El: Bolgár revans? Felvesszük a kesztyűt! – Lovrencsics

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.10.03. 09:34
null
Lovrencsics Gergő és csapattársai győzelmet ünnepelnek (Fotó: Szabó Miklós)
A csütörtök esti Ferencváros–Ludogorec Európa-liga-csoportmérkőzés minden pillanatát élvezni akarja Lovrencsics Gergő, a zöld-fehérek hátvédje, aki felkészült arra, hogy a bolgár labdarúgócsapatot a visszavágás vágya is fűti.

 

Élvezni kell a pillanatot. Talán ez volt a legfontosabb üzenet, amely elhangzott a Ferencváros–Ludogorec Európa-liga-csoportmeccs előtt. Tény, az Espanyol elleni idegenbeli döntetlennel (1–1) a magyar bajnok jó alapot teremtett a folytatásra, a bolgár csapat elleni csütörtöki sikerrel még a legmerészebb elvárást is felülmúlná, ám Lovrencsics Gergő szerint egyelőre kár számolgatni és az esélyekről beszélni.

„Eddig egy mérkőzést játszottunk a csoportban, a továbbjutás még nem téma – mondta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a zöld-fehérek csapatkapitánya. – Néhány találkozón még túl kell jutnunk, hogy valós képet kapjunk arról, hol a helyünk a csoport többi együtteséhez képest. Élveznünk kell a játékot, mert az ilyen meccsekért érdemes labdarúgónak állni. A nemzetközi porondon minden mérkőzés ünnep, szeretnénk megmutatni, az esélyesebb ellenféllel is felvesszük a versenyt. A lényeg, hogy a saját játékunkat játsszuk, és egy percig se gondoljuk, hogy a két nyári, BL-selejtezőbeli győzelem miatt könnyű kilencven perc vár ránk.”

A két együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjében találkozott, a Ferencváros kettős győzelemmel lépett a következő körbe (2–1, 3–2), ám azóta jelentős változások történtek bolgár vetélytársánál. A Fradi elleni bukás után Sztaniszlav Gencsev vette át a csapatot, a 38 éves szakember kinevezése óta egyetlen meccset sem veszített el a Ludogorec, és az Európa-liga csoportkörének első fordulójában 5–1-re győzte le a CSZKA Moszkvát. Ezt a csapatot kellene most feltartóztatnia Szerhij Rebrov együttesének.

EZÚTTAL NEHEZEBB LESZ

„Mindannyian izgatottan várjuk a mérkőzést, különösen azért is, mert telt ház várható. Biztosan csodálatos élmény lesz. Kellemes emlék az előző hazai meccs ellenük, hiszen gólt szereztem és gólpasszt adtam. Ezúttal még keményebb párharcra számítok, a Ludogorec sokkal erősebb lett azóta, ugyanakkor mi is nagyon keményen odatesszük magunkat” – mondta Tokmac Nguen a Fradi Médiának.

„Más vezetőedzővel, más taktikával és vélhetően más kezdőcsapattal érkezik a Ludogorec, a nyári meccsekből nem szabad kiindulni – folytatta a 31 éves hátvéd. – Csapatszinten akkor tudjuk megfékezni a bolgárokat, ha százszázalékos összpontosítással futballozunk. Az ellenfél nyilván visszavágna a korábbi vereségekért, de bennünk is nagy a bizonyítási vágy, szeretnénk megmutatni, mi is sokat fejlődtünk a legutóbbi egymás elleni meccsekhez képest. A szakmai stábtól minden segítséget megkaptunk, a többi rajtunk, játékosokon múlik.”

A 33-szoros válogatott labdarúgó nem unatkozott az utóbbi hónapokban, a Ferencvárossal három fronton (NB I, Magyar Kupa, Európa-liga) is versenyben van, emellett az Eb-selejtezőt játszó válogatottban is alapember. Adódik a kérdés: a meccsdömping közepette képes-e felpörögni és leküzdeni a fáradtságot?

„A versenynaptár valóban sűrű, de nem panaszkodom – hangsúlyozta Lovrencsics Gergő. – Örülök, hogy hétről hétre fontos, nagy tétre menő meccseken léphetek pályára, a segítséget meg a klubomban és otthon is megkapom. Erőt ad, amikor a meccsről vagy az edzésről hazaérve a gyerekeim rohannak felém, és a párom is segít abban, hogy minden harmadik nap a legjobb formában lépjek pályára. A Fradival elértük a nyáron kitűzött célt, bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, a telt házas Groupama Arénában nem érezhetünk fáradtságot. Az utóbbi hetek mentálisan és erőnlétileg is sokat kivettek belőlünk, most olyan ellenfél érkezik hozzánk, amely revansot venne a nyári vereségekért. Ám állunk elébe, felvesszük a kesztyűt.”

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője azt is megmutatta játékosainak, hogyan lehet az ellenfelet kicselezve helyzetbe kerülni (Fotó: Török Attila)
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője azt is megmutatta játékosainak, hogyan lehet az ellenfelet kicselezve helyzetbe kerülni (Fotó: Török Attila)

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
H-CSOPORT
18.55: FERENCVÁROS
–Ludogorec (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.55:
CSZKA Moszkva–Espanyol (Tv: Digi Sport3) – élőben az NSO-n!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ludogorec 1 1 5–1 +4 3
2. FERENCVÁROS 1 1 1–1 0 1
3. Espanyol 1 1 1–1 0 1
4. CSZKA Moszkva 1 1 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik