Műrepülés: Budaörsön láthatjuk a magyar fejlesztésű gépet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.27. 13:41
Első alkalommal láthatja repülés közben a fővárosi közönség a teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású, versenysport céljára kialakított Genpro típusú műrepülőgépet a hétvégén sorra kerülő Budaörsi Airshow elnevezésű kétnapos eseményen.

A világ első acél-karbon rácsszerkezetű anyagból készült egyszemélyes repülőjét tavaly mutatta be jakabszállási üzemében a gyártó Genevation Aircraft Kft., amelynek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a most hétvégi eseményen Rohács Tamás berepülő pilóta tart majd látványos bemutatót a Genpróval.

A különböző nemzetközi versenyeken már bizonyító gép a cég ügyvezető igazgatója szerint a világ bármely konkurens műrepülőjével fel tudja venni a versenyt akár világ- és Európa-bajnoki szinten is.

„A nézők egy-két olyan összetett műrepülő-figurát, valamint alacsony sebességű repülést láthatnak majd a bemutatón, amelyekben a Genprónak jelentős az előnye a rivális gépekkel szemben” – jelentette ki Szabó Viktor István, aki hozzátette, nemcsak egy új gépet alkottak meg, hanem „egy rendhagyó tudományos-elméleti munka valósult meg példátlanul rövid idő alatt, ipari környezetben”. A Genpro törzsének teherviselő szerkezete ugyanis egy teljesen egyedi hibrid térrács, amely a repülőgépet megálmodó Farkas Csaba kutatómunkájának eredménye.

Tavaly júniusban jelentették be, hogy a 2016-ban indított Irinyi-terv részeként a kormány 250 millió forint támogatást adott a Genevation Aircraft Kft.-nek az új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására.

„Ennek a gépnek a hibátlan működéshez rendkívül magas és különleges technikai elvárásoknak kell megfelelnie, ezért a minőségi kialakításra és a folyamatos innovációra törekszünk. Ebben nagy segítséget nyújtanak többek között a Shell által speciálisan a Genpro műrepülőbe kifejlesztett kenőanyagok, melyek extrém körülmények között is hozzájárulnak a motor hosszú élettartamához” – mondta Szabó Viktor István.

A hétvégi Budaörsi Airshow-n bemutatót tart többek között Besenyei Péter műrepülő-világbajnok és Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok is, a Genpro pedig szombaton és vasárnap is két alkalommal száll fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik