Szaúdi elefántok a golf porcelánboltjában – minden, amit a LIV-sorozatról tudni érdemes

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.01.12. 14:07
null
A spanyol Jon Rahm beadta a derekát, és mégis elhagyta a PGA-t a LIV kedvéért (Fotók: Getty Images, LIV Golf)
A jelek szerint nem áll le a szaúdi (sport)gőzhenger. A közel-keleti ország szuverén tőkealapjából (PIF) finanszírozott legújabb észbontó szerződést egy spanyol golfozó kapta, akinek nagyjából az lesz a feladata, mint Cristiano Ronaldónak a helyi labdarúgásban: irdatlan pénz ellenében felfuttatni a monarchia égisze alatt működő sorozatot. Íme, a LIV Golf-sztori, és ami mögötte van.

 

Néhány évvel ezelőtt egy átlag halandó nemigen hallott még a szaúdi állami tőkealapról (PIF), noha az 1952-ben létrehozott entitás a maga közel 800 milliárd dollárosra becsült vagyonával a világ legnagyobb állami befektetési alapjai közé tartozik. Az, hogy mára a PIF világszerte hírnevet szerzett magának a pénzügyi/gazdasági szektorokat kevésbé ismerők táborában is, elsősorban annak köszönhető, hogy a globális sportba – annak is a húzóágazataiba – soha korábban nem látott összegeket rakott be. Jóllehet a közel-keletiek a saját országimázsuk javítása érdekében eszközölt sportfinanszírozásokat úgy hajtják végre, mintha elefántok lennének a porcelánboltban, ám a fogadó oldal közben olyan étvággyal nyeli a szaúdi milliárdokat, mintha nem lenne holnap. Így a nemzetközi sportvilág tényleg alig néhány év leforgása alatt elképesztő, korábban elképzelhetetlen és sok szempontból ijesztő változáson ment keresztül. Az még viszonylag kevesek ingerküszöbét érte el, hogy a PIF a sznúkerbe, a profi ökölvívásba vagy a lóversenybe fektetett, noha utóbbi kettő azért elég súlyos pénzeket mozgat meg. A Formula–1-es szálak miatt már jóval több szemöldök szalad fel, a 2029-es téli (!) Ázsiai Játékok, illetve egy későbbi – szintén téli – olimpia megrendezésének ötletére pedig igazából nincsenek szavak.

2023-ban tizennégy különböző versenyhelyszínen lehetett látni a LIV Golf-sorozat fekete-fehér logóját
2023-ban tizennégy különböző versenyhelyszínen lehetett látni a LIV Golf-sorozat fekete-fehér logóját


Ám mindez a határban sincs ahhoz képest, hogy mit művel(t) Szaúd-Arábia a világ első számú sportágával, a labdarúgással, amelyet több fronton is igyekszik leigázni. 2021-ben a PIF felvásárolta az angol Premier League-ben szereplő Newcastle Unitedet, 2023 januárjában minden idők legzsírosabb sportszerződésével a szaúdi ligába csábította az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, majd tavasszal, a bajnokság négy csapatának (Al-Hilal, Al-Naszr, Al-Ittihad, Al-Ahli) szavazott meg korlátlan büdzsét a működésre, így a nyári átigazolási szezonban a Premier League mögött a királyság bajnoksága (azon belül is a négy kivételezett egyesület) költötte a legtöbb pénzt az egész világon, közel egymilliárd eurót. Mindezek tetejébe nagyon úgy fest, sikerül kilobbizni a 2034-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát is.

A PIF azonban nemcsak ezeket a sportokat kebelezte be, szemet vetett ugyanis az olyan egyéni sportágakra is, mint a tenisz és a golf. Előbbiben – egyelőre – nem könyvelhet el átütő sikert, utóbbit azonban fenekestől felforgatta, miután tavaly decemberben egy olyan húzónevet igazolt saját márkás sorozatába, aki a Ronaldo-féle futball-lavinánál is nagyobb láncreakciót válthat ki.

Gyorsan tegyük hozzá: a világranglista-harmadik Jon Rahmot is elsősorban pénzzel vették rá a váltásra, a sportszakmai kérdések csak másodlagosak voltak.

De a tisztább kép érdekében haladjunk szépen sorrendben.

A PIF finanszírozásában a szaúdiak 2021-ben hozták létre a LIV Golfot, azt a sorozatot, amelyet a nagy amerikai (PGA) és európai (DP World) (férfi) tour riválisának szántak, és amelyről úgy gondolták, idővel szépen bekebelezi a másik kettőt, és egyeduralkodóvá válik a világon. A sportág jellege miatt ez azt jelentette, hogy játékosokat kellett rekrutálni, és mivel a pénz sosem volt akadály, szép lassan elkezdtek átszivárogni az egyre jobb golfozók a LIV-hez, noha az „elárultak” a saját sorozataikból történő kizárással sújtották őket.

Jon Rahm 2024-től a LIV Golf kötelékében „szolgál”
Jon Rahm 2024-től a LIV Golf kötelékében „szolgál”


Ezzel együtt a LIV első teljes, 2022-es idénye szinte észrevétlenül telt el, és talán még a 2023-as sem keltett nagy hullámokat, noha a mezőnyben olyan klasszisok szerepeltek, mint Brooks Koepka, Dustin Johnson, Phil Mickelson, Cameron Smith vagy Bryson DeChambeau, akik természetesen elképesztő összegekért (és itt százmillió dolláros szerződésekről beszélünk) igazoltak a sorozatba.

NÉVJEGY: JON RAHM RODRÍGUEZ
Születési idő: 1994. november 10. (29 éves)
Születési hely: Barrika, Spanyolország
Nemzetisége: spanyol
Profi karrierje kezdete: 2016
Tornagyőzelmei száma: 22 (PGA 11, European Tour 10, egyéb 1)
Majorgyőzelmei: Masters (2023), US Open (2021)

A szaúdiak érezték, hogy a falat egy igazán nagy névvel és egy még nagyobb összeggel lehet csak átütni. Először a golf történetének talán legnagyobb legendáját, Tiger Woodsot környékezték meg, ám az amerikai a közel háromnegyed milliárd(!) dolláros szerződésre is nemet tudott mondani, de a valamivel csekélyebb összeggel megkínált északír Rory McIlroy is kikosarazta a LIV-et. Harmadjára azonban sikerrel jártak a szaúdiak, tavaly december elején ugyanis leigazolták Jon Rahmot, aki áprilisban megnyerte a Masterst, a négy major golftorna egyikét, és aki nemegyszer jelentette ki, hogy ő aztán nem vált a PGA-ről a LIV-re...

De hát ugye van az a pénz!

Meglehet, hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a spanyol játékos szerződését, de több egybehangzó sportági forrás, valamint olyan mérvadó lapok, mint a The Telegraph, a Marca és a Forbes is úgy tudja, a legalább három évre szóló megállapodás cirka 650 millió dollárt ér, ezzel pedig az egyetemes sporttörténet egyik legértékesebbjének számít. Az már csak hab a tortán, hogy ebben még nincsenek benne a versenyeken begyűjthető díjak, és mint tudjuk, a golfban – pláne, ha a PIF a szponzor – nem aprópénzekért ütögetik a labdát.

Jon Rahm és Greg Norman (jobbra) egymás tenyerébe csapott
Jon Rahm és Greg Norman (jobbra) egymás tenyerébe csapott


A legszebb az egészben, hogy maga Rahm sem csinált titkot abból, hogy az őrületes összeg szédítette meg. Az átigazolást követő nemzetközi sajtótájékoztatóján a következőket mondta: „Ne értsenek félre, ez egy ragyogó megállapodás. Egy több mint vonzó ajánlatot tettek le elém, és az egyik oka annak, hogy elfogadtam, az az anyagi rész volt. Muszáj volt megfontolnom, megfontoltam, és aláírtam. Mindig is lesznek olyanok, akik nem értenek egyet velem, de nekem és a családomnak ez volt a legjobb döntés.”

Nagy kérdés, mit hoz a (közel)jövő, ugyanis a LIV Golf vezérigazgatója, a legendás, kétszeres majorgyőztes Greg Norman úgy nyilatkozott Rahm esetét követően, hogy most dőlt el az első dominó.      „Kulcsfontosságú, hogy Jon átjött hozzánk. Ez dominóhatást vált ki, és egyre több alma potyog majd le a fáról, ez nem is kérdéses” – fogalmazott Norman a BBC World Business Report című műsorában. Arra viszont nem tért ki, és lapzártánkig sincs még válasz arra a kérdésre, hogy mit hoznak a LIV, a PGA és DP World Tour kereskedelmi jogainak egyesítését célzó tárgyalások.

A SPORTTÖRTÉNET LEGNAGYOBB SZERZŐDÉSEI
NÉV SPORTÁG KLUB/SZERVEZET ÉRTÉK (MILLIÓ $) IDŐTARTAM
1. OHTANI SOHEI (japán) baseball Los Angeles Dodgers 700 2024–2033
2. LIONEL MESSI (argentin) labdarúgás FC Barcelona 674 2017–2021
3. JON RAHM (spanyol) golf LIV Golf 650 2024–2027
4. CRISTIANO RONALDO (portugál) labdarúgás Al-Naszr 536.4 2023–2025
5. PATRICK MAHOMES* (amerikai) amerikai futball Kansas City Chiefs 450 2020–2031
*a szerződés teljes összegének kifizetése nem garantált


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. január 6-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik