Kubica: A BMW-k nemsokára elég gyorsak lesznek a győzelemhez

Vágólapra másolva!
2008.05.29. 16:38
Robert Kubica szerint még sokat kell fejlődnie a BMW-knek, ha versenyképesek akarnak lenni a Ferrarival és a McLarennel szemben, de a lengyel pilóta biztos benne, hogy az idény végéig képesek lesznek annyit javulni, hogy futamgyőzelmekre is esélyesek legyenek. Kubica szerint a Monte-Carlóban elért második helyezése nem jelenti azt, hogy már olyan gyors az autója, mint a két nagy istálló versenyzőié, de folyamatosan fejlődnek a BMW-k.
Robert Kubica szerint a BMW-k sokat fejlődnek még az idény végéig
Fotó: Reuters
Robert Kubica szerint a BMW-k sokat fejlődnek még az idény végéig
Robert Kubica szerint a BMW-k sokat fejlődnek még az idény végéig
Fotó: Reuters
Robert Kubica szerint a BMW-k sokat fejlődnek még az idény végéig

Robert Kubica Monte-Carlóban elért második helye után úgy vélekedik, hogy csapatának, a BMW-nek fejlődnie kell még, hogy versenyképes legyen a két nagy istállóval szemben, de biztos benne, hogy az idény során a futamgyőzelmekre is esélyesek lesznek.

„A Maláj Nagydíjon a második helyen végeztem, majdnem 20 másodperccel lemaradva az egyik Ferraritól. Monacóban a biztonsági autó utolsó beküldése után 40 másodperc volt a különbség Lewis és közöttem” – mondta Kubica.

„Ez azt mutatja, hogy még javulnunk kell néhány tizedet ahhoz, hogy versenyben lehessünk a két nagy istállóval. A csapat sokkal keményebben dolgozik, mint korábban, és biztos vagyok benne, hogy az idény végéig meglesz az esélyem a futamgyőzelmekre” – tette hozzá a lengyel pilóta.

Kubica úgy véli, a Monte-Carlóban elért eredménye nem tükrözi hűen a BMW jelenlegi formáját.

„Úgy vettem észre, hogy túl nagy elvárásokat támasztottak velem szemben a Monacói Nagydíj előtt. Az én elemzésem szerint az első három versenyen elért dobogós helyezéseink után jobb eredményt értünk el Monte-Carlóban, mint Spanyolországban és Törökországban, ahol a Ferrari és a McLaren könnyedén elfoglalta a dobogót” – mondta a versenyző.

„Nem hiszem, hogy a Monacóban elért második helyezésem valóban azt mutatja, hogy csökkent a nagy istállók dominanciája, szerintem ezt mindenki láthatja” – zárta mondandóját Kubica.

A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA

1. Hamilton 38
2. Räikkönen 35
3. Massa 34
4. Kubica 32
5. Heidfeld 20


A KONSTRUKTŐRI VB ÁLLÁSA

1. Ferrari 69
2. McLaren-Mercedes 53
3. BMW Sauber 52
4. Williams-Toyota 15
5. Red Bull-Renault 15
6. Renault 9
7. Toyota 9
8. Toro Rosso 6
9. Honda 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik