Világjátékok: Székely Lilla is ott lesz a 2013-as versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.07. 11:57
Az uszonyos- és búvárúszó Székely Lilla kijutott a 2013-as Világjátékokra, az olimpián kívüli sportágak kolumbiai világversenyére.
A magyar sportoló a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint Európa-bajnoki eredményei alapján két számban - 100 méteres felszíni és 50 méteres búvárúszásban - is rajtjogot szerzett a Caliban megrendezendő eseményre. Székely az augusztusi, lignanói Eb-n két-két arany- és bronzérmet gyűjtött, amellett Európa-csúcsot is úszott. A kecskemétiek válogatott sportolója ráadásul a női váltóban is érdekelt lesz Kolumbiában, mivel Debreczeni Hajnalkával, Károlyi Csillával és Senánszky Petrával a 4x100-as stafétát is kvótához juttatta - tudatta a nem olimpiai sportágak sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.A 2013. július 25. és augusztus 4. között sorra kerülő Világjátékokat az olimpiákhoz hasonlóan négyévente rendezik meg. A viadalon - jelen állás szerint - az uszonyos- és búvárúszás mellett ritmikus gimnasztikában, maratoni kajak-kenuban és erőemelésben lesz magyar sportoló, de a kvalifikációs időszaknak még a fele hátra van.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik