Légfegyveres Eb: Péni ezüstérmes férfi puskában, és olimpiai kvótás!

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 17:41
Péni István utazhat Párizsba (Fotó: Árvai Károly)
Péni István a második helyen végzett a férfi puskások versenyében a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokságon, és ezzel megszerezte az olimpiai kvótát.

 

Péni István úgy lépett tovább másodikként a férfiak alapversenyéből, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a döntős helye, ugyanis kiegyensúlyozott, magas szintű teljesítményt nyújtott. A 632.3 kör olyan eredmény, amely után a legritkább esetben kell számolgatni, ezúttal mégis szükség volt a kockás füzetre, mert az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy az UTE sportlövője már a döntő előtt biztossá teszi olimpiai indulását.

Végül négy párizsi résztvevő jutott be a nyolcas fináléba, vagyis négyen csatáztak a kvótákért – naná, hogy megtelt a Magvassy-csarnok lelátója. A helyszíni bemondónak ezúttal nem is kellett különösebben fokoznia a hangulatot, megtették helyette a nagy tízesek, amelyeket Péni gyakorlatilag futószalagon szállított. A kvótára pályázó riválisokat viszont megbéklyózta a tét, közülük került ki az első két kieső, ezzel eldőlt, hogy Péni István megváltotta párizsi repülőjegyét!

A szakértő közönség persze azonnal éljenzésben tört ki, kolompszó is hallatszott a lelátóról, de a magyar puskás még nem örülhetett, elvégre szeretett volna dobogóra állni. Kissné Oroszi Edit tanítványa a folytatásban is jól koncentrált, és miután a kvótája után az érmét is biztossá tette, stílszerűen 10.9-cel zárta le a döntőt. A szlovák Patrik Jány ellépett, de a második helynek is nagyon örült Péni István, aki a győztessel szinkronban emelte magasba puskáját.

Ráadásul nem ez volt az egyetlen ezüstérmünk pénteken az Európa-bajnokságon, ugyanis a Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összeállítású női puskacsapatunk is második lett a hagyományos csapatversenyben. Soha rosszabb napot!

LÉGFEGYVERES EURÓPA-BAJNOKSÁG, GYŐR
Férfi puska (10 m)
Európa-bajnok: Patrik Jány (szlovák) 251.2  kör
2. Péni István 249.7
3. Martin Strempfl (osztrák) 227.7
4. Maciej Kowalewicz (lengyel) 207.1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik