F1: a Ferrari pozitív; a Mercedes szerint nehézséget okozhat a Q3-ba jutás

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 21:01
null
A Ferrari volt a leggyorsabb az olaszországi nyitó napon (Fotó: AFP)
Noha Carlos Sainz Jr. révén a Ferrari zárta az élen a Formula–1-es Olasz Nagydíj nyitó napját, a spanyol nem bízta el magát, hiszen tisztában van vele, hogy szoros csata vár rá szombaton. Az ellenfelek közül a Monzában tavaly pole pozíciót szerző Charles Leclerc az egyensúllyal küszködött, és a címvédő Max Verstappen, valamint a Mercedes sem zárt zökkenőmentes napot. Az „ezüstnyilak" úgy vélik, a második edzésen mutatott tempóval még a Q3-ba jutás is nehézséget okozhat, hiszen a Ferrari és a Red Bull mellett a McLaren, az Aston Martin és a Williams is fenyegetést jelenthet.

 

 

A hazai pályán versenyző Ferrari volt a leggyorsabb az olaszországi nyitó napon: Carlos Sainz Jr. 1:21.355-ös körrel zárt az élen a második edzésen, azután, hogy az elsőn a második lett, míg a csapattárs, Charles Leclerc negyedik és hatodik hellyel zárta a pénteket. A maranellóiak tehát biztató formában kezdtek, és úgy tűnik, az előző évhez hasonlóan az idén is harcba szállhatnak a rajtelsőségért a tifosi előtt.

„Összességében ez egy pozitív nap volt a csapat számára. Az autóban megint van tempó, és úgy tűnik, a pályakarakterisztika is kedvez nekünk. Még csak péntek van, nem lesz egyszerű menet, hiszen a mezőny rendkívül szoros, és többen néhány tizeden vannak egymáshoz képest. Azon leszünk, hogy még nagyobb teljesítményt találjunk, különösen a hosszú etapokat illetően. Azon a területen szerintem van még hová fejlődnünk" – összegzett a spanyol.

Nehéz nap volt, a tempónk elég jó volt, de küszködtem a kocsi egyensúlyával. Ezen mindenképpen dolgozunk kell, főleg a rövid etapok szempontjából, mivel magasabb üzemanyagszint mellett jobbnak érződött a helyzet" – tette hozzá a monacói.

74. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:22.657
2. szabadedzés: 1. Sainz 1:21.355
SZEPTEMBER 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.30–13.30
Időmérő: 16.00–17.00
SZEPTEMBER 3., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 17., 14.00Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Szeptember 24., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 8., 19.00Katari Nagydíj, Loszaíl

Noha a fő esélyesnek számító Red Bull a várakozásoknak megfelelően erősnek tűnik Monzában, az eddigiek alapján nem kizárt, hogy az idén negyedik alkalommal marad alul egy körön. A nyitó edzésen élen záró Max Verstappen mindössze 46 ezreddel előzte meg Sainzot, míg a másodikon közel három tizeddel maradt el a leggyorsabb spanyoltól, igaz, a gyors körén nagy forgalomba keveredett.

„A garázs ezen oldalán alakulhattak volna kicsit jobban is a dolgok ma, szükség lesz még finomhangolásra a lassú és a gyors szakaszokon, de magabiztos vagyok azt illetően, hogy sikerülni fog. A második edzésen a félbeszakítások miatt kissé nehéz olvasni néhány dolgot, így lesz még munkánk. Eltérő szárnyállásokat próbálgattunk, de még meg kell vizsgálnunk, melyik irányba menjünk el. Ez Monzában néha kihívást jelent" – emelte ki a sorozatban kilenc győzelemnél járó holland, majd beszélt a gyors köréről is.

A gyors körömön blokkoltak kicsit a második szektorban, és a hosszú etapok során sem tudtunk túl sok kört menni, így nem igazán látjuk át, mi a helyzet. De egy hajóban evezünk. Meglátjuk, mi történik, ha mindenki feltekeri a motort az időmérőre. Ami engem illet, jobb munkát is végezhettünk volna ma, de nincs vége a világnak."

Verstappen a második tréningen 4.8 km/h-val átlépte a sebességhatárt a bokszutcában, ezért 500 eurós pénzbírságban részesült.

A garázs másik oldalán Sergio Pérez eközben két harmadik pozíciót szerzett a nyitó nap során, a biztató kezdésbe azonban egy kisebb baleset rondított bele, a mexikói ugyanis a második tréning végén hibázott a Parabolicánál, majd átszántva a kavicságyon a Red Bull hátuljával a falat is eltalálta. A versenyző ezután igyekezett visszatérni a pályára, ám elásta magát, ezért a piros zászló is előkerült.

„Jól érzem magam az autóban, és úgy hiszem, nagyon jó helyzetben vagyunk a hétvége folytatását illetően. Tényleg úgy érzem, hogy erős napot zártunk, sőt, hosszú idő után a mostani volt a legjobb péntekem. Nagyon keményen dolgozunk, és szerintem sikerült előrelépni a kocsival is, amit remélhetőleg meg tudunk mutatni szombaton és vasárnap" – kezdte lelkesen az értékelést, majd kitért az incidensre is.

„Alulkormányzottá vált a kocsi a kijáratnál, de igyekeztem tartani a pozíciót. Azt hittem, irányításom alatt tartom a helyzetet, de megcsíptem a kavicságyat, és azzal vége volt. A kár nem tűnik túl nagynak, csak kicsit érintettem a falat. Nem hiszem, hogy érdemben vesztettem volna miatta bármit, maximum két kört” – magyarázta a mexikói.

A McLaren meglepően erősnek mutatkozott a délutáni edzésen, Lando Norris 19 ezredes lemaradással a második, míg Oscar Piastri 19 százados hátránnyal a negyedik pozícióban végzett. A brit pilóta azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket, szerinte nincsenek olyan jó helyzetben, mint azt az időeredmény mutatja.

Nem igazán kezdtünk jól. Valójában az egyetlen alkalom, amikor versenyképesek voltunk, az az utolsó etap volt, ami alapján bár elég jónak látszunk, nem mondanám, hogy olyan jó helyzetben lennénk, mint amilyennek tűnik. A közepes és a kemény keveréken is szenvedtünk, illetve hosszabb etapon is jobban küszködtünk, mint egy körön. A C5-ös keverék van itt, ez a leglágyabb, szóval elég nagy tapadást biztosít egy körre, ami mindig kedvező számunkra."

„Boldog vagyok, hogy sikerült előrelépnünk, valamint javulnunk is, de egyelőre határozottan nem vagyunk elég versenyképesek" – jelentette ki Norris.

A Mercedes teljesen eltűnt a monzai második edzésen: George Russell a nyolcadik, míg Lewis Hamilton a 17. helyen zárt, előbbi 8 tizeddel, míg utóbbi csaknem másfél másodperccel maradt el a leggyorsabb Sainztól. Hiába azonban a nagy lemaradás, egyik versenyző sem tűnt kétségbeesettnek, mind a ketten úgy számolnak, hogy szombaton előrébb léphetnek. A délután mutatott tempójukkal ugyanakkor egyik szerint sem lenne könnyű feladat bejutni a kvalifikáció utolsó szakaszába.

Normális pénteki programot teljesítettem. Jó volt a megbízhatóságunk, sokat dolgoztunk, és elvégeztünk minden tervezett tesztet is. Sok tanulságot vonhatunk le mai napból, de dolgoznunk kell éjjel, hogy előre tudjunk lépni, mint ahogyan mindig tesszük. Nincs kétségem afelől, hogy a csapat nagyszerű munkát fog végezni annak érdekében, hogy javítson a beállításon, valamint az autó egyensúlyán, és így gyorsabbak legyünk szombaton" – kezdte az értékelést Hamilton.

„A jelenlegi tempónkkal azonban nem tudom, mennyire lenne könnyű feladat bejutni a Q3-ba. Szóval dolgoznunk kell rajta éjjel" – mutatott rá.

„A kocsi egészen jónak érződött, de fejlődnünk kell a lágy gumin. Magas üzemanyagszint mellett elég erős volt a tempónk, szóval szombaton arra összpontosítunk, hogy egy körön javuljunk az időmérőre. Mint mindig, most is szoros a csata, a McLaren, a Ferrari, az Aston Martin és a Williams is harcban van, főleg a kvalifikáción. Szóval mindennek össze kell állnia, a Q3-ba jutásért is szoros harcra van kilátás" – tette hozzá Russell.

OLASZ NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:22.657 átlag: 252.305 km/ó 31 kör
2. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:22.703 0.046 mp h. 28
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:22.834 0.177 30
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:22.966 0.309 22
5. George Russell brit Mercedes 1:23.189 0.532 28
6. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:23.214 0.557 24
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:23.241 0.584 22
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.269 0.612 26
9. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:23.271 0.614 23
10. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:23.444 0.787 18
11. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:23.446 0.789 24
12. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:23.661 1.004 21
13. Liam Lawson
új-zélandi
AlphaTauri-Honda
1:23.833 1.176 29
14. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:23.931 1.274 26
15. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:23.952 1.295 17
16. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:24.067 1.410 23
17. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:24.090 1.433 26
18. Felipe Drugovich
brazil
Aston Martin-Mercedes
1:24.140 1.483 24
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:24.217 1.560 24
20. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:24.232 1.575 17
OLASZ NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:21.355 átlag: 256.343 km/ó 23 kör
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:21.374 0.019 mp h. 20
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:21.540 0.185 17
4. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:21.545 0.190 21
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:21.631 0.276 20
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:21.716 0.361 23
7. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:21.979 0.624 19
8. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:22.071 0.716 16
9. George Russell brit Mercedes 1:22.176 0.821 20
10. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:22.291 0.936 19
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:22.574 1.219 21
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:22.595 1.240 19
13. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:22.651 1.296 22
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:22.696 1.341 23
15. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:22.716 1.361 22
16. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:22.755 1.400 24
17. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:22.783 1.428 23
18. Liam Lawson új-zélandi
AlphaTauri-Honda
1:23.167 1.812 23
19. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:23.346 1.991 20
20. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes - 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik