Öttusa: Bőhm Csabát a benne lévő tűz és vágy viszi előre

Vágólapra másolva!
2023.11.24. 18:48
null
Fotó: Árvai Károly
Az olimpiai kvótás Bőhm Csaba szerint semmiben sem jobb vagy tehetségesebb a társainál, őt a benne lévő tűz és vágy viszi előre az öttusában.

 

„Egyik számmal sem vagyok teljesen elégedett, de amiben a legnagyobbat kell előrelépnem, az a vívás, ezért nagy hangsúlyt fektetünk rá, ettől várjuk az előrelépést. Szeretem, amit csinálok. Hatalmas tűz és vágy van bennem, ez hajt előre. Nincs kiemelkedő számom, semmiben sem vagyok jobb vagy tehetségesebb, mint a többiek” – mondta az M4 Sportnak a 23 éves versenyző, aki júliusban, az Európai Játékokon szerzett bronzérmével szerzett indulási jogot a jövő évi, párizsi játékokra.

Bőhm kifejtette, ez a kvóta addig személyre szóló, amíg a többiek nem szerzik meg a magukét, de biztosra veszi, hogy rajta kívül még két-három-négy magyar indulási jog lesz. Hozzátette, éppen ezért neki arra kell törekednie, hogy benne legyen abban a két versenyzőben, aki képviselheti a magyar színeket a francia fővárosban.

„Nagyon örülök a kvótának, mert ez a teher lejött rólam, de nem az elmúlt szezon eredményein gondolkodom, hanem előre tekintek. Az olimpia viszont még nincs fókuszban, mert nem biztos, hogy mehetek. Jó dolog a kvóta, ám még ki kell jutni a magyar válogatók alapján. Majd ha le lesz írva, hogy résztvevő vagyok, akkor kezdek vele foglalkozni” – fogalmazott Bőhm, aki elárulta, nem tesz magára plusz terhet azzal, hogy előre eltervezne eredményeket.

Bőhm arról számolt be, hogy idén még lesz egy meleg égövi edzőtábora Lanzarote szigetén, amit nagyon vár, mert kezd befásulni. A jövő évet szintén edzőtáborral nyitja, majd a válogató versenyek következnek. A olimpiát követő időszakról úgy nyilatkozott, addig nem foglalkozik az öttusa változásaival – a lovaglást akadályverseny váltja a párizsi játékok után –, mert szerinte „teljes megborulás lenne" egy hatodik számot bevenni a felkészülésbe.

Edzője, Geleta Balázs nagyon elégedett tanítványa idei teljesítményével. Megfogalmazása szerint arra számítottak, hogy a válogatott közelébe kerülhet, ám az meglepetés volt, hogy ilyen gyorsan beleszokik és beletanul a felnőttmezőnybe, így az elért eredményekre sem számított.

„Hátradőlni nem szabad, de megnyugtató a megszerzett kvóta” – jelentette ki a tréner, aki szerint az előző évekhez képest nagyobb hangsúlyt fektetnek a mentális felkészítésre, így ebben szakemberek segítségével sikerült fejlődnie Bőhmnek.

Geleta is megerősítette, egyelőre csakis a hagyományos öttusára koncentrálnak, azonban versenyzőjét alkalmasnak tartja arra, hogy a változás után is folytassa a pályafutását.

Öttusában egyelőre a férfiaknál és a nőknél is egy-egy indulási joggal rendelkezik Magyarország.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik