Csupasport: osztrák ob-győzelemmel Spartathlon-kvalifikáció

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 09:10
null
Hajtó György
Címkék
Hajtó György 14:59:54-es idővel győzött az osztrák bajnokság 161 kilométeres távján Tulln an der Donauban.

 

 

– Remek versenyzéssel győzött az osztrák bajnokság száz mérföldes százhatvanegy kilométeres távján: milyen célokkal vágott neki a versenynek?
– Becsülettel szerettem volna teljesíteni a versenyt – nyilatkozta a Csupasportnak Hajtó György, aki 14:59:54-es idővel győzött az osztrák bajnokság 161 kilométeres távján Tulln an der Donauban. – Annak idején azzal fordultam edzőm, Maráz Zsuzsi felé, hogy szeretnék felkészülni az Ultrabalatonra. Bár gyerekként már a Spartathlon volt az álmom, de elérhetetlennek tűnt, hiszen igazi félistenek vesznek részt rajta, elég csak az eddigi magyar győztesekre, Maráz Zsuzsira, Lubics Szilvire, Bódis Tamásra és Bogár Jánosra gondolni vagy éppen olyan kiváló futókra, mint Erős Tibor, Mihalik Norbert, és még hosszasan sorolhatnám… Zsuzsival lépésről lépésre haladtunk, megvolt a nyolcvan, a száz és a százharminc kilométer, és immáron a százhatvan is teljesítve. Őszre mindenképpen terveztünk egy százhatvanast, mivel a tavaszi Ultrabalatonra való felkészülésbe fontos lépcsőfok. A kérdés csak az volt, hogy a MyWay-en vagy az osztrák bajnokságon futom-e, de mivel Sopron mellett élek, így a közelebb lévő osztrák megmérettetés mellett döntöttünk. A rajt előtti hetekben volt néhány nehézségem, előbb megbetegedtem, majd meghúzódtam, így nem is voltak olyan nagy vágyaim, úgy mentem oda: lekocogom a százhatvan kilométert becsülettel, hogy meglegyen az Ub-felkészülés egyik fontos állomása. Igaz, Zsuzsi erős célidőt írt, tizennégy óra negyvenöt percet lőtt be. Jól esik, hogy mindig hisz bennem és támogat.

A teljes interjú a csupasport.hu-n olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik