Ronda Rousey (balra) az alig egy perc alatt is nagy verést kapott

 

A UFC világszerte is egyik legismertebb harcosa a filmekben és különböző magazinok címlapjain is gyakran feltűnő, 29 éves Ronda Rousey 2015 novemberében Holly Holmmal szemben veszítette el a veretlenségét, és azóta nem lépett ketrecbe. A korábbi világbajnoki öve viszont már kétszer is gazdát cserélt, a brazil Amanda Nunes ugyanis (aki a küzdőtéren kívül azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem titkoltan leszbikus párkapcsolatban él egy másik UFC-versenyzővel) Miesha Tate-től szerezte meg idén júliusban.

Ezúttal Herb Dean mérkőzésvezetőnek már 48 másodperc után le kellett állítania az egyoldalú küzdelmet, és ugyan Rousey nem fogott padlót, de láthatóan megrendítették Nunes ütései. Ez volt a brazil leggyorsabb KO-győzelme karrierje során.

 

„Bárkit képes vagyok így legyőzni – mondta Nunes a győzelme után. – Amikor felkértek erre az összecsapásra, már mindent tudtam. Alaposan felkészültem mentálisan és fizikailag. Tisztában voltam azzal, hogy Ronda Rousey nagy harcos, és az emberek szeretik, de úgy jöttem ide, hogy senki sem veheti el tőlem az övet."

Rousey segítség nélkül hagyta el a küzdőteret, de a megelőző héthez hasonlóan nem nyilatkozott a médiának. A szakértők ugyanakkor valószínűsítik, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a UFC-ben.

Még egy érdekesség, amíg Rousey 3 millió dollárt kap a 48 másodpercig tartó összecsapásért, addig a nyertes Nunes mindössze 200 ezret…