Williams, Renault: sirathatják az elszalasztott lehetőséget

Vágólapra másolva!
2008.04.10. 15:14
Miközben Lewis Hamilton a McLaren, Robert Kubica pedig a BMW versenyzőjeként küzdhet a futamgyőzelmekért, a Williams és a Renault vezetői a múltban történtek miatt gyötrődnek. A két istálló néhány éve elszalasztotta a 22 éves sztárok szerződtetésének lehetőségét.
Kevésen múlott, hogy ez a felállás nem csak teszten valósult meg: Robert Kubica a Renault-ban
Kevésen múlott, hogy ez a felállás nem csak teszten valósult meg: Robert Kubica a Renault-ban
Kevésen múlott, hogy ez a felállás nem csak teszten valósult meg: Robert Kubica a Renault-ban
Kevésen múlott, hogy ez a felállás nem csak teszten valósult meg: Robert Kubica a Renault-ban

Az elmúlt napokban Lewis Hamiltonról és Robert Kubicáról is kiderült, hogy pályafutásuk korábbi szakaszában hajszálon múlt, hogy aláírjanak egy másik F1-es istállóhoz, aminek következtében jelenleg nem a McLarent, illetve a BMW Saubert erősítenék.

Hamiltonnak 2004-ben a Williams ajánlott szerződést, Kubica pedig éveken át a Renault pilótanevelő programjának keretében versenyzett.

Hamiltonról Patrick Head, a Williams társtulajdonosa már a szezon előtt elárulta, hogy 2004-ben, első Formula–3-as idénye után felkereste a csapatot, mert összekülönbözött Ron Dennisszel, a pályafutását egyengető McLaren elnökével. Hamilton tovább akart lépni, Dennis viszont még egy idényre az F3-ban tartotta.

„Hamilton megkeresett minket, mert, mint mondta, szakítani akar Dennisszel – mondta Head. – Akkoriban a BMW-vel együtt dolgoztunk, és Frank Williams lelkesen felhívta Mario Theissent, aki azonban visszautasította a lehetőséget. Azt mondta, nincs pénze arra a BMW-nek, hogy állja bárkinek a költségeit. Frankkel manapság nagyon bánjuk, hogy így alakult.”

A nyilatkozatra a minap reagált Theissen, aki szerint túldimenzionálja a Williams a lehetőséget.

„Nem volt valódi lehetőség Hamilton szerződtetésére – szögezte le Theissen. – Beszélgettünk róla, de mindig is tisztában voltunk vele, hogy Lewis a McLarenhez tartozik, nem lett volna tisztességes szerződtetni. Ezen a ponton le is zártuk az ügyet.”

Theissen egy évvel később nem szalasztotta el Kubicát, 2005-ben folyamatosan tárgyalt a Renault által felkarolt lengyellel, aki a francia gyár programjának átszervezésekor mellékpályára került.

„A tehetségkutató program egy ponton átláthatatlanná és szervezetlenné vált, ezért több fiatal, köztük Robert bizonytalan helyzetbe került – árulta el Pat Symonds, a Renault műszaki vezetője. – Amikor megnyerte a Renault-világsorozatot, 2005 végén jutalomból tesztelhetett egy F1-es Renault-t. Egy nap alatt kiderült, hogy óriási tehetség, évek óta a legjobb versenyző, de már látszott rajta, hogy kedvtelen, és amint kiderült, a BMW már megegyezett vekle a tesztpilótai szerződésről. Az új generáció egyik legnagyobb tehetsége csúszott ki a kezünk közül.”

Hamilton a tavalyi F1-es szezon legnagyobb felfedezettje volt, míg Kubica mostanában kezdi el bontogatni szárnyait, a legutóbbi két versenyen dobogóra állt, és sokan úgy beszélnek róla, mint a 2008-as vb-cím egyik esélyeséről.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik