Evezés: rekordnevezés a budapesti évadnyitóra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.16. 13:03
Címkék
Tizenkét ország képviseletében rekordnak számító, csaknem hétszáz evezőst várnak a Budapest Kupa Regattára, amelyet szombaton nyolcadik alkalommal rendeznek meg az évadnyitónak számító gróf Széchenyi István Emlékverseny keretein belül.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a budapesti szövetséggel, valamint a Danubius Nemzeti Hajós Egylettel közösen rendezett versenyre 10 és 13 óra között kerül sor. A 4500 méteres táv az Óbudai-sziget északi csücskétől indul, majd a szigetmenti Duna-ágat követve a Margitsziget budai oldalánál kikötött Wesselényi Csónakház vonalában végződik.

A szervezők a klasszikus üldözéses verseny mellett más vízi és parti versenyekkel bővítik a programot. Az idei viadal különlegessége az exkluzív egypárevezős futam, amelyen a jelenkor kiemelkedő magyar evezősei – meghívottként Pétervári-Molnár Bendegúz, Galambos Péter, Papp Gergely és Bácskai Máté – küzdenek meg egymással a 150 ezer forintos díjazásért.

A Budapest Kupa Regatta keretein belül kerül sor a „Plusz egy kromoszóma” futamra, ebben kiemelkedő sportolók a Down Alapítványból érkező lelkes atlétákkal csapatokban közösen mérik össze erejüket evezős ergométeren.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik