Hamilton nyitott az élen az eső áztatta első austini edzésen

Vágólapra másolva!
2018.10.19. 16:30
null
Hamiltonnak ismét nem okoztak problémát az esős körülmények (Fotó: AFP)
Ázsia után az amerikai kontinensre látogatott a Formula–1 mezőnye, a helyszín elsőként az Egyesült Államok. Lewis Hamilton kifejezetten kedveli ezt a pályát, s ezt úgy is megmutatta az eső áztatta nyitó szabadedzésen, hogy az élmezőnyből utolsóként teljesítette az első mért körét. Utána sem ment körbe sokszor az austini ringen, mégis az élen végzett. A második csapattársa, Valtteri Bottas lett, majd jött a Red Bull párosa Max Verstappen, Daniel Ricciardo sorrendben. Ismét gyengébben kezdett a Ferrari – Sebastian Vettel csak az ötödik, míg Kimi Räikkönen a hatodik lett a Charles Leclerc miatt rövid időre félbeszakított első tréningen.

 

Habár 2012 óta a texasi Austin ad otthont az Amerikai Nagydíjnak, a nem mindig meleg és száraz időjárás többször megtréfálta a mezőnyt a múltban. Hasonlóan indult az idei hétvége is a Circuit of The Americas pályán, ugyanis az első szabadedzés előtt még esett az eső.

Az égi áldás nem állt el teljesen a tréning kezdetéig, ám így is többen kihajtottak, amint zöldre váltottak a lámpák a bokszutca végén.

A versenyzőket illetően egyébként két ideiglenes változás történt: Lando Norris vezette ugyanis Stoffel Vandoorne McLarenjét, míg a Toro Rossónál Brendon Hartley adta át az autóját Sean Gelaelnek. Úgy volt, hogy a Force India is lehetőséget ad tesztpilótájának, Nicholas Latifinek, ám a kanadai miatt mégsem kellett Esteban Oconnak kihagynia a gyakorlást.

A Ferrari nem a pilótafelálláson, hanem az autón változtatott. A maranellóiak ugyanis új padlólemezzel készültek az amerikai víkendre, de az első edzésen még csak Kimi Räikkönen autójára került fel a módosított elem.

40. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 19., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:47.502
21.00–22.30: 2. szabadedzés
OKTÓBER 20., SZOMBAT
20.00–21.00: 3. szabadedzés
23.00–00.00: időmérő
OKTÓBER 21., VASÁRNAP
20.10: a verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 28., 20.10:Mexikói Nagydíj
November 11., 18.10:Brazil Nagydíj
November 25., 14.10:Abu-dzabi Nagydíj

Húsz perccel a kezdés után Nico Hülkenberg már átmeneti esőgumikon próbálkozott, azonban Lewis Hamiltonnal éppen azt közölték, hogy hamarosan újabb eső jöhet. Nem meglepő módon a körülmények miatt az első mért körre is sokat kellett várni – 25 perc elteltével Daniel Ricciardo iratkozott fel leghamarabb erre a listára. Nem sokkal később csapattársa, Max Verstappen is így tett.

Valtteri Bottas csatlakozott elsőként a Red Bull párosához, majd jöttek a többiek is – az élmezőnyből egyedül Hamiltont leszámítva. Nagyjából a tréning felénél aztán a piros zászló is előkerült, ugyanis Charles Leclerc a kicsúszása után rengeteg kavicsot hordott fel a pályára. Az edzés kevesebb mint tíz percet állt.

Az újraindítást követően először Hamilton hajtott a pályára, akinek szüksége is volt az aktivitásra, ugyanis még nem rendelkezett mért körrel. Első próbálkozásra a harmadik helyre jött fel, nagyjából fél órával az edzés vége előtt azonban az élre állt, ráadásul 1.3 másodpercet adott az addig leggyorsabb Bottasnak.

A Mercedesszel ellentétbenismét gyengébben kezdett a Ferrari. A tréning utolsó harmadában a legrosszabb helyen állt a topcsapatok közül, Räikkönen alatt pedig igencsak instabil volt az autó.

A bokszutcában Ocon és a Force India szerelői éltek át néhány kemény pillanatot. Az aszfalt ugyanis igencsak csúszott, és a francia alig tudott megállni a kerékcseréje előtt. Szerencsére a szerelők figyeltek és nem történt baj.

Hamilton annyira elégedett volt az edzésével – amely során egyébként csak hat kört teljesített –, hogy az utolsó tíz percre már ki is szállt a gépéből. Így is az élen zárta a tréninget, a második csapattársa, Bottas lett, majd jöttek a Red Bull versenyzői Verstappen, Ricciardo sorrendben.

Vettel az ötödik, Räikkönen pedig a hatodik helyen végzett. Mögöttük a végeredmény az első tízben: Sainz, Grosjean, Leclerc és Ericsson.

Folytatás 21.00-kor a második szabadedzéssel!

AMERIKAI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNY
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:47.502átlag: 184.617 km/ó6 kör
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:48.8061.304 mp h.7
3.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:48.8471.3459
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:49.3261.8249
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:49.4891.98718
6.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:49.9282.42620
7.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:50.6653.1638
8.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:50.8213.31910
9.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1:50.9613.45914
10.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:51.0163.51414
11.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:51.0363.5349
12.Lando NorrisbritMcLaren-Renault1:51.2323.7309
13.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:51.2343.73219
14.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes1:51.4593.95718
15.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:51.5894.08714
16.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:51.6144.11215
17.Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes1:51.6554.15317
18.Nico HülkenbergnémetRenault1:51.7174.2157
19.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:51.8964.39414
20.Sean Gelael
indonézToro Rosso-Honda1:52.625
5.123
21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik