Hiába az újítások, továbbra is keresi önmagát a Ferrari és a McLaren

Vágólapra másolva!
2009.05.08. 19:27
Az első európai futam, a Spanyol Nagydíj szabadedzései arról tanúskodtak, hogy nem változott az erősorrend a száguldó cirkuszban: a Ferrari és a McLaren továbbra is csak keresi tavalyi önmagát – az első szabadedzésen Jenson Button, a másodikon Nico Rosberg volt a leggyorsabb.
Európában sem idézi tavalyi formáját a Ferrari
Fotó: Reuters
Európában sem idézi tavalyi formáját a Ferrari
Európában sem idézi tavalyi formáját a Ferrari
Fotó: Reuters
Európában sem idézi tavalyi formáját a Ferrari

A régi nagycsapatok hiába érkeztek átépített autókkal Barcelonába, a Spanyol Nagydíj első két szabadedzésén nem borult fel az erősorrend: továbbra is szenved a Ferrari és a McLaren.

Az első gyakorláson a Brawn pilótája, a világbajnoki éllovas Jenson Button, a másodikon pedig a szabadedzéseken hagyományosan jól szereplő Williams-versenyző, Nico Rosberg volt a leggyorsabb. A Ferrari legjobb eredménye egy kilencedik hely Felipe Massa révén, míg a McLarennek be kellett érnie Lewis Hamilton tizenharmadik helyével.

„Még nagyon távol vagyunk attól a pozíciótól, amelyet el szeretnénk érni – nyilatkozott a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug a két edzés után. – Ennek ellenére úgy vélem, hogy tettünk egy lépést a helyes irányba.”

„A két hónappal ezelőtti teszteken nagyon hátul voltunk, most már eljutottunk a középmezőnybe. Ha bejutnánk a legjobb tíz közé, az már nagy előrelépés lenne” – értékelt Haug.

Lewis Hamilton azonban nem osztja a német sportvezető optimizmusát, és elmondta, nem azért volt lassú, mert csapata titkolt volna valamit a nyilvánosság elől. „Bárcsak így lett volna. Sajnos azok az újítások, amelyekkel ide érkeztünk, nem váltak be nálam.”

A Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen bizakodva tekintett a jövőbe: „Bár még csak péntek van, és nehéz következtetéseket levonni a látottakból, de úgy érzem, hogy közelebb kerültünk a nagycsapatokhoz.”

„Az utolsó versenyhez hasonlóan most is voltak gondjaink a keményebb gumikkal. Holnap azon dolgozunk, hogy minél jobb helyre kvalifikáljuk magunkat, míg a mai nap a versenyre való felkészüléssel voltunk elfoglalva” – mondta a finn világbajnok.

Folytatás szombaton következik, délelőtt 11 órakor kerül sor a harmadik szabadedzésre, három órával később pedig az időmérő edzést rendezik.

FORMULA–1 SPANYOL NAGYDÍJ, BARCELONA

AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Button Brawn-Mercedes 1:21.799 21
2. Trulli Toyota 1:22.154 + 0.355 30
3. Kubica BMW 1:22.221 + 0.422 24
4. Heidfeld BMW 1:22.658 + 0.859 14
5. Nakadzsima Williams-Toyota 1:22.659 + 0.860 24
6. Rosberg Williams-Toyota 1:22.667 + 0.868 26
7. Piquet Renault 1:22.753 + 0.954 24
8. Glock Toyota 1:22.828 + 1.029 29
9. Massa Ferrari 1:22.855 + 1.056 15
10. Barrichello Brawn-Mercedes 1:22.859 + 1.060 24
11. Räikkönen Ferrari 1:22.873 + 1.074 20
12. Webber Red Bull-Renault 1:22.934 + 1.135 25
13. Vettel Red Bull-Renault 1:22.959 + 1.160 24
14. Hamilton McLaren-Mercedes 1:23.077 + 1.278 21
15. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:23.088 + 1.289 30
16. Fisichella Force India-Mercedes 1:23.089 + 1.290 25
17. Alonso Renault 1:23.157 + 1.358 18
18. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:23.185 + 1.386 31
19. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:23.522 + 1.723 17
20. Sutil Force India-Mercedes 1:23.536 + 1.737 19

A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Rosberg Williams-Toyota 1:21.588
2. Nakadzsima Williams-Toyota 1:21.740
3. Alonso Renault 1:21.781
4. Barrichello Brawn-Mercedes 1:21.843
5. Webber Red Bull-Renault 1:22.027
6. Button Brawn-Mercedes 1:22.052
7. Vettel Red Bull-Renault 1:22.082
8. Piquet Renault 1:22.349
9. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:22.571
10. Räikkönen Ferrari 1:22.599
11. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:22.615
12. Fisichella Force India-Mercedes 1:22.670
13. Hamilton McLaren-Mercedes 1:22.809
14. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:22.876
15. Massa Ferrari 1:22.878
16. Kubica BMW Sauber 1:22.948
17. Heidfeld BMW Sauber 1:23.173
18. Glock Toyota 1:23.360
19. Trulli Toyota 1:23.623
20. Sutil Force India-Mercedes idő nélkül
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik