Videó: Kitaszított a sportágam, mindent meg kellett tanulnom máshol – Gyulay Zsolt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.12.31. 15:08
null
Gyulay Zsolt (Fotó: Szabó Miklós)
Máig fáj a hazai sportvilág egyik legmeghatározóbb sportvezetőjének, hogy a kajak-kenu egykor kitaszította saját magából. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Csisztu Sport Castban beszélt arról, mit keresett Mogyoródon Orlando Bloom és Brad Pitt, mennyi a megtérülése a magyar futamnak évről évre, és mekkora fenyegetettséggel kell számolnunk a párizsi olimpiára – írja a mandiner.hu.

Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos meglepő kijelentéssel zárja a 2023-as esztendőt. Máig fáj neki, hogy a kajak-kenu kitaszította magából, de valahol ennek köszönheti, hogy a Hungaroring Zrt. vezetője lett, persze hosszú évek cégvezetési tapasztalatai után. A magyar sportélet egyik legmeghatározóbb sportvezetője így emlékszik egy súlyos csalódásként megélt pillanatra, ami a piaci viszonyok közötti talpon maradásra tanította.

„Kellett az is, hogy kilencvenhatban a sportágam kitaszítson magából. Az atlantai olimpia után magától értetődőnek tűnt, hogy majd én leszek a szövetségi kapitány, de nem így lett. Az egóm még repített három-négy évig, aztán bekerültem a magyar valóságba. Nagyon elveszettnek éreztem magam, akkor még nem volt olimpiai járadék, és bizony hó végére elfogyott a pénz… Aztán Kisteleki István az Arenához hívott, és ott a raktárostól kezdve a marketingigazgatóig minden voltam. Mindent megtanultam. Szóval bár akkor finoman szólva sem szerencsének éltem meg, hogy nem tudtam bennmaradni a saját sportágamban, ma már azt mondom: így volt jó!” – mondta Gyulay Zsolt.

A Hungaroring Zrt. elnök, vezérigazgatója, aki 14 éve vezeti sikeresen hazánk egyik legjelentősebb vállalatát, így idézi fel a legnagyobb változásokat a cégen belül.

„Amióta elment Bernie (Ecclestone), teljesen más tempóra kellett kapcsolni. De kijelenthetem, sokkal biztosabb partnerei vagyunk a Libertynek, mint bárki más.”

Elmondta, hogy Orlando Bloom és Brad Pitt is bevételt hoz a Hungaroringnek, s a beszélgetésből az is kiderült, a 2024-es olimpia rajtjához igazították a jövő évi Magyar Nagydíjat.

A TELJES BESZÉLGETÉS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik