„A NOB-elnök makacssága és arroganciája látványosan kudarcot vallott, és ezzel gyengíti az olimpiai mozgalmat. Nem ez az első eset, amikor saját motivációját a sportolók és a mozgalom elé helyezte” – írta közösségi oldalán a 2016-os riói játékokon arany- és ezüstérmes kerékpáros.

 
Három forgatókönyve lehet a NOB-nak a halasztásra
„Éljen Kanada!″ – reakciók a visszalépésre
Kanada kihagyja az olimpiát, ha nem halasztják el
Ausztrália sem vesz részt az idei rendezésű olimpián!
Először beszélt esetleges halasztásról a japán elnök

A 2014-ben Európa-bajnok Skinner szerint a döntés halogatása elfogadhatatlan, felelőtlen, és figyelmen kívül hagyja a versenyzők jogait. Ráadásul – úgy véli – a következő hetekben a világ még inkább bezárul, a világjárványban egyre többen veszítik az életüket, miközben a sportolóktól elvárnák, hogy folytassák az edzéseket.

„Megértjük, hogy nehéz dönteni, de a NOB-nak és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak gondoskodnia kell a sportolókról, ám ezt a jogot most a két szervezet nem gyakorolja. Minden versenyző felé egyértelmű üzenetet kellett volna küldeni, hogy tartsák be a kormányuk rendelkezéseit, és maradjanak önkéntes karanténban. A sport nem élvezhet prioritást a közegészségüggyel szemben” – fogalmazott Skinner.

„Azt hiszem, gyakran félreértik a sportolókat, különösen az olimpikonokat, azt hiszik róluk, hogy valamiféle szuperhősök, akik mindenre immunisak. Nem, mint bárki más, ők is szenvedhetnek betegségben, sérülésben” – magyarázta.

A halasztás mellett érvelt a Portugál Olimpiai Bizottság is, kiemelve: „nagy a nyomás a sportolókon az edzésmunka elvégzésére, amely komoly kockázatot hordoz magában egy olyan időszakban, amikor az egészségügyi hatóságok mindenkinek az otthon maradást javasolják.”

A szervezet szerint a NOB hozzáállása hatással lehet az ötkarikás játékokról kialakult képre, az olimpiai mozgalom megbecsültségére.

A Svájci Olimpiai Bizottság is egy későbbi rendezésre kérte a NOB-ot, mivel a jelenlegi körülmények között nem lehetne „sportszerű, világméretű olimpiát rendezni”.

Alfons Hörmann, a Német Olimpiai Bizottság elnöke közölte: szeretnék, hogy a NOB azonnali hatállyal közölje, a játékokat biztosan nem az eredeti időpontban rendezik, és megbeszéléseket folytatnak a lehetséges időpontokról.

Az Ausztrál és a Kanadai után a Brit Olimpiai Bizottság is bejelentette: amennyiben a nyári ötkarikás játékokat az eredeti tervek szerint megtartják, a koronavírus terjedése pedig változatlan marad, a szigetországi csapat nem utazik el Tokióba.

„Jelenleg nem látjuk, hogy minden úgy történjen, ahogy az el van tervezve” – mondta Hugh Robertson, a szervezet elnöke a BBC-nek. Hozzátette, a képlet egyszerű: ha a járvány az eddiginek megfelelő ütemben terjed, akkor nem küldenek csapatot Japánba.

„Egyfelől nem látjuk biztosítottnak a megfelelő felkészülést, mivel minden létesítmény be van zárva. Másfelől kérdéses, a jelenlegi helyzetben mennyire ildomos megtartani egy olimpiát” – fogalmazott a sportvezető.

Megrendezik 2020-ban Tokióban a nyári olimpiát?

A szavazást lezárták.
Nem.   (5066)
Később, de még idén.   (1704)
Igen, az eredeti időpontban.   (414)
Összes szavazat: 7184
Szavazás kezdete: 2020. 03. 23
 

A 2012-es londoni olimpia egészségügyi és biztonsági vezetője ugyancsak az ötkarikás játékok eltolása mellett érvelt.

„A játékokat el kell halasztani, a NOB-nak és a japán kormánynak ezzel mielőbb szembe kell néznie. Egyszerűen nem biztonságos olimpiát rendezni egy világjárvány közepén. Az emberek biztonságának és egészségének egyértelműen fontosabb szempontnak kell lennie, mint a halasztás miatt felvetődő költségeknek” – szögezte le Lawrence Waterman.

Hozzátette: a modern olimpiák történetében a brit fővárosban nyolc éve rendezett volt az első, amely halálos áldozat nélkül ért véget, köszönhetően a következetesen betartott biztonsági és egészségügyi eljárásoknak.

„Ennek kulcsa az volt, hogy az éles esemény előtt valós tömeggel teszteltük a helyszíneket, hogy ezáltal felszínre jöjjenek az esetleges problémák. Ez úgy nem lehetséges, ha az embereknek kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól” – fejtette ki.

Ezzel szemben az Orosz Olimpiai Bizottság teljes mértékben támogatja és megérti a NOB-ot, hogy időbe telik, mire mérlegelik a július 24-én rajtoló tokiói olimpia elhalasztásának lehetőségét. Az oroszok minden olyan kísérletet elfogadhatatlannak tartanak, amely nyomás alá helyezi a NOB-ot, és arra kényszeríti, hogy emiatt elhamarkodott, felelőtlen döntést hozzon.

A Magyar Olimpiai Bizottság rövid közleményében úgy fogalmazott: nem látja célravezetőnek, hogy a szakértői véleményekre támaszkodó NOB-vezetőség határozatát kétségbe vonja.

„A NOB az elmúlt 125 év alatt számtalan nehéz helyzettel állt szemben. Az olimpiai játékok jelenkori népszerűsége arra sarkall, hogy bízzunk a döntéseikben. Biztosak vagyunk abban, hogy az olimpiai játékok megrendezésével kapcsolatban megfelelő döntést fognak hozni, amikor ez időszerű” – szögezte le a MOB.

A NOB egyik legbefolyásosabb tagja, a kanadai Dick Pound hétfőn a USA Today című lapnak azt nyilatkozta: a szervezet már eldöntötte, hogy a játékokat minden bizonnyal jövő nyárra halasztják. A bejelentésre és a részletek kidolgozására a következő egy hónapban kerül sor.