Súlyemelő-vb: Jung Beáta hetedik a C-csoportban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 09:10
Jung Beáta hetedik lett összetettben a 64 kilogrammos kategória C-csoportjában a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság hétfői versenynapján, végső helyezése azonban csak az esti A-döntő zárultával derül ki.

Az asgabati Olimpiai Komplexumban zajló vb-n a háromfős csapatból elsőként bemutatkozó magyartól Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány két mázsa körüli eredményt várt. Krivanek László doktor, a válogatott orvosa pedig arról beszélt, hogy Jung Beáta rendben van, s jelezte, az a típus, akit feldob a versenyzés.

A Kecskeméti TE 24 éves emelője annyit bocsátott előre az MTI érdeklődésére, hogy a több kilós fogyasztás dacára jól érzi magát, azzal együtt, hogy kora reggel kezdődött a verseny, így hajnali öt órakor kellett kelnie.

A szakítás azonban rosszul indult, a 90 kilós kezdőfogását elrontotta. Tüstént javított, méghozzá kifogástalan gyakorlattal, s hasonlóképpen cselekedett, amikor 93 kilogramm volt a rúdon.

Lökésben 101 után a 105 kg is sikerült, így összetettben 198 kilóval fejezte be a versenyt a tavaly az U23-asoknál Eb-negyedik, szakításban Európa-bajnok magyar emelő. A kiváló eredményt még a 69 kilogrammban érte el, a mostani vb-n debütáló új súlycsoportok közül viszont nem a 71, hanem a 64 kilós súlycsoportot választotta, emiatt azonban fogyasztania kellett, ami viszont óhatatlanul erővesztéssel járt.

Ami biztos: a D-seket és saját csoporttársait tekintve összesen tizenhat riválist utasított maga mögé. Ám hogy végül is a mostani 198 kilós összprodukció mire lesz elég, arra csak estére derül fény, amikor véget ér a kategória B- és A-csoportjának együttesen 24 indulót felvonultató versenye is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik