Az oroszok már a spájzban vannak, de vajon mikor lesznek a zeniten?

A nagy Szovjetunió kovácsolta frigy talán egyetlen sportágban nem ért el átütő sikert, mégpedig a labdarúgásban – leszámítva talán az 1960-as Eb-győzelmet és az 1972-es Eb-ezüstöt.

Pedig az elvtársak mindent megpróbáltak. A totalitárius rendszer nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az emberek identitást érezzenek a fennálló rezsimmel. A futballmérkőzések erre remek alkalmat teremtettek. A labdarúgás ideológiai közvetítő szerepe sokkal hatékonyabbnak bizonyult bármely más propagandánál.

Ezt persze a rendszer is felismerte, maga vette kezébe a klubok alakítását. A szakszervezetek csapata volt a Szpartak, a katonaság klubja a Torpedo, a belügy, a titkosszolgálat egyesülete pedig a Dinamo lett. A struktúra hasonló volt a Szovjetunió tagköztársaságaiban (Dinamo Moszkva, Dinamo Kijev, Dinamo Minszk). Az államszocializmus nemcsak a politikára, hanem a sportra is kiterjesztette világuralmi törekvéseit.

A finanszírozás az akkori korszellemnek megfelelően titokban történt. Noha elvileg a profizmus összeegyeztethetetlen volt az ideológiával, a szovjet sportolók gyakorlatilag profik voltak. Munkaidő kedvezményben részesültek, így reggeltől estig edzhettek, s javadalmazásukban fontos szerepet kapott a protekcionizmus. Átlagemberek számára elérhetetlen vagy éppen nagyobb anyagi ráfordítással és hosszú várakozás után megszerezhető javakban részesültek, mint autó, lakás.


AZ ELSŐ FECSKE: A DINAMO KIJEV

Az első szovjet egyesület, amely kitört a szürkeségből, a Dinamo Kijev volt. A klub 1975-ben Valerij Lobanovszkij vezetésével éppen a Ferencváros legyőzésével megnyerte a KEK-et és az európai Szuperkupát, majd 1986-ban ugyanezt megismételte. Hozzátéve, hogy ebben az időszakban a válogatott – a központosítás szellemében – általában egy egyesületre épült, nevezetesen a Kijevre.

Az 1982-es vb-n középdöntőig jutó, az 1986-os vb-n nyolcaddöntős Szovjetunió válogatottjának kulcsembereit a Dinamo Kijev adta. S nem véletlen, hogy 1975-ben a kijevi Oleg Blohin, 1986-ban a szintén az ukrán klubban – igaz a nemzetiséget akkoriban így nem lehetett hangoztatni – futballozó Igor Belanov kapta az Aranylabdát.

A szovjet csapatok világuralmi törekvései – nem a harcmezőkön – azonban torzók maradtak. A peresztrojka időszaka pedig az erjedést hozta – nemcsak a politikában a sportban is. A szocialista társadalmi rendszer bukása után az állam, mint tulajdonos kifarolt a sportból, megrendítve ezzel a működtetés anyagi alapjait.

Finoman fogalmazva, a kilencvenes években Oroszország fő gondja nem az volt, hogy mi legyen a futballal. A legjobb játékosok, mint Beszcsasztnih, Karpin, Mosztovoj, Szalenko (korábban éppen a Zenit játékosa) vagy D. Kuznyecov, Kancselszkisz, és nem utolsó sorban Onopko külföldön légióskodtak, így a korszak legjobb orosz együttese, a Szpartak Moszkva csupán egy KEK- és egy UEFA-kupa-elődöntőig jutott.

A CSZKA a Bajnokok Ligájában az 1992–93-as, s a „szovjet” értelmezés szerint idesorolható Kijev az 1997–98-as idényben a nyolc közé került (a térség egyetlen „újkori” aranylabdása (2004), Andrij Sevcsenko 1997–1998-ban az ukrán csapatot erősítette).


ÁLLAMI CÉGEK ÉS OLIGARCHÁK NYOMULNAK A FUTBALLBAN

Ám a futball nem vész el, csak átalakul.

Mint ahogyan az államszocializmus átalakult államkapitalizmussá – ergo állami cégek és oligarchák nyomulnak az orosz futballban. Az egykori KGB-s, Vlagyimir Putyin elvtársai. Aki nem állt be a sorba, az megnézheti magát, mint Hodorkovszkij szibériai börtönében.

Akik betartják a szabályokat, nem avatkoznak a politikába, és megfelelően használják a pénzüket – Putyin évente egyszer a Kremlben eligazítást tart a legbefolyásosabb oligarcháknak, főleg arról, hogy mibe fektessenek – azok megőrizhetik a „spontán privatizáció” során szerzett vagyonukat. Aggódni nem kell, mert a szentpétervári Zenit főtulajdonosa a Gazprom, s az állami tulajdonú cég a tőzsdén majdnem annyit ér, mint a Microsoft, azaz mintegy 250 milliárd dollárt.

Putyin „csókosa”, Alekszej Miller a Gazprom vezérigazgatója, 2005-ben 27.9 millió eurót fizetett a klubban a többségi tulajdonért. Putyin másik csókosa, a 42 éves Dmitrij Medvegyev a cég igazgatótanácsának elnöke, újdonsült államfő pedig az 1925-ben alapított Zenit egyik legnagyobb szurkolója. A klub tavaly 38.6 millió eurót költött a csapat megerősítésére, idén ez az összeg eléri a 63.5 milliót. (Forrás: Nemzeti Sport: Olajozottan működik, május 6.)

Egyvalamiben azért hasonlítanak egymáshoz a régi és az új földesurak: sem a szocialista főkáderek, sem az oligarchák tevékenységi köre nem definiálható egyértelműen, ismert a mondás, csak az első milliót nehéz összeszedni…

Más kérdés, hogy míg a szovjet-érában titoknak számítottak a futballra költött összegek – részben azért, hogy a hétköznapok szegénységében élő lakosság ne szembesüljön az égbe kiáltó ellentmondással –, addig manapság már nincsenek titkok.

A Metalloinveszt első embere, Aliser Uszmanov jóvoltából a Dinamo Moszkva idén 61 millió dolláros költségvetéssel kalkulálhat, ezzel a jelenleg a leggazdagabb moszkvai klub. A korábbi tulaj, Fedcominveszt vezetője, Alekszej Fedoricsev mintegy százmillió dollárt „feccölt” az egyesületbe, majd hatalmas veszteséggel hagyta ott. (Forrás: Orosz futball: az a jó, ha gáz van, Vasárnapi Reggel online)

Uszmanov idegenben is „játszik”: az angol Arsenal részvényeinek közel egynegyedét birtokolja. Talán a legismertebb oligarcha, Roman Abramovics is kétlaki: a londoni Chelsea tulajdonosa korábban a Szibnyeft nevű olajcégen keresztül a CSZKA Moszkva támogatója volt.

A CSZKA játékoskerete 92 millió eurót ér, a Zenité 78.6 milliót, a Lokomotiv a harmadik potom 72.2 millió euróval. Az összjátékoskeretet tekintve az Orosz Premier Ligában 542 milliót érnek a futballisták, ezzel az európai összevetésben nyolcadik helyen áll. A tévéjogdíjakból visszaosztható összeg 40 millió dollárról idén 100 millióra emelkedett. (Forrás: Nemzeti Sport: A pénz nem akadály, március 14.)


Az ÁLLAMKAPITALIZMUSBAN A CÉL UGYANAZ, MINT AZ ÁLLAMSZOCIALIZMUSBAN

Míg az államszocializmus világuralmi törekvései a futballban (is) egyértelműek voltak, ugyanúgy egyértelmű az államkapitalizmus világuralmi törekvése is: a CSZKA 2005-ben már nyert UEFA-kupát, most a Zeniten a sor. A negyeddöntőben a Bayer Leverkusen kiverését követően a németek azt nyilatkozták, a Zenit nemsokára a BL meghatározó csapata lesz.

Noha a Zenitben az orosz mellett argentin, cseh, szlovák, dél-koreai, holland, belga, török nemzetiségű futballisták alkotják a keretet és a holland Dick Advocaat az edző, az orosz futball egészében nem kell tartani a globalizáció mindenható erejétől: sok pénzzel (már pedig az van) a legjobb játékosok otthon tarthatók.

S ne feledjük, az orosz emberek hálásak azért, hogy Putyin visszavezeti Oroszországot a nagyhatalmak közé. A nemzeti identitást ennél jobban semmi sem táplálja. Illetve a futballból még hiányzik az a plusz, amivel az oroszok a spájzból a rivaldafénybe léphetnek. Mondjuk az, hogy a válogatott berobbanjon a kontinens élvonalába vagy egy klubcsapat tartósan a BL-elitbe tartozzon.