Mizsér Attila formabontó ötletekkel kíván segíteni a magyar öttusán

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.08.01. 11:15
null
Mizsér Attila (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Öttusaszövetség főtitkári pozícióját április elseje óta Mizsér Attila tölti be – az olimpiai bajnok egykori sportoló nagyszabású terveit vázolta fel lapunknak.

 

Öt elképzelés az öttusáért. Mizsér Attila, a Magyar Öttusaszövetség főtitkára szívügyeként tekint arra, hogy hozzásegítse a magyar öttusát helyzete javulásához. Mizsér sportolói karrierje során szerzett olimpiai aranyat csapatban (1988, Szöul), ezüstöt egyéniben (1992, Barcelona), valamint öt világbajnoki címet. 1994-ben vonult vissza, innentől az üzleti életben tevékenykedett, a bankszakmában dolgozott treasury értékesítőként. Mizsér Attila elárulta: arra törekszik, hogy az ott szerzett tapasztalatait hasznosítsa főtitkári munkája során.

„Simicskó István elnök urat én kerestem fel még 2020-ban, az elképzeléseimet azóta ismeri – mondta Mizsér Attila, amikor arról kérdeztük, honnan indult el a folyamat. – Akkor ő még alelnök volt, a megvalósításnak még nem tudtam nekilátni. Elég nehéz környezetben kezdtem el a munkát, eleinte krí­zismenedzseléssel kellett foglalkoznom a projektek, tárgyalások, toborzások, edzőtáborok szervezése helyett.”

Mizsér Attila öt fő irányt jelölt ki, amelyet elengedhetetlennek tart a fejlődéshez. Elsőként az olimpiai értékeket emelte ki.

„Ötévesen édesapám, Mizsér Jenő elvitt a margitszigeti öttusa-edzőtáborba, ott ismerkedtem meg a sportággal és az olimpiai értékrenddel, a fair play szellemével, az egymás iránti tisztelettel, amelyek egyértelműen közösségi, társadalmi fejlődést generálnak. A magyar öttusa működésében ez nem teljesen köszönt vissza az elmúlt években, ezeket mindenképpen szeretném visszaállítani.”

A főtitkár kiemelte a szakmai értelemben vett felzárkózást és megújulást.

„Ezt egy erre kijelölt munkacsoporttal szeretném megteremteni, és közösen a meglévő anyagainkból olyan szakkönyvet összeállítani, amely segíti az egyesületek, edzők fejlődését. Az OCR-világszövetséggel és a magyar OCR-szervezettel is folytatunk konzultációt: az utánpótláskorúak már abban versenyeznek lovaglás helyett (az OCR az obstacle course racing, vagyis az akadálypálya-verseny rövidítése – a szerk.).”

Ha már az olimpiai értékeket és tiszteletet említjük: Mizsér Attila fontosnak tartja ezek megjelenését a mindennapi szervezeti működésben és kommunikációban is.

„A belső és külső kommunikáción is javítanunk kell. Egyfelől, hogy az információ megfelelően terjedjen, a szakmai bizottsági ülés jegyzőkönyvét elküldjük az egyesületeknek – ez korábban nem volt így. Emellett szükségünk van szakmai fórumokra, amelyek magas minőségűek és közösségépítő hatásúak, ahol eszmecserét folytatunk a viták helyett. Ami a vitákat illeti, lehet mondani: idealista vagyok, és álmodozom, hát a való világ ilyen... Nem! Rajtunk múlik, hogyan változtatjuk meg.”

Végül pedig hangsúlyozta a társadalmi kapcsolatok lényegiségét és a sportolói életpályamodell megteremtését.

„Oda kell vinni az öttusát az emberekhez, például városi fesztiválokra, kapcsolatot építeni cégekkel, önkormányzatokkal. Ez az, amit értékesítői tapasztalataimból be akarok hozni a sportágba – folytatta Mizsér Attila. – Illetve azon is dolgozom, hogy a sportolónak valós munkaerőpiaci tapasztalatokat is adjunk, például workshopokkal, gyakornoki együttműködéssel. Törődni akarunk a sportolóval azután is, hogy befejezte a pályafutását.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik