Cselgáncs GP: a 18 éves Sipőcz bronzérmes Budapesten

Lipiczky Ágnes, Szűcs András, Tumbász HédiLipiczky Ágnes, Szűcs András, Tumbász Hédi
Vágólapra másolva!
2019.07.14. 19:16
A harmadik napon a harmadik bronzérmét is megszerezte a magyar csapat a Budapest Grand Prix-n: ezúttal a 18 éves Sipőcz Richárd ért el a harmadik helyig.
Sipőcz Richárd így örült a bronzmeccsen aratott győzelmének – a galéria megtekintéséhez kattintson ide vagy a képre (Fotó: Tumbász Hédi)
Sipőcz Richárd így örült a bronzmeccsen aratott győzelmének – a galéria megtekintéséhez kattintson ide vagy a képre (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Lassan csorgott a délutáni program a az olimpiai kvalifikációba 100%-os értékkel beszámító Grand Prix záró napján a Papp László Budapest Sportarénában. A vasárnap versenybe szálló 15 magyar közül egyedül Sipőcz Richárdnak jutott szerep a helyosztókon, ráadásul az ő +100 kg-os bronzmeccse is a sor majdnem legvégére került. Azaz lehetett rágni a kefét, aztán a körmöket.

A Széchenyi Egyetem SE versenyzőjének napját az ipponok jellemezték: a főtáblán a kazah Jerasszil Hazibajev és a nyolcaddöntőben a kínai Jüan Sao-tong ellen is így nyert, aztán a negyeddöntőben a japán Kageura Kokoro ellen így veszített, majd a vigaszág első mérkőzésén ugyancsak ipponnal győzött a szlovén Vito Dragic ellen. Pedig utóbb szorult helyzetből kellett kikecmeregnie, hiszen egy intésre állt a leléptetéstől, amikor egyetlen másodperccel az alapidő vége előtt inkább megnyerte a meccset, így végül is „alulról” ért el a bronzmeccsig.

SIPŐCZ: A KÖZÖNSÉG
ELKÉPESZTŐ VOLT
„Nagyon jó érzésekkel keltem és amikor beléptem a csarnokba, körbenéztem és, különös érzés lett rajtam úrrá. Nagyon megnyugodtam, tudtam, hogy meg fogom tudni csinálni, amit szeretnék. A közönség elképesztő volt, olyan érzést adott, mintha lett volna még egy karom. Amikor már nagyon elfáradtam mindig belehajszoltak egy újabb lépésbe, egy újabb indításba, velük együtt mentem végig ezen az úton. Nagyon köszönöm nekik” – mondta a bronzmeccs után a Nemzeti Sportnak Sipőcz Richárd.

...amelyen a 26 éves orosz Anton Krivobokov várta, aki a legutóbbi négy GP-n a 3–7. helyek között zárt, egyébként pedig a 21. a felnőtt-világranglistán, ahol a 18 esztendős, még jobbára a juniorok között versenyző Sipőczöt a 215. helyen jegyzik éppen.

Ám lassan a nagyok között is leteszi a névjegyét, hiszen ezen a bronzmeccsen korán végrehajtott egy vazariértékű akciót, amelyet ugyan kiegyenlített Krivobokov, de aztán a magyar fiú ismét akcióba lendült, és 1:21-gyel a vége előtt ipponnal megnyerte a meccset!

Erre várt a BS, hogy ünnepelhessen a hazai GP utolsó napján is, a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok Sipőcz felnőttek közti bravúrját pedig lehetett, úgyhogy zúgott is a tapsvihar, teljes joggal természetesen!

A háromnapos, értékes olimpiai kvalifikációs pontokat osztó GP-n három érmet szereztünk tehát, méghozzá három bronzot: pénteken Karakas Hedvig lett harmadik a nők 57 kg-os súlycsoportjában, szombaton Ungvári Attila a férfiak 81 kg-os kategóriájában, vasárnap pedig Sipőcz, ugye, a +100 kg-s férfiaknál.

CSELGÁNCS GRAND PRIX, BUDAPEST
Férfiak. +100 kg
A 3. helyért:
Sipőcz Richárd–Krivobokov (orosz) 10:0

KORÁBBI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ MÉRKŐZÉSEK
FÉRFIAK
90 kg. 1. forduló
Gőz Roland–Florentino (dominikai) 0:10
Tóth Apor–Assis (brazil) 7:0
Kordély Péter–Hamkojev (orosz) 10:0
Tóth Krisztián erőnyerő.
2. forduló
Tóth Krisztián–Hszie Ja-tung (kínai) 10:0
Tóth A.–Bozbajev (kazah) 0:10
Kordély–Tumajev (azeri) 0:7
Nyolcaddöntő
Tóth K.–Mukai (japán) 0:1

100 kg, 1. forduló
Vég Zsombor–Hucol (ukrán) 10:0
Árvai Péter, Cirjenics Miklós, Ohát Zalán erőnyerők.
2. forduló
Vég–Wolf (japán) 0:10
Árvai–Cso Gu Ham (dél-koreai) 0:10
Cirjenics–Hurramov (üzbég) 10:0
Ohát–Loporchio (olasz) 0:10.
Nyolcaddöntő
Cirjenics–Snippe (holland) 7:0
Negyeddöntő
Cirjenics–Fonseca (portugál) 0:10.
Vigaszág, 1. forduló
Cirjenics–Dvärby (svéd) 0:10 – aranyponttal

+100 kg, 1. forduló
Kerstner Róbert–Abramov (német) 0:10
Sipőcz Richárd–Hazbajev (kazah) 10:0
Nyolcaddöntő
Sipőcz–Jüan Sao-tung (kínai) 10:0
Negyeddöntő
Sipőcz–Kageura (japán) 0:10
Vigaszág, 1. forduló
Sipőcz–Dragic (szlovén) 10:0

NŐK
78 kg. 1. forduló
Tóth Fanni–Branser (kongói) 10:0
Salánki Evelin–Figueroa (osztrák) 10:0
Nyolcaddöntő
Tóth F.–Kuka (koszovói) 0:10
Salánki–Powell (brit) 0:10

+78 kg. 1. forduló
Szigetvári Mercédesz–Nunes (portugál) 0:10
Kárpáti Emese–Maan (indiai) 10:0 aranyponttal
Nagy Kitti–Maratova (kazah) 0:10 aranyponttal.
Nyolcaddöntő
Kárpáti–Aszahina (japán) 0:10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik