Marko nagy esélyt lát Vettel visszavonulására (Fotó: AFP)

 

Mint ismert, a Ferrari nem hosszabbította meg Sebastian Vettel 2020 végén lejáró szerződését, és a német versenyző helyett Carlos Sainz Jr.-nak kínált ajánlatot. A spanyol két évre írt alá a maranellóiakkal, s a McLaren felszabaduló ülését Daniel Ricciardo foglalta el. A Renault-nál így egy hely szabaddá vált, ám a hírek szerint nem a négyszeres világbajnok, hanem Fernando Alonso vagy Valtteri Bottas lehet Esteban Ocon csapattársa 2021-től.

Vettel az értesülések szerint csakis a Mercedesszel tudja elképzelni a folytatást, s ha nem sikerül a németekhez igazolnia, akkor visszavonul. Erre a következtetésre jutott a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is, aki nemrég a pilótával is átfutotta a lehetőségeket.

„Beszéltem Sebbel, és természetesen megvitattuk a különböző opciókat, és a Red Bull-os lehetőségeket is, azonban sajnos nálunk nincs hely. Az volt a konklúzió, hogy csak akkor folytatja, ha olyan gárdához igazolhat, amellyel futamgyőzelmeket szerezhet. Ez a csapat a Mercedes" – kezdte a német Sky-nak.

Ő négyszeres világbajnok, aki már sok mindent elért a sportban, és nagyon jó pénzügyi helyzetben van, mielőtt egy középcsapathoz csatlakozna. Én azt mondom, a visszavonulás illene Seb stílusához. A sorozat számára óriási veszteség lenne, azonban Vettel számára ez lenne a legjobb megoldás, ha nem ülhet nyertes autóba" – tette hozzá.