F1: Még nyolcvanévesen is Hamiltont választanám – Alonso

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 11:34
null
A mezőny jelenlegi világbajnokai, Alonso (balra), Verstappen (középben) és Hamilton (jobbra) együtt ünnepeltek a dobogón Kanadában (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes hétszeres világbajnoka saját magát is meglepte azzal, hogy új szerződésével biztossá vált, negyvenévesen is a versenyezni fog. A címvédő Max Verstappen, valamint a korábbi nagy rivális, Fernando Alonso is üdvözli a brit döntését, utóbbi szerint a versenyző továbbra is a mezőny leggyorsabbja, és csapatfőnökként mindaddig kitartana mellette, amíg valaki azonos autóban nem bizonyítaná, hogy gyorsabb nála. 

 

Az Olasz Nagydíj sajtónapjának fő témáját Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása jelentette. A hétszeres világbajnok további két évre írt alá a Mercedesszel, amivel biztossá vált, hogy még negyven évesen is az F1-ben fog versenyezni. A hétszeres világbajnok ezzel önmagát is meglepte, hiszen korábban kijelentette, nem tudja elképzelni, hogy ilyen idősen még versenyezzen. A brit ugyanis úgy gondolta, fizikálisan és mentálisan sem lesz már olyan állapotban, illetve kételkedett benne, eléggé szeretni fogja-e még a „száguldó cirkuszt".

Hamilton azonban továbbra is éhes a sikerre, és határozottan bízik benne, a következő két évben utolérhetik az egyeduralkodó Red Bullt, és esélye nyílhat rá, hogy harcba szálljon a hőn áhított nyolcadik világbajnoki címért. „Nem úgy tekintek a jövő felé, hogy még további négy évbe fog telni, mire oda kerülünk, ahol lenni szeretnénk. De tisztában vagyok vele, hogy időre van szükségünk. Természetesen a szívem mélyén nagyon remélem, hogy a meghozott döntések, valamint az irány, amerre evezünk olyan helyzetbe hoz minket, hogy harcba szállhassunk a Red Bull-lal, közel férkőzzünk hozzá, és esélyünk legyen pole pozíciót szerezni."

„Ha ez a következő évben nem sikerül, akkor tovább dolgozunk. De őszintén hiszek benne, hogy ha nem sikerül jövőre, akkor az az utáni idényben sikerül elérni a célunkat. Ami 2021-et illeti, nem vagyok bosszúszomjas. Ez nem a bosszúról szól. Az már a múlt része, és azon nem lehet változtatni. Amit tehetünk az az, hogy keményebben dolgozunk, precízebbé és jobbá válunk, illetve fejlődünk. Őszintén hiszem, hogy újabb futamgyőzelmeket és világbajnoki címeket nyerhetek a csapattal, szóval minden energiámmal erre összpontosítok" – tette hozzá az egyéni összetettben a negyedik helyet elfoglaló brit.

74. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 13.30–14.30
2. szabadedzés: 17.00–18.00
SZEPTEMBER 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.30–13.30
Időmérő: 16.00–17.00
SZEPTEMBER 3., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 17., 14.00Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Szeptember 24., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 8., 19.00Katari Nagydíj, Loszaíl

A riválisok közül a rangidős Fernando Alonso véleményét is kikérték a témában, és megkérdezték tőle, csapatfőnökként ő is Hamiltont választaná-e a fiatalabb pilóták helyett. „A csapatok mindig az időeredmények alapján választanak a motorsportban. Sosem láttam olyan alakulatot a raliban, a MotoGP-ben és a Formula–1-ben sem, amelyik két versenyző közül a lassabbat választotta volna. Ez mindig is így volt."

„Ha csapatfőnök lennék, és választanom kéne Hamilton, a mezőny legfiatalabb versenyzője, valamint egy feltörekvő Formula–2-es pilótája közül, én még nyolcvanévesen is Hamiltont választanám. Mindaddig, amíg valaki nem bizonyítja, hogy azonos autóban gyorsabb nála. Ezt egyelőre senki sem tudta bizonyítani."

Alonso emellett kiemelte, jót tesz a sportágnak, hogy a mezőny világbajnokai küzdenek jelenleg a legjobb helyezésekért. „Akik világbajnoki címet szereztek, mindig vonzzák a közönséget. Idén a korábbi bajnokok harcolnak a legelőkelőbb helyekért. Mint mondtam, amíg motivált és sikeréhes vagy, a sebesség számít. Noha már sok ideje itt vagyunk, és idősödünk, még mindig gyorsak vagyunk, és a csapatoknak erre van szükségük. Hamilton kapcsán elmondható, hogy ha továbbra is százszázalékos teljesítményt nyújt, és csak az F1-re összpontosít, mint ahogyan én is, addig nincs miről beszélgetni. Majd térjünk vissza rá akkor, ha érkezik valaki, aki gyorsabb! Még nem érkezett" – jelentette ki az Asnak adott nyilatkozatában.

„A hosszabbítás megmutatja, hogy még mindig elkötelezett, és szereti a versenyzést. Nem tartott szünetet. Jó, hogy még további két évig itt lesz. Úgy gondolom, ő a valaha volt egyik legjobb versenyző. Amíg az F1-ben van, az a sport és általánosságban véve mindenki számára előnyös, így bízom benne, hogy 2025-nél tovább marad" – tette hozzá.

Alonso mellett az idén eddig veretlen Red Bull-lal a harmadik címe felé száguldó Max Verstappen szerint is jó hír az F1 számára Hamilton maradása. „Kétségkívül remek hír a sport szempontjából, és persze jó saját magának és a Mercedesnek is, hiszen már jó ideje vannak együtt, és nagyszerű, hogy folytatódik ez a partnerség. Ami a küzdelmeket illeti, meglátjuk, hogyan alakul az erőviszony a csapatok között, és ki hogyan fog teljesíteni jövőre."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik