A Frankfurt uralta a milánói mérkőzést: Luka Jovicséknak még a kihagyott helyzetek is belefértek (Fotó: AFP)

 

Nem erre lehetett számítani... Az Eintracht Frankfurt az első félidőben lefocizta az Internazionalét a San Siróban. És a játék képe alapján még örülhetett is az olasz csapat, hogy csak 0–1 volt a hátrány és csak két gól „mínuszba”  került a továbbjutáshoz képest. Mondhatnánk, hogy a meccsre kilátogató közönség nem erre számíthatott előzetesen, de mintegy 15 ezer Eintracht-szurkoló volt ott a meccsen, így a vendéggárda erős támogatást kapott a lelátóról is.

A frankfurtiak már a 3. percben nagy helyzetbe kerültek, amikor Filip Kosztics lövésére nehezen leért Samir Handanovic, fogni azonban nem tudta a labdát, a kipattanóra érkezett Sébastien Haller, ám négy méterről, az üres kapuval szemben a keresztlécet találta el...

Három perccel később viszont már a Frankfurtnál volt az előny! Stefan de Vrij fejelte volna hátra a labdát, de rossz volt a mozdulat: Luka Jovics lecsapott a labdára, lerázta a védőt, és hét méterről a kimozduló Handanovic felett a kapuba emelt, a jobb oldali kapufa a látogatókat segítette. 0–1

Pedig a szlovén kapus jócskán kitett magáért: Mijat Gacsinovics lövésénél kétszer is nagyot védett, másodjára a lesipuskásként érkező Haller előtt. A nagy hibákkal játszó milánóiak csupán a szünet előtti negyedórában mutatták esélyét annak, hogy egyáltalán közük lehet a találkozóhoz.

Fordulás után aztán az első félidőhöz képest meglepően jó meccs alakult ki: az Eintracht – elsősorban az elképesztő energiaszinttel játszó Jovics révén – többször is pontot tehetett volna a továbbjutásra, ám nem tette, s az Inter is egyre többet kockáztatott és jutott el a kapuig.

A játékrész közepén teljesen szétszakadt a pálya: hat perc alatt hét lövési kísérlet is volt, a frankfurtiak számos lehetőséget elszórakoztak, még négy a kettő elleni támadást is elfecséreltek. Az Interben azonban nem maradt tartalék: Luciano Spalletti a rutinos Andrea Ranocchia mellett csupán a 16 (!) éves Sebastiano Espositót és a 18 esztendős Davide Merolát tudta csatasorba küldeni. Ez kevés volt.

Az európai porondon egyetlen német csapatként talpon maradó Eintracht Frankfurt 1–0-ra nyert, és továbbjutott. Az Inter a 2013-as, Maccabi Tel-Aviv elleni mérkőzé után története második hazai vereségét könyvelte el az Európa-ligában.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

 Internazionale (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) 0–1 (Jovics 6.) – ONLIVE KÖZVETÍTÉS ITT!
Továbbjutott: az Eintracht Frankfurt, 1–0-s összesítéssel

A JÁTÉKNAP TOVÁBBI EREDMÉNYEIT ITT TALÁLJA!