F1: A biztonsági autós fázis nélkül miénk lett volna a győzelem – Leclerc

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 14:12
null
Ezúttal jó esélye volt Charles Leclerc-nek (jobbra) a győzelemre, ami végül Las Vegasban is Max Verstapppené lett (Fotó: AFP)
Max Verstappen győzelmével ért véget az első Formula–1-es Las Vegas-i Nagydíj. A háromszoros világbajnoknak ezúttal nehéz dolga volt, a győzelemért nagy csatát vívott Charles Leclerc-rel, sőt, a végső sikerre még Sergio Péreznek is volt esélye. A top tízen kívülről rajtoló mexikói futama jól alakult többek között a biztonsági autó beküldése miatt, míg Leclerc úgy véli, az ő győzelme ezen ment el. A Verstappennel ütköző George Russell vállalta a felelősséget a kisebb balesetért.

 

Idei 18. és pályafutása 53. diadalát aratta Max Verstappen Las Vegasban, amivel beérte Sebastian Vettelt a futamgyőzelmek örökranglistáján. A háromszoros világbajnoknak ezúttal igencsak meg kellett küzdenie azért, hogy végül őt intse le elsőként a kockás zászló – a dolgát egy időbüntetés és egy ütközés is nehezítette.

„Ez nehéz győzelem volt – vélekedik Verstappen. – Jól sikerült a rajtom, de Charles-ral mind a ketten későn fékeztünk az egyes kanyarba menet, nem volt elég tapadásom, szóval lesodródtunk a pályáról. Megbüntettek érte, aminek következtében kissé visszaestünk, ráadásul az első etapom nehezen alakult, mert szemcsésedéssel küzdöttem a vége felé. Az első kerékcserét követően többeket meg kellett előznöm, hogy visszazárkózzak az élen haladókra, de jó helyzetben voltam a DRS-nek köszönhetően. Szép csaták alakultak ki, és nagyon élveztem a mai napot. A George-dzsal történt incidens során igencsak megsérült az első szárnyam, mégsem éreztem annyira rossznak, csak kicsit nőtt az alulkormányzottság. Szerencsére így is sikerült elhódítanom a győzelmet.”

1. LAS VEGAS-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:40.909
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:35.265
NOVEMBER 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Russell 1:34.093
Időmérő: 1. Leclerc 1:32.726
NOVEMBER 19., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Pérez
A KÖVETKEZŐ FUTAM
November 26., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Charles Leclerc vághatott neki a pole pozícióból az idény utolsó előtti versenyének, ám a monacói pilóta már az első körben hátrányba került. Később visszaállt az élre, ám a Ferrarinál nem reagáltak jól a safety car beküldésére – Leclerc szerint ezen ment el az esélye a végső diadalra.

„Komolyan hiszem, hogy a biztonsági autós fázis nélkül miénk lett volna a győzelem – árulta el a ferraris, aki öt rajteleőségéből eddig egyet sem tudott győzelemre váltani idén. – Nagyon jól sikerült az első etapom a lágy gumikon, és utána olyan abroncsok voltak fenn az autómon, amelyek öt körrel kevésbé voltak kopottak, mint Maxé. Jól sikerült az első négy-öt köröm a kerékcsere után, és megfelelő hőmérsékletre hoztam az abroncsokat, szóval magabiztos voltam a győzelmet tekintve. Aztán bejött a biztonsági autó, Max és Checo kiálltak friss gumikért, míg én a pályán maradtam, ami önmagában nem jelentett akkora problémát, de aztán a korlátozás alatt visszahűltek az abroncsok, és emiatt nagyon nehéz helyzetbe kerültem az újraindításkor. Ez jelentette a vesztünket, és nyilván csalódott vagyok, amiért csak második lettem, de végső soron ennél többre nem voltunk képesek.”

Leclerc-rel ellentétben Sergio Péreznek jól jött, hogy Lando Norris hatalmas balesete miatt be kellett küldeni a safety cart. A mexikói a mezőny sűrűjéből rajtolt, és nem kezdődött jól számára a futam, végül azonban a győzelemért is harcba szállhatott.

NORRIST KIENGEDTÉK A KÓRHÁZBÓL
Először Lando Norris miatt kellett beküldeni a biztonsági autót a Las Vegas-i futamon, a Mclaren versenyzője ugyanis nagy balesetet szenvedett a futam elején. Norrist a hatalmas becsapódás miatt elővigyázatosságból – illetve az ilyen esetekkel kapcsolatos szabályokat betartva – a helyi kórházba szállították néhány vizsgálatra, ám végül nem tartották bent sokáig, hiszen az orvosok megállapították, hogy a brit versenyzőnek nem esett baja az ijesztő ütközésben.

„Nehezen indult a versenyem, hiszen már az elején összeszedtem néhány sérülést – emlékezett vissza Pérez. – Eltört az első szárnyam, és visszaestem a mezőny végére. Ezután sikeresen megelőztem jó néhány autót, szóval jobban alakultak a dolgok, és a tempónk is elég jó volt az első etapon. Amikor beküldték a biztonsági autót, a győzelemért folyó versenyben találtuk magunkat. Meg tudtam előzni Charles-t, de nem tudtam elszakadni tőle, és kissé sérült volt az autóm, szóval alulmaradtam az egyenesben mutatott sebességet tekintve. Max végül mindkettőnk mellett elment. Az utolsó körben nem számítottam arra, hogy Charles megérkezik rám, aztán elkap a féktávon, de szép munkát végzett.”

A hideg levegő- és aszfalthőmérséklet, és ezáltal a gumik felmelegítése az egész hétvégén problémát okozott a mezőny számára, ami leginkább a verseny rajtjánál volt megfigyelhető. Többen kicsúsztak vagy megforogtak ugyanis a hideg abroncsokon, George Russell pedig a hajrában került nehezebb helyzetbe, amelyet egyenesen veszélyesnek írt le. A brit pilóta korábban Verstappennel ütközött, amiért vállalta a felelősséget.


„Az ütközés egyértelműen az én hibám volt – vallotta be Russell. – A Maxszal történt incidensig minden a tervek szerint ment. Sajnos holttérben volt, ezért egyáltalán nem láttam őt, ráadásul nem számítottam arra, hogy megpróbál megelőzni. Nem is védekeztem túl keményen ellene, hiszen tudtam, hogy én nem vele vagyok versenyben. Életben kellett tartanunk a gumikat, és simán meglehetett volna egy dobogós hely, de ismét eldobtuk ennek a lehetőségét. Az egész szezon csalódást keltő, ami elég frusztráló. A biztonsági autós fázis nagyon veszélyes volt, mert az abroncsok hűvösebben voltak, mintha esőben vezettünk volna.”

A LAS VEGAS-I NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:29:08.289
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.070 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 2.241 mp h.
4. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 18.665 mp h.
5. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 20.067 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 20.834 mp h.
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 21.755 mp h.
8. George Russell brit Mercedes 23.091 mp h.
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 25.964 mp h.
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 29.496 mp h.
11. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 34.270 mp h.
12. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 43.398 mp h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 44.825 mp h.
14. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda RBPT 48.525 mp h.
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 50.162 mp h.
16. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 50.882 mp h.
17. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:25.350 p h.
18. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 4 kör h.
19. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 5 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Lando Norris brit McLaren-Mercedes 2
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 18 20 22 8 549
2. Sergio Pérez 2 9 19 2 273
3. Lewis Hamilton - 6 21 4 232
4. Carlos Sainz Jr. 1 3 21 - 200
5. Fernando Alonso - 8 20 1 200
6. Lando Norris - 7 17 1 195
7. Charles Leclerc - 5 16 - 188
8. George Russell - 1 19 1 160
9. Oscar Piastri - 2 12 1 89
10. Lance Stroll - - 12 - 73
11. Pierre Gasly - 1 13 - 62
12. Esteban Ocon - 1 13 - 58
13. Alexander Albon - - 8 - 27
14. Cunoda Juki - - 4 - 13
15. Valtteri Bottas - - 4 - 10
16. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
17. Daniel Ricciardo - - 1 - 6
18. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
19. Kevin Magnussen - - 3 - 3
20. Liam Lawson - - 1 - 2
21. Logan Sargeant - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 822
2. Mercedes 392
3. Ferrari 388
4. McLaren-Mercedes 284
5. Aston Martin-Mercedes 273
6. Alpine-Renault 120
7. Williams-Mercedes 28
8. AlphaTauri-Honda RBPT 21
9. Alfa Romeo-Ferrari 16
10. Haas-Ferrari 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik