Kiss Gergely a Budapest Urban Games nagykövete

 

„Tizenöt évesen a Tungsram serdülőcsapatával Isztambulban edzőtáboroztunk, ahol rengeteg helyen reklámozták, hogy lesz egy hatalmas úszóverseny, a Boszporusz-átúszás. Tízen a csapatból úgy döntöttünk, mi is benevezünk. Volt bennünk egy kis félelem, hiszen a rendszerváltás környékén nem igazán voltunk hozzászokva a tengerben úszkáláshoz, de mivel jó volt az állóképességünk, azt gondoltuk, a 6.3 km (átlósan kellett úszni) nem okozhat gondot. Ráadásul a helyiek is megnyugtattak minket, hogy csak kis macskacápák úsznak a vízben, amelyek nem veszélyesek ránk, így nem eshet bajunk. Végül a több száz indulóból a nyolcadik-tizenhetedik helyeken végeztünk, együtt úsztunk be a célba. Csak az igazán profi hosszútávúszók előztek meg minket” – mesélte Kiss Gergely, a BUG nagykövete, akinek a Duna-átúszásra nem kell külön készülnie.

„Heti öt edzésem van a masters vízilabda válogatottal, szóval a kondimmal nincs gond, ráadásul gyerekként a Ráckevei-Duna-ágnál sokszor átúsztam a Kis-Dunát, de azért a nagy Duna átúszása más tészta. Éppen ezért örülök, hogy biztonságos körülmények között lesz lehetőségem átszelni a folyót a főváros közepén, utána futhatok a Gellért-hegyen, vagy akár grundfociban is kipróbálhatom magam” – fejezte be mosolyogva Kiss Gergely.

A Budapest Urban Games 2017-ben két helyszínen zajlik. A Műegyetem előtti terület lesz a Duna-átúszás célja és egyben a futballtorna helyszíne is. Utóbbiban amatőr kispályás csapatok mérik össze tudásukat. A Citadellánál rendezik a street workout versenyt és a futást, ahol sportolás közben a magyar főváros semmivel össze nem hasonlítható panorámája tárulhat elénk.

A nevezés mindegyik sportágban ingyenes. Jelentkezni 2017. augusztus 1-től lehet.

Időpont: 2017. szeptember 2. (szombat), 8:00 és 20:00 óra között

Helyszínek: Műegyetem Rakpart, Citadella

Sportágak: Duna-átúszás, grundfoci, futás, street workout