Öt férfi öttusázó jutott a fedett pályás nyílt magyar bajnokság döntőjébe

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.02.11. 20:53
Öt magyar döntőzhet a fedett pályás magyar bajnokságon (Fotó: Hungarian Modern Pentathlon/Magyar Öttusaszövetség)
Vasárnap a férfiaknál is eldőlt, kik lesznek ott a döntőben a fedett pályás nyílt magyar bajnokságon – öt magyar jutott a fináléba, ám a tavalyi győztes Gáll Andrásnak ezúttal ez nem sikerült, ahogy az olimpiai versenyfutásban vetélytárs Regős Gergelynek és Tamás Józsefnek sem.

Valamivel rövidebb program fogadta vasárnap az egybegyűlteket, hiszen vasárnap nem kellett körvívást rendezni a fedett pályás nyílt magyar öttusa bajnokságon. A férfi elődöntősök rangsoroló vívását szombaton bonyolították le – ám rendhagyó módon eredetileg 40 résztvevővel a 36 helyett. A Magyar Öttusaszövetség beszámolója szerint ugyanis problémát jelentett a lovas képesítésre vonatkozó szabály a versenyen, mert miközben az ezt birtoklók előnyt élveztek az elődöntőbe jutásnál, a selejtező két csoportjába aránytalanul kerültek a lovas engedéllyel rendelkezők a sorsolásnál, 18-an a 28-as létszámú A, 22-en a 29 résztvevős B csoportba – előbbiből így gyakorlatilag simán jutottak volna tovább a lovagolni tudók. A döntéshozók így még a kvalifikációs körvívás után „arra a döntésre jutottak, hogy a fair verseny érdekében inkább mind a 40 versenyző mehessen az elődöntőbe” – olvasható a sportági szövetség honlapján. Mint arról beszámoltunk, Demeter Bence sérülés gyanúja miatt végül nem állt ki a körvívásra, így maradtak 39-en.

Így esett meg, hogy az ebben a számban legjobban végző magyar, Marschall Attila 27 győzelmet és 11 vereséget ért el. Kedvező volt Koleszár Mihály (25–13), Tamás József (23–15), Marosi Ádám (21–17), Kardos Bence (20–18) és Szép Balázs (20–18) mérlege is, Bőhm Csaba kiegyenlített aránnyal végzett, míg Bereczki Richárd (18–20), Regős Gergely (17–21) és Gáll András (15–23) helyzete valamivel nehezebb volt a folytatásban.

Az A csoportban szerepelt Marschall, Marosi, Kardos és Gáll, míg a B-ben Tamás, Bőhm, Szép, Bereczki, Regős és Koleszár. Előbbiben a 2012-es londoni ötkarikás játékokon bronzérmes Marosi teljesítménye volt a legbiztatóbb, élen zárt a 200 méteres úszásban 2:00,42-es idővel, majd öt győzelmet, ezzel tíz pluszpontot gyűjtött össze a bónusz vívásban. Kardos és Gáll is az élmezőnyben végzett a medencében, előbbi hat bónuszpontot szedett össze a páston, utóbbi viszont csak kettőt, így nem mozdult eleget előre, és csak a 15. pozícióból indulhatott a kombinált számban, több mint fél perc hátrányban a kilencedik, utolsó bejutó helytől. Marschall közepes úszóidővel is az élről kezdhette a laser runt, míg Marosi és Kardos helyzete is jónak tűnt a záró számot megelőzően.

Így a figyelem nagyrészt arra irányult, vajon a 2023-as év junior öttusázójának megválasztott Gáll András ledolgozza-e hátrányát, és mindent meg is próbált – kis túlzással végigsprintelte a 3000 métert, ám messze nem lőtt hibátlanul, és a 10. helyen célba érve, hat másodperccel végül lemaradt a fináléról. A 2021-ben Európa-bajnok Kardos Bence elsőként, Marosi Ádám ötödikként jutott tovább, míg a tavalyi junior országos bajnok Marschall Attilának rosszul sikerült a kombinált, és kicsúszva a legjobb kilencből 15.-ként zárt. Döntőbe jutott még a német Marvin Dogue és Dominik Olejarz, a brit Charles Brown, a francia Ugo Fleurot és Jean-Baptiste Mourcia, az egyiptomi Mohamed Elgendy és Mohanad Shaban.

A B csoportosok úszásában négyen is 2 perc alatt tudták le a távot, köztük Tamás József, de Bőhm Csaba és Szép Balázs is a top tízben, míg Bereczki, Regős és Koleszár hátrébb végzett. Mindannyian arattak egy-egy győzelmet bónusz vívásban, kivéve Bőhmöt, aki kettőt – valamint Regős egy büntetőpontot is kapott. A kombinált előtt Tamásnak és Koleszárnak voltak jelentős továbbjutási esélyei a 4–5. helyről kezdve, Bőhm és Szép lőtávolban indult a döntős pozícióktól csupán hat másodperc hátrányból, míg Bereczki és Regős hátrébbről, és végül nem is tudtak beleszólni a döntős helyek küzdelmeibe. A Réti Kamillával vegyes váltóban a tavalyi, krakkói Európai Játékokon ezüstérmes Koleszár kiválóan lőtt, így itt is magyar nevet olvashattunk a csoport élén, míg a szintén Krakkóban, egyéniben bronzérmes Bőhm Csaba és a két éve vb-harmadik Szép Balázs továbbjutásához sem férhetett kétség, viszont Tamás József rontott lövősorozataiban, így nincs ott a fináléban.

„A verseny ezen szakaszában mindig csak annyit kell teljesíteni, amennyi elég a döntőhöz – mondta lapunknak Martinek János szövetségi kapitány. – Akik nem jutottak tovább a magyarok közül, ők is csak hajszállal maradtak le a fináléról kisebb-nagyobb hibák miatt, de jó versenyt láttunk, öt versenyzőnk is a döntőbe jutott.”

Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy az olimpiai versenyfutásban kiemelt státuszért küzdő Gáll András, Regős Gergely és Tamás József közül senki sem jutott döntőbe – Martinek János elárulta, az elődöntőben gyűjtött pontok szerint állít sorrendet. E tekintetben Tamás 1205 pontja a legjobb Gáll 1184 és Regős 1183 pontja előtt. „A rangsoroló vívás során mindenki azonos csoportban küzd, a létszám tekintetében pedig ugyanazok a feltételek voltak adottak az úszásban és a laser runban, így azt gondolom, ez a fair mindenkinek” – tette hozzá a kapitány arra utalva, hogy az elődöntő A és B csoportjában ugyanúgy 20-20 versenyző kapott helyet.

Hétfőn a döntőkkel zárul a fedett pályás nyílt magyar bajnokság, reggel kilenctől a nők, délután 15.50-től a férfiak lovaglása kezdődik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik