Kimi Räikkönen és Felipe Massa kezdett a legjobban Szahírban

Vágólapra másolva!
2007.04.13. 11:49
A Ferrari kezdte a legjobban az 58. Formula-1-es világbajnokság Bahreini Nagydíját: az első szabadedzésen Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb Felipe Massa előtt. A harmadik és negyedik helyen a McLaren-Mercedes kettőse, Lewis Hamiltán és a pontversenyben vezető Fernando Alonso végzett.
Jól kezdett Szahírban a Ferrari kettőse
www.autosport.com
Jól kezdett Szahírban a Ferrari kettőse
Jól kezdett Szahírban a Ferrari kettőse
www.autosport.com
Jól kezdett Szahírban a Ferrari kettőse

Az első szahíri gyakorláson huszonketten vettek részt, s voltak, akik alig „erőltették meg” magukat. Anthony Davidson 6, míg David Coulthard 7 kört tett meg.

A legjobbak sem töltöttek sokkal több időt a pályán, az első négy pilótából mindössze Räikkönen tett meg húsznál több kört, 21 alkalommal „futott át” a célvonalon.

A Ferrari fölénye meggyőző volt a nyitó szabadedzésen, csak a finn és a brazil versenyző került 1:34 p alá. A McLaren-Mercedes kettőse is magabiztosan utasította maga mögé a közvetlen riválisokat, így várható, hogy a Bahreini Nagydíj további részében is ez a két csapat harcol majd a legjobb pozíciókért.

A beszámolók szerint a wokingi istálló két klasszisa, Hamilton és Alonso sokat küszködött az abroncsok tapadásával, de mindketten remélik, a folytatásban javul a helyzet. A kétszeres világbajnok spanyol klasszis egyébként kétszer is elvétette a 10-es kanyart, kisodródott a pályáról, de autója egyszer sem sérült meg.

58. VILÁGBAJNOKSÁG, 3. FUTAM, 4. BAHREINI NAGYDÍJ

1. SZABADEDZÉS
1 K. Räikkönen finn Ferrari 1:33.162 p 21 kör
2 F. Massa brazil Ferrari 1:33.679 17
3 L. Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:34.110 17
4 F. Alonso spanyol McLaren-Mercedes 1:34.161 15
5 J. Trulli olasz Toyota 1:34.896 26
6 N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:35.076 30
7 R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:35.248 24
8 V. Liuzzi olasz Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:35.292 23
9 N. Rosberg német Williams-Toyota 1:35.375 19
10 A. Wurz osztrák Williams-Toyota 1:35.398 20
11 J. Button brit Honda 1:35.445 24
12 H. Kovalainen finn Renault 1:35.474 21
13 R. Schumacher német Toyota 1:35.573 24
14 G. Fisichella olasz Renault 1:35.697 17
15 S. Speed amerikai Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:35.726 22
16 T. Szato japán Super Aguri-Honda 1:35.856 15
17 R. Barrichello brazil Honda 1:35.911 20
18 A. Davidson brit Super Aguri-Honda 1:36.243 6
19 M. Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:36.483 18
20 D. Coulthard brit Red Bull-Renault 1:36.513 7
21 A. Sutil német Spyker F1-Ferrari 1:37.084 27
22 C. Albers holland Spyker F1-Ferrari 1:38.258 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik