F1: biztató Lotus-teszt, nem Whitmarsh lesz a főnök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 14:08
A jelek szerint elutasította a Lotus-istálló hívását Martin Whitmarsh, a McLaren korábbi csapatfőnöke, így a Peugeot korábbi Le Mans-i programjának vezetője, Olivier Quesnel lett az első számú jelölt Éric Boullier megüresedett posztjára.

Quesnelt már négy éve is megkereste Gerard Lopez, a Lotus tulajdonosa, amikor a szakember még a Citroën ralicsapatát irányította. Akkor Quesnel visszautasította az ajánlatot, és helyette lett Boullier a főnök.

„Nagyon jól ismerem Gerard Lopezt, négy éve is beszéltünk arról, hogy a Lotushoz szerződjem – mondta Quesnel. – Nem tudom,milyen lenne az F1-ben dolgozni. Már 64 éves vagyok, a hozzátartozóim aggódva mondják, mit kellene csinálnom, és mit nem, de ez nem ilyen egyszerű."

Whitmarsh hivatalosan még szerződésben áll a McLarennel (ahol Boullier az új versenyigazgató), és a hírek szerint szívesebben marad a jó pénzügyi helyzetben lévő csapatnál alacsonyabb beosztásban, minthogy az anyagi gondokkal küszködő riválishoz szerződjön.

A Lotus pénteken és szombaton Jerezben tesztelt, és bár a promóciós napnak nyilvánított tréning első napján csak egy kört tett meg, a másodikon gond nélkül működött az autó, s 22-ig jutott a csapat – eggyel többig, mint egy héttel korábban a Red Bull négy nap alatt. A Renault-nál megkönnyebbülhettek, hogy sikerült kijavítani a motor első hibáit, vagy valóban nem az erőforrással volt gond, hanem a Red Bull autójával.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik