos vagyok abban, hogy oda is sok szurkolónk elkísér minket. Itt az ideje, hogy a generációm kijusson egy nagyobb tornára, és bízom benne, elérjük a célunkat."

„Ahogyan vártuk, Lisszabonra maradt a döntés – sóhajtott a lefújás után Senad Lulic, a Lazio középpályása. – Azért titkon reménykedtünk egy jobb eredményben, viszont nem szomorkodhatunk a döntetlen miatt sem. Megmutattuk, hogy van miben bíznunk Portugáliában: voltak helyzeteink, ahogy nekik is, a döntetlent pedig megérdemeltük."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik