Birkózás: az MBSZ elnöke szerint győzött az igazság Losonczi vb-döntőjének ügyében

Vágólapra másolva!
2023.11.15. 13:49
null
Losonczi Dávid szerint mindenki tudta, hogy tust adott (Fotó: Árvai Károly)
Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnöke szerint győzött az igazság azzal, hogy a kötöttfogású Losonczi Dávid utólag megkapta a világbajnoki címet.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) tartott szerdai sajtóeseményen elhangzott, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) a jelentős magyar sportdiplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően ítélte oda a világbajnoki címet Losonczinak, akit a KIMBA növendékei tapsviharral köszöntöttek. Majd videón elevenítették fel azt a bizonyos egyperces szituációt, amíg a magyar klasszis tushelyzetben tartotta a török Ali Cengizt.

Az erzsébeti versenyző elárulta, hogy már akkor el akarta engedni ellenfelét, amikor a vezetőbíró először felemelte a kezét, de a szőnyegelnök nem adott engedélyt kollégájának, hogy leüsse a tust.

„Amikor a bíró szétfújta az akciót, akkor ránéztem a szőnyegelnökre és azt mondtam neki »tudod, hogy tus volt«, erre ő rám nézett, nem túl szép tekintettel, és inkább elfordult, mert tudta, és nemcsak ő tudta, hanem mindenki a világon” – fogalmazott Losonczi Dávid. Hozzátette, hogy édesapjától, Losonczi Ottótól tudta meg a jó hírt, és megköszönte mindazoknak, akik a jogorvoslatért dolgoztak a háttérben.

Németh Szilárd MBSZ-elnök felelevenítette, hogy a 2016-os riói olimpián hasonlóan kétes bírói döntések következményeként Lőrincz Viktor – aki jelenleg a felnőttválogatott edzője és a tokiói ötkarikás játékok ezüstérmese – vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen. A következő nem olimpiai súlycsoportos vb-n az UWW tanácsa Budapesten tartotta ülését, melyen az MBSZ elnöke felszólalt a döntés ellen, ám akkor nem változtattak a végeredményen.

„Akkor három percem volt elmondani, hogy én azért fogok dolgozni, hogy az számítson, ami a szőnyegen történik a két versenyző között, és nem az, amiben esetleg a bírók jól vagy rosszul tudnak dönteni, és most ez történt: győzött az igazság” – jelentette ki Németh Szilárd.

Bacsa Péter, az MBSZ alelnöke elárulta, hogy az UWW büró pénteki ülésén terjesztették fel Losonczi belgrádi fináléjának kérdését. Kisebb vita és érvelések után a résztvevők egyetértettek abban, hogy súlyos bírói tévedés történt, majd egyhangúan szavazták meg a magyar birkózónak a vb-címet.

Németh Szilárd szerint Losonczi világbajnoki címéve győzött az igazság  (Fotó: Árvai Károly)
Németh Szilárd szerint Losonczi világbajnoki címéve győzött az igazság  (Fotó: Árvai Károly)

Az ESMTK 23 éves birkózója a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, a kötöttfogásúak 87 kg-os fináléjában óriási csatában 8:7-re kikapott Ali Cengiztől, de a többség szerint két vállra fektette török riválisát, mégsem ütötték le a tust.

A magyar szövetség (MBSZ) hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodott a nemzetközi szövetség (UWW) illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg: súlyosan hibás bírói döntés született. A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, így az eredmény megváltoztatására kevés esély mutatkozott, ennek ellenére az MBSZ mindent megtett a jogorvoslat érdekében. Végül hétfőn Nenad Lalovics, az UWW szerb elnöke hivatalos levélben értesítette Németh Szilárdot, az MBSZ elnökét, hogy Losonczi a világbajnok. Az UWW elnöksége kivételes és egyedi döntés alapján ebben a kategóriában két aranyérmet ítélt meg, és mivel a végső helyezés módosult, ennek megfelelően a vonatkozó világranglista-pontokat Losonczi is megkapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik