A genki és a bázeli edző is büszke a csapatára

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 11:36
null
Szalonremi született a Genk–Baselen (fotó: Action Images)
Bár még pályára sem lépett a csoportkör utolsó fordulójában, a Videoton labdarúgócsapata már minden reményét elveszítette arra, hogy továbbjusson az Európa-ligában. Ez köszönhető volt többek között a Genk–Basel meccs döntetlenjének, amely mindkét csapat számára megfelelő volt, és ami után mindkét edző elégedetten nyilatkozott.
A 0–0-ra végződött mérkőzésen a Basel közelebb állt a győzelemhez, és többek között Köteles László remeklésének köszönhetően nem nyerte csak meg a mérkőzést. Mario Been genki vezetőedző azonban nem szomorkodott.

„Szeretnék gratulálni a csapatomnak, hogy veretlenül nyerte meg a csoportját, hiszen erre tényleg büszkék lehetünk. A Basel egy nagyon erős csapat, amelyet ezúttal is bizonyított. Őszintén szólva várható volt a döntetlen, hiszen részünkről már nem volt tétje az összecsapásnak. Kicsit előretekintve azt mondhatom, hogy bárki lesz a következő ellenfél, nagyon nehéz dolgunk lesz.”

Murat Yakin, a Basel mestere is elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után.

„Én is gratulálok az enyéimnek, hiszen azután jutottunk tovább, hogy borzasztóan kezdtük a csoportkört. Ezt a meccset az első perctől kezdve a kezünkben tartottuk, és a gólszerzésre is volt esélyünk. Sajnos, ez végül nem jött össze, a kapu előtt nem koncentráltunk eléggé. A védekezéssel különösen elégedett voltam. Szép lett volna csoportelsőként végezni, de a második hely miatt sem fogok keseregni.”

Két magyar játékos is pályára léphetett a záró körben, a Hajnal Tamást 88 percig foglalkoztató Stuttgart ugyan kikapott a csoportból kieső Moldétól, de a Steaua–Köbenhavn meccs döntetlenjének köszönhetően mégis továbblépett.

„Próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, de ez nem jött össze. Nem volt egyben a csapat, sok labdát adtunk, és a norvégok le is kontráztak minket. Szünet után már voltak lehetőségeink, és nagyon dühít, hogy ezekből sem tudtunk betalálni. A csoportkörnek voltak csúcs- és mélypontjai, de összességében pozitív a kép a továbbjutás miatt” – értékelt a Stuttgart vezetőedzője, Bruno Labbadia.

Huszti Szabolcs 71 percet kapott a Hannoverben, amely ugyan továbbjutott, de a 94. percben kapott gól miatt nem tudott nyerni a Levante otthonában.

„Nagyon érdekes és jó meccs volt, mindkét csapat jól teljesített. Nagy dolog, hogy egyedül mi voltunk képesek betalálni a Levante otthonában. Az viszont dühít, hogy a gólokat pontrúgások után kaptuk, igaz, a spanyoloknak három 190 centiméter fölötti játékosa is volt, akiket ilyen helyzetben nem könnyű levédekezni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik