MotoGP: Az első kanyarban történni fog valami – Márquez

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 08:54
null
Márquez ötödik alkalommal lett az év pole manje, így egy újabb autóval gazdagodott (Fotók: Kovács Nikolett)
Marc Márquez eddig tökéletes úton halad hatodik világbajnoki címe felé. Bár bukott a gyorsaságimotoros-világbajnokság idényzáró Valenciai Nagydíjának időmérőjén, megszerezte a pole pozíciót, és a versenytempója is igen biztató. Ezzel szemben Andrea Dovizioso csak a kilencedik helyről rajtolhat a ma 14 órakor kezdődő futamon.

SZAVAZÁS

Hogyan alakul az idényzáró MotoGP-verseny és a bajnoki cím?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a 73. pole pozíciómat. A 73-as az öcsém rajtszáma, aki szintén az élről indulhat. Hibáztam, amikor próbáltam még jobb időt futni, de őszintén megvallva, már előre tudtam, hogy ez fog történni. Amikor kijöttem a bokszba gumit cserélni, mondtam Santinak (Santi Hernández, Márquez vezető szerelője – a szerk.), hogy a hátsó gumi az első körben tapad a legjobban, viszont az első nagyon instabil a négyes fordulóban. Azt mondta, hogy nem tud mit tenni, ezt most nekem kell megoldani és eldönteni. Döntöttem, megpróbáltam, és elestem" – foglalta össze a történteket Márquez.

„Ha azt látod, hogy az első sorból Márquez, Zarco és Iannone indul, azt mondod: ez veszélyes, az első kanyarban történni fog valami – tette hozzá nevetve. – Jól kell kezelnem a versenyt, a legfontosabb, hogy célba érjek.”

Persze felmerül a kérdés ilyenkor, hogy egy ötszörös világbajnok mennyire érzi meg a stresszt.

„Ami az alvást illeti, emberek vagyunk, biztosan nehezebb lesz a ma éjszaka. Valószínűleg félóránként forgolódni fogok majd balról-jobbra, majd jobbról-balra. De ez normális. Idegesebb lennék, ha Dovi a pole-ból indulna, én pedig a harmadik sorból. Ami biztos, hogy a csapatom még jobban izgul, mint én. Tudom, miről beszélek, hiszen amikor a testvérem versenyez, én ugyanazt élem át. A motoron lenni egyszerűbb, hiszen, tudod, hogy mit fogsz csinálni, a te kezedben van az irányítás. A csapat és mindenki a pálya szélén viszont a rajttól a leintésig szenved. Igen, van rajtam nyomás, de a szerelőkön még annál is több, hiszen azt akarják, hogy a motoron minden tökéletes legyen" – mondta.

Márquez és Dovizioso az utolsó csata előtt
Márquez és Dovizioso az utolsó csata előtt

A „nap esése"-cím tegnap mégsem Márquezé lett, hanem Jorge Lorenzóé, aki elismerte, hogy ő hibázott a 13-as kanyarban. „Túldöntöttem a motort, belenyúltam a fékbe, és a földön végeztem."

A Ducatis és csapata ennek ellenére nagyon bizakodó, és ha a gumikkal is minden rendben lesz, az első helyet veszik célba. „A versenytempóm Marcéhoz hasonló, neki viszont több a veszítenivalója. Ha az élen állok, Dovi szintén az első csoportban lesz, és Marcnak gondja akad, az egyik szememet biztosan a motor kijelzőjén és a pit boardon tartom majd" – mondta Lorenzo.

embed_kod= |
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG
MALAJZIAI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS
MOTOGP

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 1:29.897
2. Johann Zarco (francia, Yamaha) 1:30.246
3. Andrea Iannone (olasz, Suzuki) 1:30.399

9. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 1:30.961
A vb állása, élcsoport:1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 282 pont, 2. Andrea Dovizioso 261 (olasz, Ducati), 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 226

MOTO2
1. Álex Márquez (spanyol, Kalex) 1:35.050
2. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 1:35.115
3. Mattia Pasini (olasz, Kalex) 1:35.155
A vb állása, élcsoport: 1. Morbidelli (olasz, Kalex) 288 pont – már világbajnok, 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 243, 3. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 216

MOTO3
1. Jorge Martín (spanyol, Honda) 1:38.428
2. Joan Mir (spanyol, Honda) 1:38.873
3. Gabriel Rodrigo (argentin, KTM) 1:38.976
A vb állása, élcsoport:1. Joan Mir (spanyol, Honda) 321 pont – már világbajnok, 2. Romano Fenati (olasz, Honda) 235, 3. Arón Canet (spanyol, Honda) 192

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik